Hét év után véget érhet a brit kormány és az Európai Bizottság közötti adok-kapok a brexit kapcsán, mivel hétfőn Ursula von der Leyen EB-elnöknek és Rishi Sunak brit miniszterelnöknek sikerült lezárnia egy négy hónapos tárgyalássorozatot. A felek elégedettek az úgynevezett windsori keretrendszerrel, de a több millió eurós kérdés továbbra is az, hogy ezt odahaza Sunak el tudja-e adni a brexitereknek.
Február 27-én közös sajtótájékoztatót tartott Rishi Sunak brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. A két fél hónapokig tartó tárgyalássorozat után állt a sajtó elé, hogy bejelentsék:
sikerült megállapodniuk az Egyesült Királyság EU-ból való kilépése utáni legvitásabb kérdésről, az északír protokollról.
A brit sajtó a hírt felemelő örömmel kezelte: a konzervatív Daily Mail kedd reggel „Rishi megcsinálta a lehetetlent?” címlappal jelent meg, míg a liberális The Independent címlapján az a szöveg állt: „Nézzétek, ki hajtotta végül végre a brexitet, Boris, nem te voltál”.
De vajon tényleg sikerült-e Sunaknak átvágnia a gordiuszi csomót, és ez elég lesz-e ahhoz, hogy hét év után végre lezártnak tekintsük a brexitet?
Ahhoz, hogy megértsük, miben sikerült megegyeznie a brit kormánynak és az Európai Bizottságnak, először át kell tekinteni, mi is volt a konfliktus a két fél között.
A britek kilépése ugyanis egy óriási probléma elé állította a feleket Észak-Írország kapcsán. Az Ír-sziget északi felén található ország ugyanis az Egyesült Királyság része, azonban az Ír-szigeten dúló véres 20. századot csak az 1998-as nagypénteki egyezménnyel sikerült lezárnia a briteknek, az északíreknek és az íreknek, amiben megegyeztek: az Ír Köztársaság és Észak-Írország között nem lehet ismét fizikai határ, és az Észak-Írországban található két tradíció, a magukat britnek valló, protestáns unionisták, illetve a magukat írnek valló, katolikus ír nacionalisták jogai és érdekei egyenértékűek, még akkor is, ha ezek olykor ellentmondanak egymásnak.
Azonban a 2016-os brexitnépszavazás miatt új helyzet alakult ki: a britek többsége a kilépésre szavazott, ami azzal jár, hogy az Egyesült Királyság – benne Észak-Írországgal – el fogja hagyni az uniós intézmények mellett a közös piacot is. Ilyen esetben általában visszaállítják a fizikai határokat, hogy a két fél piacát ne árasszák el a saját előírásaiknak és jogszabályaiknak nem megfelelő termékek, azonban ez Észak-Írország esetén nem volt lehetséges a már fentebb említett nagypénteki egyezmény miatt.
Ezt a problémát a kilépés után végül úgy sikerült feloldani, hogy Észak-Írország az uniós piac része maradt, miközben az Egyesült Királyság tagjaként elhagyta az EU-t.
Így Észak-Írország és a Nagy-Britannia (ez Anglia, Skócia és Wales összefoglaló neve) között egy gazdasági határ keletkezett az Ír-tengeren: minden termékkel, ami Észak-Írországba került, úgy kellett bánni, mintha az unió piacára lépett volna be (ez az úgynevezett északír protokoll), emellett pedig az országban a gazdasági, mezőgazdasági és kereskedelmi kérdésekben a legtöbb esetben az uniós rendeletek és előírások voltak mérvadók – annak ellenére hogy onnan jogilag kiléptek.
Az alapvetően uniós érdekeket védő északír protokoll a briteknek több okból sem tetszett, annak ellenére hogy az azóta már megbukott Boris Johnson kormánya tárgyalta le, és maga Johnson szentesítette aláírásával:
Míg előbbi gazdasági problémákat – a protokoll életbe lépése után eleinte áruhiány is kialakult Észak-Írországban, mivel az angol, skót és walesi kereskedők nem tudták pontosan, hogy miként kezeljék az új helyzetet –, utóbbi politikai problémákat generált: az északír unionisták ugyanis úgy érezték, London egyszerűen lemondott róluk, és a „Let’s get brexit done!” ígérete miatt egyszerűen feláldozta a mindössze 1,9 milliós országot.
