Üzenetértékű Hszi Csin-ping kínai államfő moszkvai útja azon országoknak, amelyek a blokkosodó világban még nem választottak térfelet. Ha Kínának sikerülne tárgyalóasztalhoz ültetnie az orosz és az ukrán felet, az nagy hatással lenne az átalakuló világrendre, de ebben nem érdekelt a Nyugat. A kínai–orosz összefonódás ugyanakkor komoly kihívást jelent az Egyesült Államoknak. Itt a második hidegháború, amely nagyon más lesz, mint az első.
Hszi Csin-ping első külföldi útja Oroszországba vezet, miután március elején újraválasztották a Kínai Népköztársaság elnökének harmadik ötéves ciklusára. A Kreml közölte, hogy a kínai vezető március 20–22-én tesz állami látogatást az orosz elnök meghívására.
Az MTI híradása szerint Moszkva arról tájékoztatott, hogy Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin „a megbeszélések során megvitatja majd az Oroszország és Kína közötti átfogó partnerségi kapcsolatok és stratégiai együttműködés továbbfejlesztésének aktuális kérdéseit”, és aláír több fontos kétoldalú dokumentumot. A két elnök tárgyalni fog a nemzetközi téren folyó kétoldalú együttműködés elmélyítéséről is.
Később Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó azt is megerősítette, hogy „természetesen szó lesz az ukrajnai konfliktusról is”. Azt mondta, hogy Oroszország nagyra értékeli a kínai vezetés visszafogott és kiegyensúlyozott álláspontját ebben a kérdésben, és ismerik a kínai rendezési tervet. Utóbbiról szólva hozzátette: „a kínai barátok” értékelései többnyire egybeesnek a jelenlegi helyzetről alkotott orosz véleménnyel. Azt is közölte: a Kínai Népköztársaság bebizonyította, hogy „érti a kialakult válság valódi okait”.
Az elnöki tanácsadó azt is bejelentette, hogy a két vezető cikkben értékeli majd a kétoldalú kapcsolatokat a Zsenmin Zsipao, illetve a Rosszijszkaja Gazeta című lapokban, ami szerinte „fontos jelzés” a hivatalos tárgyalások előestéjén.
A menetrend szerint érkezése napján, este négyszemközti megbeszélést folytat Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin. Kedden, azaz március 21-én az elnökök szűk körű, kibővített küldöttségek élén folytatnak megbeszélést, és szó lesz a haditechnikai együttműködésről. A tárgyalások lezártával a két vezető nyilatkozik a sajtónak, és két közös nyilatkozatot írnak majd alá egy átfogó partnerség, stratégiai együttműködés elmélyítéséről, valamint a gazdasági kapcsolatok fejlesztési tervéről.
Jurij Usakov a két vezető kapcsolatát barátinak és bizalminak nevezte.
Ez a viszony történelmileg a legmagasabb szintre emelkedett, és mondhatni, még mindig aktívan erősödik. Ebben a kapcsolatban nincs vezető, nincs vezetett, nincsenek korlátok. (...) Két olyan partner közötti stratégiai együttműködésről beszélünk, akik megbíznak egymásban, és akiknek sok tekintetben azonosak a céljaik, a feladataik
– fogalmazott az MTI híradása szerint az orosz elnöki tanácsadó.
Az Index kérdéseire válaszolva Horváth Levente korábbi sanghaji főkonzul, az Eurázsia Központ igazgatója arra hívta fel a figyelmet Hszi Csin-ping moszkvai útjával összefüggésben, hogy március 16-án Csin Kang kínai külügyminiszter telefonon egyeztetett az ukrán külügyminiszterrel az Oroszország és Ukrajna közötti háború befejezéséről szóló 12 pontos kínai álláspontról. A kínai fél reményét fejezte ki, hogy békés tárgyalással tudják mihamarabb lezárni a háborút. Ezután, március 17-én jelentették be Hszi Csin-ping oroszországi látogatását, amely „a barátság, az együttműködés és a béke” utazása.
