Index Vakbarát Hírportál

NATO-tagállamok ellen készülhetnek szabotázsra az oroszok

2023. április 20., csütörtök 14:18

Egy jelentés szerint az utóbbi időben rengeteg álcázott orosz hajó tűnt fel a NATO-országok közelében. A hírszerzők szerint ezek a hajók felderítést végezhetnek és szabotázsakciókat készíthetnek elő a tengeren. Az egyik járműről nemrég videó is készült.

A The Telegraph számolt be arról, hogy egy jelentés szerint az európai hírszerző ügynökségek az utóbbi időben

mintegy 50 álcázott orosz hajót észleltek az északi-tengeren.

A hírszerzők szerint ezeket az úgynevezett szellemhajókat gyakran halászhajóknak, kutatóhajóknak álcázzák, de a legtöbb esetben még fegyveres kíséretet is kapnak. A hajók célja az lehet, hogy feltérképezzék a kommunikációs, illetve energiaipari távvezetékeket, valamint az energiaipari létesítményeket (pl. szélerőműveket) azért, hogy később szabotázst hajthassanak végre ellenük.

A hajókat elsősorban a brit vizeken látták, de a holland és belga partok közelében is feltűntek már.

A járművek egyike volt az Admiral Vladimirsky, amely a hivatalos nyilvántartás szerint egy oceanográfiai kutatóhajó, és amelyet a svéd újságíróknak olyan közelről sikerült levideózniuk, hogy a videón még a símaszkos, katonai eszközökkel rendelkező fegyveresek is látszanak.

A hajó útvonaláról egy térképet is készíttettek, amelyen szintén az látható, hogy a jármű célzottan szélerőművek közelében hajózott el. 

Tobias Ellwood, a brit alsóház védelmi bizottságának tagja azt mondta a The Telegraphnak, hogy mindez valós fenyegetést jelenthet, és emiatt a brit fegyveres erőt is bővíteni kell.

„Egyszerűen nem tudjuk többé megvédeni a közeli vizeket a békeidőbeli haditengerészettel, szárazföldi hadsereggel és légierővel, tehát bővítenünk kell – fogalmazott. 

A The Telegraph példaként hozta fel ezzel kapcsolatban, hogy a brit haditengerészet még idén bővül két kifinomult felderítőhajóval, amelyek segíthetnek észlelni a víz alatti fenyegetéseket is.

Mindeközben a britek arra is figyelmeztettek, hogy Oroszország a kibertérben is támadást indított: a brit kormányzati kommunikációs központ (GCHQ) és Oliver Dowden kabinetminiszter arról beszélt, hogy az orosz hekkerek célba vették az Egyesült Királyságot. 

Az Admiral Vladimirskyt a dán DR, a norvég NRK, a svéd SVT és a finn Yle műsorszolgáltató új dokumentumfilm-sorozatában, az Árnyékháborúban mutatták be. A riportról – és arról, hogy egy szabotázst akár már végre is hajthattak – részletesen írtunk ebben a cikkünkben még az első része megjelenése előtt. 

Az orosz–ukrán konfliktus eseményeit az Index is figyelemmel követi, napi élő hírfolyamunkat ide kattintva érheti el.

Rovatok