Index Vakbarát Hírportál

Műholdas fotókon is látszik, mekkora a pusztítás Törökországban

2023. február 12., vasárnap 18:50

Vasárnap délutáni adatok szerint már több mint 33 ezer halálos áldozata van a Törökországban és Szíriában történt földrengéseknek. A Maxar Technologies nevű amerikai vállalat tett közzé több olyan műholdfelvételt, amelyen jól látható, hogy mekkora károkat okozott az egy hete bekövetkezett földrengés Törökországban.

A mentés még mindig zajlik, de egyre kevesebb esély van arra, hogy a romok alatt rekedt embereket élve találják meg. A mentőakcióban magyar mentőcsapatok is részt vettek, a Baptista Szeretetszolgálat kutató-mentői nemrég érkeztek vissza Magyarországra. 

A földrengés által okozott károkat dokumentálták azokon a felvételeken is, amelyeket a Maxar Technologies tett közzé. Az általuk megosztott képeken látható, hogy a földrengés a lakóépületek mellett a mezőgazdasági épületekben (gabonasilókban), valamint legalább egy stadionban is súlyos károkat okozott.

33 ezer felett a halálos áldozatok száma

Vasárnap délutánra már körülbelül 33 179 halálos áldozatról lehet tudni Törökországban és Szíriában. Az AFP hírügynökség szerint

A 33 ezer feletti számmal a mostani katasztrófának már több halálos áldozata van, mint annak a földrengésnek, amely ez idáig a legsúlyosabb volt Törökországban. Az 1939-es erzincani földrengésben valamivel kevesebb mint 33 ezer fő halt meg, és körülbelül 100 ezren sérültek meg. Az egy hete történt katasztrófának viszont – a becslések szerint – akár több mint 50 ezer halálos áldozata is lehet végül. 

Mentés közben a mentőcsapatra omlott egy épület

Szombaton egy mexikói mentőcsapatra omlott egy épület a törökországi Hatay városában. Az esetről videó is készült.

Arról, hogy a csapat tagjai milyen sérüléseket szenvedtek, egyelőre nem érkezett hír. A mexikói védelmi minisztérium eddig csak arról számolt be, hogy a csapat mentőkutyája, Proteo elpusztult az omlásban.

Újabb magyar mentőcsapat érkezik haza

A Baptista Szeretetszolgálat kutató-mentői után hétfő hajnalban hazaérkezik a HUNOR mentőcsapat is – erről számolt be az országos katasztrófavédelem.

A repülővel hazaérkező csapatot Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke fogadja a reptéren. 

Törökországban és Szíriában dühbe fordul a gyász

Az Associated Press szerint a törökök és a szírek a katasztrófa után egy héttel egyre dühösebbek amiatt, hogy a hatóságoknak még külföldi segítséggel sem sikerült megfelelő választ adniuk a katasztrófára.

Sokan azt kifogásolják, hogy a mentőalakulatok nem dolgoztak elég gyorsan, és emiatt sok embert már nem sikerült élve kimenteni a romok alól. Mások szerint a török kormány túl lassan cselekedett, és részben politikai-vallási okokból is halogatták a cselekvést.

Három napig vártam kint a segítségre. Senki se jött. Olyan kevés mentőcsapat volt, hogy csak azokon a helyeken avatkoztak be, ahol biztosak voltak benne, hogy még életben van valaki

– mondta Adiyaman városának egyik lakosa, akinek a nagybátyja és a nagynénje még mindig a romok alatt lehet (két unokatestvérét pedig már csak holtan találták meg). Egy másik, 66 éves helyi lakos arról számolt be, hogy négy napot kellett várnia, mire megérkeztek a mentőcsapatok ahhoz az épülethez, amelynek romjai alatt volt a fia, a menye és négy unokája.

Sokan okolják azokat a kivitelezőket is, akik közül jó néhányat már őrizetbe vettek a török hatóságok. A kivitelezők védőügyvédei viszont bizonyos esetekben azt mondják, hogy igazságtalan eljárások zajlanak, és valójában csak bűnbakot akarnak csinálni belőlük.

Mindeközben Délkelet-Törökországban az utóbb időben érkezett szír menekültekkel szemben is egyre ellenségesebbek a helyiek, mivel úgy vélik, hogy a török kormányzat nekik sokkal jobb szociális ellátást nyújt. Az AP szerint ez vezethetett ahhoz az összecsapáshoz, fosztogatáshoz is, amelyről a szombati cikkünkben számoltunk be. 

(Borítókép: Lakóházak és egy stadion a törökországi Kahramanmarasban 2022. december 22-én és 2023. február 8-án, a 7,8-es erősségű földrengés előtt és után. Fotó: MAXAR / AFP)

Rovatok