Index Vakbarát Hírportál

Katar az Európai Bizottságot is megkörnyékezte

2023. március 1., szerda 08:33

Az Európai Unió közlekedésért felelős vezetője ingyenes juttatásokat fogadott el a Qatar Airwaystől, miközben beosztottjai a nyílt égbolt szerződésen dolgoztak Dohával.

Az Európai Bizottság vizsgálatot követel, miután a Politico feltárta, hogy a bizottság vezető közlekedési tisztviselője ingyenes repülőjegyeket fogadott el a katari kormánytól. Mindez akkor történt, amikor csapata az Öböl menti állam saját légitársasága számára létfontosságú, nagyszabású légi közlekedési megállapodásról tárgyalt.

Henrik Hololei, a bizottság közlekedési osztályának főigazgatója 2015 és 2021 között kilenc alkalommal repült ingyenesen első osztályon a Qatar Airways légitársasággal − derül ki a lap által megszerzett adatokból. Az ingyenes repülések közül hat akkor történt, amikor a megállapodás még tárgyalás alatt volt, és ezek közül négyet a katari kormány vagy egy Katarhoz kötődő csoport fizetett.

Az átláthatóságért küzdő aktivisták az uniós végrehajtó testület Katarhoz fűződő kapcsolatainak kivizsgálását követelték, és bírálták a brüsszeli etikai szabályokat, mivel azok túlságosan gyengék.

Hololei nem kívánt a lapnak nyilatkozni. A bizottság szóvivője megvédte a Hololei döntését, hogy elfogadta a Qatar Airways ingyenes jegyeit. „Minden részletezett kiküldetést … a vonatkozó szabályoknak megfelelően engedélyeztek és hajtottak végre” − mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy az esetleges összeférhetetlenségeket „gondosan mérlegelték és kizárták”.

A lap nyomozása azt követően indult, hogy kiderült: Katar és Marokkó állítólag nagy összegeket fizetett készpénzben uniós törvényhozóknak, hogy azok az Európai Parlamentben az ő akaratukat képviseljék. Ezek az állítások súlyosan ártottak a közösség hírnevének és az uniós intézmények hitelességének. A bűnüldöző szervek magas rangú brüsszeli személyeket vizsgáltak, köztük jelenlegi és volt európai parlamenti képviselőket és alkalmazottjaikat. A rendőrségi razziák közben 1,5 millió eurónyi készpénz került elő.

Egy képviselő már lemondott

A szintén vizsgálatok alá vont, de bűncselekménnyel nem vádolt Maria Arena európai parlamenti képviselő néhány órával azután mondott le bizottsági elnöki tisztségéről, hogy a lap feltárta, hogy elfogadta a Katar által fizetett ingyenes repülőjegyeket és szállást, majd azt nem jelentette be átlátható módon.

A bizottság által közzétett nyilatkozatok részletesen ismertetik a Qatar Airways összes járatát, amelyet a közlekedési tárca vezető uniós tisztviselői 2015. január 1. és 2022. január 1. között igénybe vettek. Erre az időszakra estek a nyílt égbolt szerződésről folytatott tárgyalások is. A bizottság 2016 júniusában kapott megbízást a megállapodás kidolgozására, és 2021 októberében írta alá a végleges megállapodást.

2017 januárjában, alig néhány hónappal azután, hogy Hololei csapata a bizottságnál megkezdte a munkát a Katarral való légi közlekedési megállapodáson, Hololei elfogadta az állami tulajdonú Qatar Airways légitársaság ingyenes első osztályú repülőjegyeit Brüsszelből Dohába − és vissza. Az utazást a katari kormány fizette − derült ki a dokumentumokból.

A végleges megállapodás a katari székhelyű légitársaságoknak, köztük a Qatar Airwaysnek is, leszállási jogot biztosított a legtöbb uniós célállomáson, ami hozzáférést biztosít a 450 millió fogyasztóból álló piachoz. Cserébe az uniós légitársaságok viszonossági jogokat kaptak egy kevesebb mint 3 milliós piacra, de az európai és ázsiai megapoliszok között stratégiailag kedvező helyen fekvő dohai repülőtéri csomóponton keresztül.

A bizottság szóvivője szerint Hololei katari látogatása nem volt része az Európai Unió és Katar közötti légi közlekedési tárgyalásoknak, és hozzátette, hogy „soha nem volt tagja” a megállapodásról tárgyaló csoportnak. Hololei azonban a tárgyalásokon dolgozó osztályt vezette, és a nyilvánosság előtt következetesen támogatta a Katarral való együttműködést.

(Borítókép: Budrul Chukrut / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)

Rovatok