Index Vakbarát Hírportál

Miért nem lett közös uniós nyilatkozat Putyin elfogatóparancsáról?

2023. március 20., hétfő 20:02 | aznap frissítve

A magyar kormány blokkolta azt az uniós állásfoglalást, amelyben támogatták, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin ellen – értesült a Bloomberg. Az Index információi szerint mindössze arról van szó, hogy a magyar kormány nevében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nem volt hajlandó aláírni Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének állásfoglalását, amelyet az összes unió tagállam nevében akart kiadni.

A hágai testület múlt hét pénteken adott ki elfogatóparancsot az orosz elnök ellen az ukrajnai konfliktusban elkövetett háborús bűnökre hivatkozva.

Most a Bloomberg értesült arról, hogy az Európai Unió tagállamai közös állásfoglalást akartak kiadni, hogy támogatják az elfogatóparancsot,

de a magyar kormány megvétózta ezt az állásfoglalást.

Ennek következtében Josep Borrell végül csak a saját nevében adott ki nyilatkozatot, amelyben üdvözölte az elfogatóparancsot. Erről a közleményről részletesen írtunk ebben a cikkünkben.

Ezenkívül az EU 26 tagállamának igazságügyi miniszterei is kiadtak egy saját, közös állásfoglalást, amelyben támogatták az elfogatóparancs kiadását. Az aláírók listáján egyedül Varga Judit neve nem szerepel az uniós miniszterek közül.

A Bloomberg is megjegyezte, hogy az elfogatóparancsnak egyelőre csak szimbolikus jelentősége van. Hozzátették: szerintük a magyar kormány vétójáról az EU vezetői is tárgyalhatnak ezen a héten, amikor csütörtökön és pénteken összeül az európai állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács Brüsszelben. 

A külföldi hírügynökség értesülésével kapcsolatban kérdéseket intéztünk a magyar kormányhoz. Amennyiben válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Válaszolt a magyar kormány

Frissítés: Kérdésünkre a kormánytól azt a választ kaptuk, hogy ők nem vétózták meg a Vlagyimir Putyin elleni elfogatóparancsot. Mindössze egy olyan állásfoglalást elleneztek, amelyet Josep Borrell akart kiadni az Unió összes tagállamának nevében.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ez ellen tiltakozott. 

A magyar kormány azon az állásponton volt, hogy Josep Borrell csak a saját, és ne az unió összes tagállama nevében adjon ki nyilatkozatot – válaszolták szerkesztőségünknek.

Rovatok