Index Vakbarát Hírportál

Térképen mutatjuk, mennyire szorul a hurok az ukránok nyaka körül Bahmutnál

2023. február 26., vasárnap 14:10

Az orosz Wagner-zsoldoscsoport vezetésével az inváziós erők hónapok óta ostromolják a kelet-ukrajnai Bahmutot. Az ukrán védők mostanra nagyon nehéz helyzetbe kerültek, egy friss térkép szerint az oroszok gyakorlatilag teljesen bekerítették a várost. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is elismerte, hogy az ő szempontjukból nagy a baj.

Oroszország a várostól mintegy 15 kilométerre fekvő Szoledart már elfoglalta. Ez fontos stratégiai győzelem volt Moszkvának, mert így lehetőségük nyílt arra az oroszoknak, hogy elkezdjék körbezárni Bahmutot.

Az orosz Wagner-zsoldoscsoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin azt mondta, két évbe is beletelhet, mire Moszkva teljes egészében ellenőrzése alá vonja azt a két kelet-ukrajnai régiót, amelynek elfoglalását a háború egyik fő céljaként jelölte meg.

Prigozsin nemrég kijelentette, Oroszországnak el kell foglalnia Bahmutot. Arra a kérdésre, hogy az orosz erők közel állnak-e a város teljes blokádjának eléréséhez, azt felelte:

Valószínűleg túl korai lenne azt mondani, hogy közel járunk ehhez. Sok út vezet kifelé, és kevesebb befelé. Az ukrán csapatok jól képzettek, heves ellenállásba ütköztünk. De jól boldogulunk

– mondta február közepén.

Szinte a biztos halál vár arra, aki Bahmutnál harcol

Igor Kimakovszkij, az Ukrajnától elcsatolt donyecki régió megbízott vezetőjének tanácsadója február 16-án arról tájékoztatott, hogy az orosz erők az összes fontos magaslatot elfoglalták az ostromlott Bahmut körül.

Néhány nappal később a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség pedig arról írt, hogy a harcok már a város központjában folynak. Jan Gagin, a Donyecki Népköztársaság megbízott vezetőjének tanácsadója úgy fogalmazott, hogy az ukránok ereje fogytán van, most képtelenek ellentámadásba lendülni.

Az ukrán erők eközben Kijev nyugati szövetségeseihez több korszerű fegyverért folyamodtak, hogy segítsenek megvédeni Bahmutot.

„A helyzet ott nagyon nehéz” – ismerte el hat nappal ezelőtt Volodimir Zelenszkij, aki hozzátette: minél több veszteséget tudnak okozni Oroszországnak, annál gyorsabban véget érhet a háború, mégpedig Ukrajna győzelmével.

A Bahmut városában zajló heves harcok miatt az átlagos élettartam négy órára olvadt – erről vallott egy volt amerikai tengerészgyalogos, aki az ukrán hadsereg oldalán harcol az orosz erők ellen a Donbaszban.

Troy Offenbecker volt amerikai tengerészgyalogos az ABC Newsnak mondta el, hogy milyen kaotikus a helyzet a bahmuti „húsdarálóban”, ahol Oroszország teljes körű inváziója óta a legvéresebb harcok zajlanak.

Elég rossz a helyzet a városban. Rengeteg holttest hever mindenfelé. A várható élettartam körülbelül négy óra a frontvonalon

– nyilatkozta Offenbecker.

„Az orosz tüzérség megállás nélkül harcol” – állítja Offenbecker, aki a külföldi zsoldosokat tömörítő Nemzetközi Légióhoz csatlakozott a háború kitörése után.

Offenbecker szerint elég sok civil család maradt a város orosz erők által még el nem foglalt részein, annak ellenére, hogy a múlt héten evakuációra szólítottak fel az ukrán hatóságok.

Miért olyan fontos Bahmut az oroszoknak?

Prigozsin azt mondta, azért kell nekik a város, mert az olyan nagy, föld alatti járatokkal rendelkezik, amelyek minden gond nélkül képesek befogadni csapatokat és a harckocsikat, írja a Reuters.

A Wagner vezetője azt sugallta, hogy a föld alatti katakombarendszerben úgy lehet mozgatni a tankokat és gyalogsági harcjárműveket, hogy közben nem kell attól félni, hogy az ukrán légierő megsemmisíti azokat. Prigozsin Bahmut komoly logisztikai központi szerepére is rámutatott, amely egyedülálló védelmi erődítményekkel rendelkezik.

A Fehér Ház egyik tisztviselője úgy vélekedik, hogy az oroszok kereskedelmi okokból akarják átvenni az ellenőrzést a térségben található só- és gipszbányák felett. Azok állítólagos föld alatti katonai felhasználásáról azonban nem tett említést.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan követjük, vasárnapi percről percre frissülő cikkünket itt találja.

Rovatok