A legnagyobb északír unionista párt, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) emiatt a protokoll életbe lépése óta folyamatosan annak eltörlését követelte, erre pedig minden eszközt felhasznált: tavaly februárban kilépett az északír kormányból – amelyben a nagypénteki egyezmény miatt a két tradíció legnagyobb pártjának kötelező részt vennie –, majd pedig a májusi választások után sem volt hajlandó visszalépni, sőt még a frissen megválasztott törvényhozás munkáját is ellehetetlenítette azzal, hogy nem volt hajlandó megszavazni a házelnököt, amit végül így feloszlattak, és új választásokat tartanak majd idén valamikor.
A legnagyobb vita egyértelműen az északír protokollról volt, amelyet a legszélsőségesebb brit politikusok teljességgel szerettek volna eltörölni, míg a náluk moderáltabbak csak finomhangolni, módosítani szerették volna.
Mindkettőre volt próbálkozás a britek részéről. Boris Johnson és a kérészéletű Liz Truss-kormány is arra készült, hogy akár egyoldalúan is módosítana a protokollon: egy törvényt nyújtottak be Londonban, amely lehetővé tette volna, hogy a brit parlament akár egyoldalúan, nemzeti szinten felülírjon egy nemzetközi szerződést. Ezzel Johnson és Truss azt akarta elérni, hogy teljesen a legelejéről kezdjék el újratárgyalni a több mint ezeroldalas dokumentumot, amire az Európai Bizottság nyilvánvaló okokból nem volt hajlandó.
Sunak azonban ennél visszafogottabb – mondhatni, konzervatívabb – álláspontot képviselve a már letárgyalt protokollon belüli megoldást keresett, mivel tudta, ha érdemleges változást szeretne elérni, akkor az csak kompromisszummal, az Európai Bizottsággal, az Ír Köztársasággal és az északír unionista pártokkal egyetértve lehet – sajtóhírek szerint a Sunak-kormány tagjaival ezért szívesebben is tárgyalt Maros Sefcovic, az EB főtárgyalója, és ellentétben Johnsonnal és Truss-szal, a felek között ismét volt bizalom.
A legnagyobb eredmény a most letárgyalt, úgynevezett Windsori keretrendszerben az a bizonyos zöld és piros vonal.
Ennek lényege, hogy a felek megállapodtak: a jövőben megkülönböztetik azokat a termékeket, amelyeknek végállamosa Észak-Írország lenne, és azokat, amelyeket az EU-ba továbbexportálhatnának. Ez egyrészt megkönnyíti a papírmunkát, másrészt pedig ha a technológiai megoldásokat (kamionok és áruk percre pontos nyomon követése) sikerül bevezetni, és a kizárólag Észak-Írországba szánt termékekre már nem fog vonatkozni annyi uniós előírás.
Eddig az Európai Bizottság erre nem volt nyitott, mondván, semmi sem biztosítja, hogy az uniós előírásoknak nem megfelelő brit termékek ne jelenjenek meg az EU piacán.
Azonban nemcsak a Nagy-Britanniából Észak-Írországba irányuló exportot könnyítették meg, hanem a másik irányba is: ha Észak-Írországból importálnak Nagy-Britanniába, akkor mostantól nem is kell importpapírt kiállítani.
Ezenkívül sok termék, például a gyógyszerek, vetőmag, az állatok, magánszemélyek által feladott csomagok is könnyebben szállíthatók át Nagy-Britanniából Észak-Írországba. Ezen új szabályok egy része 2024. október 1-jén, a legtöbb viszont 2025. július 1-jén lép majd életbe.
A másik problémás pont a felek között az volt, hogy a jövőben felmerülő vitás kérdéseket hogyan simítsák el. A protokoll, illetve az uniós szerződések szerint ugyanis minden, az unió közös piacát érintő kérdésben a luxemburgi székhelyű Európai Unió Bíróságának (EUB) van ítélkezési joga. Ez a briteknek – és leginkább az északír unionistáknak – nem tetszett, mondván, ezzel nemcsak gazdaságilag, hanem jogilag is csökken a britek szuverenitása.
Emellett utóbbiaknak az sem tetszett, hogy az északír törvényhozásnak nincs beleszólása minden rájuk vonatkozó törvénybe és előírásba, hiszen ha az EU-ban elfogadnak egy új előírást például az állattartás vagy az állami támogatások kapcsán, akkor az uniós piac részeként azt Észak-Írországban is be kell vezetni.