Horváth Levente emlékeztetett rá:
a kínai államfő már három éve nem járt Oroszországban, de eközben azért voltak találkozók a két állam között. Az új kínai kormány március elején állt fel, és Kína a szomszédjában lévő nagyhatalmat tette meg első hivatalos látogatása célpontjaként.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy miért fontos Kínának Oroszország, és fordítva, az Eurázsia Központ igazgatója kiemelte: Oroszországnak Kína a legnagyobb kereskedelmi partnere, míg Kínának az első tíz kereskedelmi partnere között van Oroszország. A két ország között számtalan együttműködési projekt van, például a Szibéria Ereje néven ismert gázcsővezeték.
Horváth Levente felidézte: egy hete Irán és Szaúd-Arábia kínai közvetítéssel megállapodott arról, hogy helyreállítják egymással a diplomáciai kapcsolatokat.
Kína a békés együttműködést, a konfliktusok békés, tárgyalásos úton való intézését támogatja, és az oroszországi látogatásról is ezt hangsúlyozza a kínai külügyminisztérium. Hogy a tárgyalást követően hogyan alakul az orosz–ukrán háború, azt nem tudjuk, de a kínai államfő utazása mindenképpen üzenetértékű azon országok számára, amelyek a blokkosodó világban még nem választottak térfelet
– fogalmazott lapunknak az Eurázsia Központ igazgatója.
Az, hogy a kínai elnök újraválasztása utáni első útja Moszkvába vezet, a XXI. Század Intézet vezető kutatója szerint is mindenképpen jelzésértékű: a két ország viszonya az elmúlt egy évben Oroszország Ukrajnával folytatott háborúja ellenére sem változott meg. „Tehát az a tendencia sem fordult meg, hogy Moszkva és Peking, miközben mindkettő egyre inkább szembefordul a Nyugattal, egymáshoz egyre közelebb kerülnek” – nyilatkozta Kosztur András az Indexnek.
A kutató úgy véli, Hszi Csin-ping útjának fő üzenete az, hogy
Kína a saját belátása szerint alakítja külpolitikáját, és nincs tekintettel arra, hogy a Nyugat kit tekint éppen páriának.
A kínai államfő nemrégiben fogadta az iráni és a belarusz elnököt is. Irán és Belarusz szintén régóta szankciók alatt áll, ennek ellenére támogatják felvételüket a Sanghaji Együttműködési Szervezetbe is. Kosztur András is Kína diplomáciai sikereként említette, hogy Kína „kibékítette” két partnerét, Szaúd-Arábiát és Iránt, illetve a hondurasi elnök is bejelentette, hogy Tajvan (hivatalosan Kínai Köztársaság) helyett a Kínai Népköztársaságot ismerhetik el.
Horváth Levente szerint Hszi Csin-ping a moszkvai „békeutazással” Kínát felelős nagyhatalmi országként mutatja be, ami a nyugati médiában valószínűleg nem így lesz kommunikálva, főleg, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin ellen.
Azt talán sosem tudjuk meg pontosan az Eurázsia Központ igazgatója szerint, hogy milyen megállapodások születnek Oroszország és Kína között.
Azt nem tartja valószínűnek, hogy Kína fegyverekkel szóljon bele a háborúba, mivel az Egyesült Államok éppen Tajvan miatt provokálja Kínát. A távol-keleti ország álláspontja az, hogy nem szól bele más országok belügyeibe, és ezt várja el más országoktól, így a tajvani kérdésben is. Horváth Levente rámutatott: ettől függetlenül a Nyugat már bevetette az információs támadást, korábban is azt híresztelte, hogy Kína fegyverekkel támogatja Oroszországot. Erre bizonyítékok nincsenek, arra viszont vannak, hogy Ukrajnának küldtek segélyszállítmányokat, amelyeket az ukrán külügyminiszter meg is köszönt a kínai kollégájának – jegyezte meg.
A XXI. Század Intézet vezető kutatója emlékeztetett rá: sokat lehetett hallani arról, hogy az orosz nyersanyagok és az európai csúcstechnológia összekapcsolódása olyan hatalmi tömböt hozna létre Eurázsiában, amely globálisan is megkerülhetetlenné vagy akár dominánssá válhatna. Ugyanez igaz Kína esetében is, mivel csúcstechnológiák terén lassan utoléri – vagy akár meg is előzi – a Nyugatot, és az oroszországi nyersanyagokat éppoly könnyen lehet Kínába szállítani, mint Európába.
