Index Vakbarát Hírportál

A világért se jönne Magyarországra a spanyol miniszterelnök

2023. február 17., péntek 12:12

Az El Mundo című spanyol lap írt arról, hogy mely országokban tehet hivatalos látogatást az idei év első felében Pedro Sánchez spanyol kormányfő. Cikkükben arra is kitértek, hogy a spanyol kormányfő semmiképp sem akar Magyarországon látogatást tenni.

Mint a cikkben írták, Sánchez az év első négy hónapjában 15 európai országban tesz hivatalos látogatást, és ezáltal készül fel arra a spanyol kormányzat, hogy 2023. júniusban átvegyék az Európai Unió soros elnökségét. Ausztriában, Horvátországban és Szlovéniában már járt is a kormányfő, és e látogatásoknak az El Mundo szerint

ELSŐSORBAN AZ EURÓPÁT ÉRINTŐ MIGRÁCIÓ SZEMPONTJÁBÓL VOLT NAGY JELENTŐSÉGE.

Pedro Sánchez következő utazásai márciusban lesznek. Az El Mundo szerint akkor elmegy Írországba, Dániába és Finnországba is. 

AZ VISZONT, HOGY MAGYARORSZÁGON IS LÁTOGATÁST TEGYEN, TELJESSÉGGEL KI VAN ZÁRVA

– írta a spanyol lap.

Megjegyezték, hogy a magyar kormány közeli szövetsége Sánchez egyik ellenfelének, a spanyol jobboldali Vox pártnak, és a kormányfő valószínűleg elsősorban emiatt nem akar Magyarországra jönni. Hasonló a helyzet Olaszországgal is, ugyanis Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pártja is a Vox szövetségese, de ott látogatást tehet a spanyol kormányfő a tavasszal.

Pedro Sánchez lépése azért is meglepő, mert Magyarország és az Európai Bizottság konfliktusában a mindenkori soros elnökség többnyire közvetítő, békítő szerepet játszik. Tavaly ősszel a cseh soros elnökség például komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy rendezze a problémás kérdéseket (például ők egyeztek meg a kormánnyal a szankciós listára felkerült orosz oligarchák kérdésében is).

Ebből a szempontból meglepő, hogy a spanyol kormányfő most határozottan elzárkózik még a magyarországi látogatás ötletétől is. Különösen annak fényében, hogy az El Mundo szerint Sánchezhez kifejezetten lenne célja az, hogy a soros elnökség idején Spanyolország közelebb hozza egymáshoz az eltérő uniós álláspontokat a vitás kérdésekben – például a migráció témájában. 

Rovatok