Az ukrajnai háború lehetőséget adott Lengyelországnak, hogy elérje a középhatalmi státuszát a régióban, méghozzá Németország kárára. De miért számít Amerikának Varsó fontosabb partnernek Berlinnél, és hogyan változhat hosszú távon a lengyelek geopolitikai helyzete?
Február 20-án kezdődött Joe Biden amerikai elnök háromnapos lengyel látogatása, aminek keretében hétfőn váratlanul Ukrajnába utazott, hogy Kijevben személyesen találkozzon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
Biden találkozni fog lengyel kollégájával, Andrzej Dudával, emellett részt vesz a NATO keleti határvidékén található tagállamokat összefogó Bukaresti Kilencek (B9) csúcstalálkozóján is, aminek Lengyelország mellett Bulgária, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia és Szlovákia is tagja.
A csúcstalálkozók, illetve a kijevi utazás egyértelműen az ukrajnai háborúról, az Ukrajnának nyújtandó támogatásokról, illetve a háború kitörésének évfordulójáról szól – e kapcsán Biden beszédet is fog tartani Varsóban –, azonban a háttérben egy másik szál is meghúzódik,
mégpedig Lengyelország egyre nagyobb szerepe a régióban és Európában.
Biden helyszínválasztása nem véletlen: Európában Varsó az egyik legnagyobb támogatója Ukrajnának a háborúban – Varsó sokáig Németországot, Franciaországot és az Egyesült Királyságot is beelőzve több segítséget nyújtott –, de ezenkívül is régóta fontos szövetségese az Egyesült Államoknak a régióban: már Trump idején is felmerült, hogy Németországból Lengyelországba helyezik át az amerikai katonákat.
Ennek oka Lengyelország – már csak a történelmi tapasztalatai miatt is – kérlelhetetlen oroszellenes külpolitikája, ráadásul a lengyel külpolitikai irányban pártokon felülálló egyetértés van.
A lengyel olvasatban az orosz agresszió eleve nem is 2022. február 24-én kezdődött, hanem már a Krím 2014-es jogtalan orosz annektálása után, ami aztán hol nagyobb, hol enyhébb intenzitással folyt az agresszor Oroszország és a határait védeni próbáló Ukrajna között.
Részben ennek nyomán hívta életre még 2015-ben a román Klaus Johannisszal közösen a B9-et Andrzej Duda – ráadásul ekkor még a miniszterelnököt Duda pártjának, a PiS-sel rivális Polgári Platform (PO) adta –, de a háború előtt is sokszor állt ki Ukrajna lehetséges NATO-tagsága kapcsán a lengyel elnök.
Leginkább a lengyel külpolitika oroszellenességére figyelt fel Washington már Barack Obama elnöksége alatt. A régióban más ország nem vállalkozott arra, hogy a politikai mellett a gazdasági kitettségét is már jóval hamarabb leépítse Oroszországgal szemben: Berlinben ekkor még Angela Merkel Ostpolitik-ja határozta meg a német–orosz kapcsolatokat, de az Európai Unió legtöbb tagállama is leginkább Oroszországtól vásárolt gázt.
De nemcsak az amerikai–lengyel kapcsolatok – és ezáltal Lengyelország NATO-ban vállalt szerepének – erősödése emelte Varsó nemzetközi helyzetét, hanem a brexit, illetve Angela Merkel távozása miatt az Európai Unióban fellépő hatalmi átrendeződés is.
Az ukrajnai háború kitörésével pedig még inkább változott a helyzet: a merkeli pragmatista külpolitikát ígérő Olaf Scholz vezette német kabinet sokáig nem nőtt fel a feladathoz, az Egyesült Államok pedig Európa helyett Ázsiára szentelte figyelmét, így a háború kitörésével Lengyelország lépéseket vett a láthatóvá váló hatalmi vákuum betöltésére – hívta fel a figyelmet az Indexnek Zeöld Zsombor Lengyelország-szakértő.
A háború kitörése megteremtette a lehetőséget Varsó számára, hogy a már korábban is dédelgetett középhatalmi státuszt elérje.
„Most nyílt először arra lehetőség, hogy ezt a célt elérjék és – egyébként sikerrel – aktívan tegyenek érte” – fogalmazott Zeöld.
Mint arra a szakértő emlékeztetett, Lengyelország már a Krím félsziget nemzetközi joggal ellenkező annektálása után is hasonló diplomáciai aktivitást és kommunikációt folytatott, mint az ukrajnai háború tavalyi kitörése után, pedig akkor még nem a Jarosław Kaczyński által vezetett PiS, hanem a PO volt hatalmon – az ország Oroszország-ellenes attitűdjét szinte az összes lengyel párt és politikus osztja.