A gazdasági kapcsolatokon túl természetesen most kölcsönös politikai támogatásra is számíthatnak egymástól az Egyesült Államok még élő hegemóniatörekvéseivel szemben. Persze nem tudjuk, milyen konkrétumok kerülnek majd szóba. Nyugaton egyre többet beszélnek fegyverekről, amelyeket Kína küldhet Oroszországnak – orosz részről is vannak olyan hangok, akik ebben bíznak –, de ez valószínűleg a találkozó után sem kerül majd napvilágra
– vélekedett Kosztur András.
A sajtóban megjelent, hogy Vlagyimir Putyin után Hszi Csin-ping az ukrán elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel is tárgyalhat. Kínai részről békemisszióként is hivatkoznak az útra – mutatott rá a XXI. Század Intézet vezető kutatója –, de jelen körülmények között kétséges, hogy Peking erőfeszítései az orosz–ukrán háború rendezésére sikerrel járhatnak, bármilyen ajánlatot is tegyenek le az asztalra. Ha az ukrajnai háborút mégis Kína közbenjárásával sikerülne lezárni, az végleg megerősítené Peking nemzetközi tekintélyét. A kutató inkább arra számít, hogy Kína jelenléte eltántoríthatja a Nyugatot a további eszkalációtól.
Ha nem is tesznek semmit – például nem küldenek fegyvereket Oroszországnak –, Washington akkor is kénytelen lesz számolni azzal, hogy a hírhedt vörös vonalakon túl nemcsak az orosz atomfegyverekkel, de Kína diplomáciai és gazdasági erejével is szembe kell néznie. Ha ugyanis Kína úgy dönt, az Egyesült Államok álláspontját – miszerint Ukrajna veresége megengedhetetlen – megfordítva elfogadhatatlannak tekinti Oroszország vereségét, akkor fegyverekkel is támogathatja Moszkvát, és Washingtonnak nem igazán lesznek eszközei, amivel felléphet ez ellen
– magyarázta lapunknak Kosztur András.
A kutató azt is megjegyezte, hogy már Oroszországot sem sikerült gazdaságilag elszigetelni, „csak megpiszkálni és bosszúságot okozni neki”, Kína esetében még ez is elég reménytelennek tűnik. „Washington számára az ukrajnai vereséggel egyenértékű vagy akár súlyosabb is lehet, ha a világ országainak többsége elkezdi ignorálni a kéréseit, követeléseit és fenyegetéseit, márpedig az elmúlt egy évben egyre gyakrabban találkozhatunk ezzel – ha a válasz elmarad, akkor még a vártnál is gyorsabb lehet az amerikai befolyási övezet visszahúzódása” – fogalmazott Kosztur András.
Horváth Levente leszögezte:
amennyiben Kínának sikerülne tárgyalóasztalhoz ÜLTETNIE az orosz és az ukrán felet, az mindenképpen nagy hatással lenne az éppen átalakuló világrendre.
Szerinte az is biztos, hogy a Nyugat ebben nem lesz partner, és megtesz mindent, hogy Kínának ne sikerüljön az orosz–ukrán fronton is békítő szerepet vállalnia.
Kína – és így az Egyesült Államokhoz, illetve az Oroszországhoz fűződő viszonya is – fókuszba került azon a kerekasztal-beszélgetésen, amit március 16-ára szervezett a Joghallgatók Önképző Szervezete a budapesti Három Szerb Kávéházba. Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa, illetve az Eurázsia Központ igazgatója beszélgetett, válaszolt a kérdésekre.
Salát Gergely szerint nem túlzó azt kijelenteni, hogy kitört a második hidegháború – vagy legalábbis most van kitörőben. Kifejtette, hogy 1990-től két, két és fél évtizedig volt egy unipoláris pillanat, amikor a nemzetközi rend hegemón hatalma az Egyesült Államok volt. Washingtonban írták a szabályokat, és ezt Kína is elfogadta. Az amerikaiak részéről volt egy illúzió, hogy az új unipoláris pillanat örökké fog tartani, és Kínából egy „nagy Japán”, vagyis gazdaságilag fejlett kereskedelmi partnerként, összeszerelő üzemként egy remekül funkcionáló bázis lesz, és politikailag, illetve katonailag nem jelent majd kihívást az USA számára.
