Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter közölte: több magyar rekedt Szudánban, mint eddig gondolták

2023. április 22., szombat 21:43

Szudánban továbbra is rendkívül törékeny és veszélyes a helyzet. Napközben újabb, az országban tartózkodó magyarok jelentkeztek, így mostanra 15-re nőtt a Szudánban lévő honfitársaink száma – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton este.

A miniszter jelezte, hogy több evakuációs művelet is szervezés alatt áll, és remélhetőleg minél előbb végre tudják hajtani ezeket. Napközben a Terrorelhárítási Központ (TEK) is arról számolt be, hogy készülnek az evakuációra, de akkor még csak 8, Szudánban rekedt magyarról tudtak. 

„Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a térségbeli országokkal és az ENSZ-szel is annak érdekében, hogy minél előbb biztonságban tudhassunk minden magyar embert” – közölte szombat esti posztjában Szijjártó Péter.

Korábban tizennégy magyar állampolgárnak már sikerült elhagynia Szudánt. Az országban egy héttel ezelőtt kezdődött el a fegyveres konfliktus, amelynek már legalább több száz halálos áldozata van.

Rovatok