Varsó pedig már a 2010-es években is növelni próbálta a régióban betöltött pozícióját: a Bukaresti Kilencek mellett a Három Tenger Kezdeményezés is lengyel kezdeményezésre jött létre. Utóbbi, mint arra Zeöld felhívja a figyelmet, alapvetően katonai és biztonságpolitikai célokat szolgál az Adriai-, Balti- és a Fekete-tenger között fekvő 12 EU-tagállam közötti szorosabb együttműködésével, pedig kezdetben a kezdeményezést a közvélemény előtt többek között egy több ezer kilométeres autóút-hálózat, a Via Carpatia megépítésével indokolták, ami a litván kikötőváros Klaipedát kötné össze a görög Szalonikival, illetve a román Konstancával.
„Ennek a célja egyrészt az volt, hogy a térségre vonja az Egyesült Államok figyelmét, másrészt pedig ha egy katonai természetű probléma merülne fel a térségben, akkor könnyebben lehet NATO-erőket és felszerelést mozgatni. Az út- és vasútépítéssel ezt könnyítenék”
– fogalmazott.
Azonban Oroszország agressziója alapjaiban változtatta meg a nemzetközi helyzetet – elvégre egy, az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagja ritkán folytat területszerző háborút Európában.
Zeöld szerint teljesen racionálisak a lengyelek által lefektetett geopolitikai célok. Minden állam célja, hogy közvetlen közelében és a fennálló szövetségi rendszereiben befolyását növelje, emellé pedig jön a lengyel történelmi érzékenység: Lengyelországot saját akaratán kívül már háromszor osztották szét a nagyhatalmak (először 1792-ben Poroszország, Oroszország és a Habsburg Birodalom), így a lengyel Ukrajna-politika egyrészt arról is szól, hogy Ukrajnának megadják a lehetőséget, hogy saját maga dönthessen a sorsáról. Ahogy fogalmazott: a lengyelek addig fogják támogatni Ukrajnát, amíg az ukránok fegyvert akarnak fogni.
De mint arra a szakértő felhívja a figyelmet, a háború egyszerre lehetőséget is ad Varsónak, hogy abból profitálhasson.
„A háború kitörése után több millió ukrán hagyta el az országot, közülük közel kétmillióan Lengyelországban élnek jelenleg is. A menekültek munkaerőpiaci integrálása egy hatalmas feladat, egy hatalmas kihívás, de egy hatalmas lehetőség is”
– hívta fel figyelmet Zeöld, majd hozzátette, a menekültekkel együtt tartósan nőhet a lakosságszám, ami jó kormányzással gazdasági teljesítménynövekedést is hozhat, amivel Lengyelország megerősítheti jelenlegi középhatalmi státuszát.
A lengyelek elsősorban Németországgal szemben próbálják erősíteni a helyzetüket: Németország mind gazdaságilag, mind politikailag az EU motorja, és Varsó Berlin az EU-n belül meglévő vezető szerepével szemben kíván fellépni.
Mint Zeöld felhívta a figyelmet, alapvetően ez egy racionális gondolat a lengyelek részéről, de Lengyelország Németországgal szembeni politikájának vannak olyan részei, amik sokkal inkább érzelmi alapúak és szembemennek a „megbízható nemzetközi partner” imázsnak – utóbbira példaképp Kaczyński jóvátételi követelését említette.
Hogy a jelenlegi hatalmi pozícióját közép-hosszú távon meg tudja-e tartani Lengyelország, a szakértő szerint leginkább Németországtól függ. Zeöld úgy látja,
amíg Németország nem találja meg a hangját és az Olaf Scholz által meghirdetett külpolitikai fordulatot, a Zeitenwendét nem ülteti át a gyakorlatba, Lengyelország továbbra is fenntarthatja középhatalmi státuszát,
a háború után pedig egy erősebb német–lengyel konfliktust vár.
Lengyelország azzal számol, hogy a térség biztonságpolitikai szempontból mindenképpen nagyobb hangsúlyt fog kapni, ráadásul a környező országokban is olyan hangulat alakult ki, hogy a katonai biztonságot tartják a biztonság legfontosabb tényezőjének, emiatt elindult egyfajta fegyverkezési verseny is az országok között.
Európai nézőpontból emellett az is kérdés, hogy a fegyverkezésre költött összeg az EU-n belüli fegyvergyártóknál vagy nem EU-s államok vállalatainál (például az Egyesült Államok vagy Dél-Korea) jelenik majd meg bevételként. A német hadiipar szerepvállalása a katonai biztonság gyors biztosításában azért lehet problémás, mert nem rendelkeznek kellően nagy gyártókapacitással – húzta alá Zeöld.
(Borítókép: Joe Biden és Andrzej Duda 2022. március 26-án Varsóban. Fotó: Brendan Smialowski / AFP)