E problémára az a kompromisszumos megoldás született, hogy amennyiben az EU olyan rendeletet fogadna el, amely Észak-Írországra is hatással van, akkor arról előzetesen tájékoztatja a brit kormányt, a britek pedig akár fel is függeszthetik a rendeletet Észak-Írországban, amennyiben a 90 fős északír törvényhozásban, a Stormontban legalább 30 képviselő ellenzi. Azonban önmagában nem elég csak a 30 fő, abban egyaránt kell lennie északír unionistáknak és ír nacionalistáknak is, hogyha a „Stormont-féket” használni akarják.
Ha egy gazdasági kérdésben vita merül fel, akkor először egy független békéltető szervnél próbálják elsimítani, ahogy az északír bíróságoknak is van joghatóságuk eldönteni, hogy az uniós előírások megfelelnek-e az északír és a brit jogrendszernek.
Ez elsőre hatalmas sikernek tűnhet Sunak részéről, azonban a Politico értesülései szerint az Európai Unió továbbra is fenntartja azon jogát, hogy a döntő szó az Európai Unió Bíróságánál legyen.
Azonban uniós szemszögből leginkább az lehet aggályos, hogy ezzel az északír törvényhozáson keresztül a brit kormány akadályozhatja az uniós előírások bevezetését.
Ursula von der Leyen úgy nyilatkozott, hogy remélhetőleg ez csak egy vészhelyzeti mechanizmus lesz, amelyet soha sem kell használni.
Ugyanakkor félő, hogy az Észak-Írország működését tavaly február óta félig, május óta teljesen ellehetetlenítő DUP ezt a technikai megoldást politikai célokra fogja felhasználni, és a politikai nyereségért cserébe olyan ügyek kapcsán is megpróbálná a kéziféket behúzni, amikor nem lenne indokolt.
Ha pedig ez nem működne, kilépne a kormányból, amelyben kötelező részt vennie – ebben az esetben viszont nemcsak az uniós rendelet bevezetését, hanem Észak-Írország működését is akadályozná.
A több millió eurós kérdés továbbra is az, hogy a mostani megállapodás elég-e ahhoz, hogy a brit törvényhozásban a kormányzati pozíciókkal nem rendelkező keményvonalas brexiterek és a DUP képviselői elégedettséggel nyugtázzák a napot.
Az egyik keményvonalas brexiter, Jacob Rees-Mogg eddig szűkszavúan csak annyit mondott a megállapodásról, hogy az ördög a részletekben rejlik, ugyanakkor kiáll miniszterelnöke, Rishi Sunak mellett – jelenleg nem tudni, hogy ha a brit parlamentben szavaznának a megállapodásról, miként voksolna hasonló nézeteket valló társaival, viszont Sunak bizakodhat, hogy nyilvánosan (eddig) nem bírálta a most letárgyalt, úgynevezett windsori keretrendszert.
Emellett brit sajtóhírek szerint nem kell attól tartani, hogy sokan elleneznék a megállapodást. Ha vannak is ilyen brexiterek a Konzervatív Párton belül, hatalmas többségük miatt nincs kockázat, hogy a megállapodást egy esetleges szavazáson ne fogadnák el, ugyanakkor ha esetleg a számuk mégis több lenne, mint amiről a brit lapok írnak, és ha csak a Munkáspárt szavazataival menne át a Westminsteren a megállapodás, az Sunak miniszterelnökségének végét jelentené.
Ennek ellenére a legnagyobb kérdés továbbra is az, hogy mi lesz az északír politikai válsággal.
A DUP már tavaly február óta akadályozza az ország működését, a májusi választások után pedig nem lépett be a kormányba, ami miatt új választásokat kell kiírni. A DUP ugyanis visszatérését a kormányba ahhoz kötötte, hogy a londoni kabinet módosítson az északír protokollon, és kérdés, hogy a mostani megállapodás nekik elegendő-e, és azok eleget tesznek-e a DUP „hét próbájának”.
Jeffrey Donaldson, a protestáns unionisták pártelnöke eddig szűkszavúan csak annyit nyilatkozott: nem akar előzetesen ítéletet mondani, pártjával alaposan tanulmányozzák majd a megállapodást, és csak ez után döntenek, visszalépnek-e a kormányba, vagy sem.
Részben amiatt, hogy Donaldsonékat is maga mögé állítsa, Sunak már a megállapodás másnapján Észak-Írországba utazott, bár látogatásának hivatalos célja, hogy északír kereskedőknek fog beszámolni a letárgyalt javaslatról.
(Borítókép: Rishi Sunak brit miniszterelnök [b] és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke sajtótájékoztatót tart a windsori kastélyban 2023. február 27-én. Fotó: Dan Kitwood / Getty Images)