A 2010-es évek közepén jöttek rá az amerikaiak, hogy az unipoláris pillanat hamarosan mégis véget ér, mert méretéből adódóan és gyors fejlődésének köszönhetően Kína – gazdaságilag mindenképpen – nagyobb lesz, mint az Egyesült Államok.
A gazdasági befolyást mindig a politikai befolyás és a katonai erő növekedése követi. Az amerikai politikai elit ezért belehergelte magát egy Kína-ellenes hisztériába, és arról kezdtek el beszélni, hogy számukra a közel-keleti ország a fő kihívó, illetve rivális. Salát Gergely hozzátette: nem jókról és rosszakról van szó, hanem egy olyan nagyhatalomról, amely éppen veszít a relatív pozíciójából, és egy felemelkedőnek tűnő nagyhatalomról.
Az Egyesült Államok most újjászervezi a saját szövetségi rendszerét, miközben megakadályozza, hogy a vele szövetséges államok jó kapcsolatot ápoljanak Kínával. Válaszként a kínaiak is a saját befolyásukat építik, a saját partnerségi rendszerüket alakítják ki, például Oroszországgal. A két országot ugyanis összeköti a közös ellenség, „egymásnak vetik a hátukat”, és együtt próbálják ellensúlyozni a nyugati nyomást.
A világ elindult a blokkosodás fele
– szögezte le Salát Gergely. Még vannak, akik kibeszélnek a blokkokból, és még nem mindenkinél egyértelmű, hogy hová tartozik.
Kína és az Egyesült Államok is „egyre feljebb tekeri a hangerőt”, míg a józanabb hangok elkezdenek visszaszorulni egy olyan világban, amelynek amúgy is megvannak a globális problémái. Ráadásul a két rivális blokk gazdaságilag teljesen össze van nőve. Salát Gergely szerint ebből a szempontból a második hidegháború nagyon más lesz, mint az első.
Horváth Levente megjegyezte: a thuküdidészi csapdát szokás idézni a világrend átalakulásával kapcsolatban. Az elmélet az ókori Spárta és Athén viszonyát vette alapul. Arról szól, hogy előbbi volt a nagyhatalom a régiójában, és amikor Athén kezdett gazdaságilag megerősödni, akkor ezt nem nézte jó szemmel. A következménye az lett, hogy háború tört ki Spárta és Athén között.
Az Eurázsia Központ igazgatója elmondta:
a nyugati kutatók megvizsgálták, hogy történelmünk során hányszor volt hatalomátvétel – thuküdidészi csapda – két nagyhatalom között: 16-ot állapítottak meg, és a 16-ból 12-szer háború folytán vagy háborún keresztül zajlott le az átalakulás, csak négyszer volt békés.
Horváth Levente rámutatott: a négy békés átalakulás közé sorolták a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok viszonyát, a közöttük lévő hidegháborút is, holott proxyháborúk akkor is voltak, vagyis annyira azért nem volt békés az az időszak.
Most egy világrendi átalakulás zajlik, és várhatóan – ahogy ezt most Ukrajnában is látjuk – nem békés folyamat lesz
– vélekedett az Eurázsia Központ igazgatója.
Szerinte az Amerikai Egyesült Államok folyamatosan démonizálja Kínát. Felidézte, hogy a 70-es, 80-as években az USA és Japán között is volt egy kereskedelmi háború: Japán nagyon megerősödött technikailag is, körülbelül azon a szinten volt, mint a jelenlegi Kína. Az amerikaiak elindítottak Japán ellen egy kereskedelmi háborút, mint ahogy 2018-ban Kína ellen is. Horváth Levente rámutatott: az amerikaiak nagyon hasonlóan kezelték a feltörekvő Japánt, mint most Kínát. A japánokat akkor „meg tudták állítani”, a kérdés, hogy ez sikerülni fog-e a kínaiaknál.
Arra is kitért: Henry Kissingernek az volt az elmélete, hogy az Amerikai Egyesült Államok próbáljon meg mindig vagy Kínával, vagy Oroszországgal, az egyik féllel mindig jobban jóban lenni, mint ők ketten egymással. Most azonban az amerikaiak összetolták a két országot, és egyszerre próbálják legyőzni őket.
