Index Vakbarát Hírportál

Tajvan megkongatta a vészharangot, nagyszabású háborút robbanthat ki Kína

2023. április 11., kedd 06:54

Tajvan megkongatta a vészharangot a kínai hadgyakorlatok miatt, mivel úgy vélik, hogy egy esetleges hiba „irányíthatatlan háborút” robbanthat ki.

A kínai hadgyakorlatok ebben a pár napban egyre komolyabbak voltak – mondta Joseph Wu tajvani külügyminiszter a Fox News-nak. Elmondása szerint a kínai légierő bevetései, valamint az ország hajói egyre közelebb merészkednek Tajvanhoz.

Bármilyen baleset vagy hiba olyan irányíthatatlan háborút robbanthat ki Tajvan és Kína között, amelybe ha más országok is megpróbálnak beavatkozni, az nagyszabású háború kezdete lehet

– fogalmazott a külügyminiszter.

Joseph Wu erről a kínai hadgyakorlatok harmadik napján beszélt a csatornának, amikor a kínai hadsereg kijelentette, hogy készen áll a harcra, ha Tajvan megpróbálná kikiáltani függetlenségét az országtól.

A Kína által lefolytatott hadgyakorlatok hasonlóan zajlottak, mint azok, amelyeket az ország augusztusban tartott, miután Nancy Pelosi Tajvanba látogatott. Több kínai hadihajó és repülőgép is átlépte a Tajvani-szoros középvonalát, amely korábban olyan határ volt, amelyet a katonai erők nem léphettek át, hogy elkerüljék a háború eszkalálódását. Kína azonban mára már úgy tekint erre a határvonalra, mint egy képzeletbeli határra.

A tajvani külügyminiszter szerint a közelmúltbéli hadgyakorlatok azt mutatják, hogy a független kormányzás alatt álló szigetet érő kínai fenyegetés tovább nőtt. Úgy véli, hogy az Egyesült Államoknak továbbra is támogatnia kell Tajvant, hogy elrettentse Kínát az agressziótól.

(Borítókép: Kínai hadihajó egy hadgyakorlaton 2023. április 11-én a Tajvan által ellenőrzött Macu-szigetek közelében. Fotó: Thomas Peter / Reuters)

Rovatok