Az Egyesült Államok egykori külügyminisztere és nemzetbiztonsági tanácsadója Világrend című könyvében (magyar kiadás: Antall József Tudásközpont, 2015) kitért rá, hogy Richard Nixon volt az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki Kínába látogatott 1972-ben. Kissinger azt írta, hogy az akkor kialakuló stratégia célja Kína és a Szovjetunió egyensúlyának megteremtése volt egy olyan pozícióból, amelyben Amerika közelebb állt a két kommunista óriáshoz, mint azok egymáshoz.
Amíg az Egyesült Államok ügyelt arra, hogy közelebb maradjon mindkét kommunista szuperhatalomhoz, mint amennyire azok közel állnak egymáshoz, addig távol tudta tartani a globális hegemóniára törő kínai–szovjet szövetség rémét
– fogalmazott könyvében Kissinger. Olyan háromoldalú kapcsolatrendszerben gondolkodott, amely stabilabb egyensúlyi állapotot tud létrehozni a világban. Még a Világrend megszületése előtt azt írta: „Azért léptünk Kína felé, hogy a globális egyensúlyt erősítsük. Nem azért, hogy összefogjunk a Szovjetunió ellen, hanem hogy olyan egyensúlyi pozíciót teremtsünk magunk számára, amelyet konstruktív célokra tudunk használni – hogy mindkét kommunista nagyhatalomnak esélyt adjunk a velünk való kapcsolatuk javítására.” (Walter Isaacson: Kissinger-életrajz, magyar kiadás: Panem–Grafo, 2001)
Az ukrajnai háború egyéves évfordulóján közzétett 12 pontos kínai „béketervről” Horváth Levente kijelentette: valójában nem egy béketervről van szó, hanem egy álláspontról, és csak azért adták ki, mert a Nyugat folyamatosan számonkérte rajtuk. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Kína már az 50-es években letette a békés egymás mellett élés 5 alapelvét (tiszteletben tartják egymás területi egységét és szuverenitását, kölcsönösen nem támadják meg a másikat, egymás belügyeibe nem szólnak bele, egyenlő és kölcsönös előnyökre törekednek, békésen élnek együtt), amely visszaköszön a mostani 12 pontjában. Lényegében már ezeket az elveket tükrözte a 2013-ban indított Egy övezet, egy út kezdeményezés is.
Salát Gergely sem érti, hogy miért béketervnek nevezték el a nemzetközi sajtóban a kínai álláspontot, amely valójában tartalmatlan, két okból érezték mégis fontosnak a kínaiak, hogy a 12 pontot közzétegyék:
Salát Gergely azt mondta: a kínai álláspont a harmadik világ vágyait fogalmazta meg (például, hogy elő kell segíteni a gabonaexportot), és a fejlődő országok előtt is úgy állítja be Kínát, hogy egy potens, globális szereplő, amely az ő szempontjaikat képviseli.
A március elején tartott kínai Országos Népi Gyűlés előtt a sinológus az Indexnek arról beszélt, hogy a 12 pontos álláspont megerősített mindent, amit eddig a kínaiak az ukrajnai háborúval kapcsolatban tettek és mondtak.
Egyfelől Pekingnek stratégiai szinten szüksége van Oroszországra mint partnerre, szövetségesre, más szempontból viszont nem állna be az oroszok mögé. Salát Gergely elmondta: Kína számára fontos az országok szuverenitásának és területi integritásának betartása, amit Oroszország nyilvánvalóan megsértett Ukrajna esetében.
A sinológus szerint a kínai hozzáállás kettősséget mutat: miközben igyekeznek megőrizni jó orosz kapcsolataikat, azért olyan mértékben már nem akarnak kiállni Oroszországért, hogy az esetleg nyugati szankciókat eredményezzen. A kínaiak óvatosan egyensúlyoznak, és ez a – valójában semmitmondó – 12 pontos álláspont ennek „nagyon jó példája”.
(Borítókép: Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping a pekingi találkozójukon 2022. február 4-én. Fotó: Alekszej Druzsinin / Sputnik / AFP)