Veidner Alexandra pár hete költözött a munkája miatt Szudánba, ahol másfél hete fegyveres konfliktus tört ki. Elmondása szerint kilenc napig küzdöttek az életükért szomszédaival, mire sikerült kimenekülniük az országból.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a minap számolt be arról, hogy újabb magyar állampolgárok tudták elhagyni Szudánt.
Kairói nagykövetségünk munkatársai már fel is vették honfitársainkat a megbeszélt találkozási ponton, a szudáni–egyiptomi határ egyiptomi oldalán
– írta minap a tárcavezető.
Most az országból kimenekült magyarok egyike egy interjúban elmesélte, mit élt át. Veidner Alexandra elmondta: márciusban költözött ki az országba, miután Szudán legnagyobb élelmiszeripari vállalatánál fenntarthatósági vezetőként kapott munkát. Ismerte az ország történelmét, így tudta, hogy veszélyes hely, de mivel évek óta állandósult a helyzet, nem számított rá, hogy most polgárháború törhet ki.
Sok ezer külföldi dolgozott/dolgozik Szudánban, ezek az emberek a munkájuk iránti szenvedélyből mentek oda, ahogy én is. A legtöbb külföldi, akit most ki kellett menekíteni, nem turistáskodott, általában követségeken, ENSZ-közeli szervezeteknél vagy NGO-knál dolgoztak
– számolt be Veidner Alexandra. Mint mondta, a legnagyobb harcok Kartúmban törtek ki, ahol ő maga is lakott. Ám amikor az első lövéseket hallották, még nem gondoltak a legrosszabbra.
Elmondása szerint a polgárháború kitörésének napján azt tervezte, hogy szétnéz Kartúmban. „Mivel itt évek óta napi-heti szinten tartottak tüntetéseket a civilek, a felfordulás és a füst megszokott volt a városban, ezért először mindenki azt gondolta, hogy ez is csak tüntetés, és a katonák lövöldöznek a levegőbe. De aztán elkezdtek jönni a hírek, hogy a város szinte minden pontján lőnek.”
Egy órán belül elszabadult a pokol, és már nemcsak lőttek, hanem elindultak az aknavetők, a rakéták, a bombázás
– mesélte a magyar szemtanú a 444.hu-nak.
A magyar nőnél aznap éppen nem volt útlevél sem, ugyanis leadta a vízumügyintézéshez. Így realizálódott benne az is, hogy a nyolcemeletes társasházat, ahol lakott, már nem hagyhatja el. Mint mondta, összesen 25-en éltek ott, mind különböző követségek dolgozói és családtagjaik, és a régebb óta ott élőket is váratlanul érte a polgárháborús helyzet.
De az első pár óra után, amikor megértettük, hogy mi történik, az egész ház összefogott. Többnyire együtt voltunk, kinyitottuk a többi lakást, amiben nem voltak ott a lakók, minden vizet, élelmet összeszedtünk, amit találtunk. Összeírtuk a készleteinket, kiszámoltuk, mi mennyi időre elég. Mi szerencsések voltunk ilyen szempontból, sokaknak semmilyen élelmiszer- és víztartaléka nem volt Kartúmban
– fogalmazott a szemtanú.
Elmondása szerint Szudánban teljesen normális, hogy napközben órákra elmegy az áram, csak azokban az épületekben nem, amelyek rendelkeznek saját generátorral. Szerencséjére az ő házuknál is volt egy, de még így is problémájuk volt az áramszolgáltatással.
Nagyon gyorsan felfogtuk, hogy az lesz a probléma előbb-utóbb, ha nem tudjuk a telefonunkat feltölteni. Onnantól kezdve, hogy nem tudunk kommunikálni a külvilággal, esély sincs a túlélésre, mert nem fognak rólunk tudni. Nekem ez volt a legnagyobb félelmem. Majdnem megfőttünk a 45 fokban, de a légkondit emiatt nem akartuk bekapcsolni. És arra nem számítottunk, hogy a generátor egész egyszerűen megadja magát. Így az utolsó két napban egyáltalán nem volt már áramunk. 12 százalékon állt a telefonom, amikor az utolsó pillanatban kimenekítettek
– árulta el Alexandra. Mint mondta, a generátorra nagyon vigyáztak, mindennap egy-két órára kapcsolták vissza, hogy telefonjaikat feltöltsék.
A magyar nő a diplomatanegyedben lakott, amely rendkívül közel volt a leghevesebb harcokhoz. Minden külföldi állampolgárnak azt tanácsolták, ne menjen ki az utcára, de a ház, amiben lakott, nagyjából félúton helyezkedik el a reptér és a hadsereg főparancsnoksága között, miközben a háztól pár száz méterre volt a hadsereggel szemben álló félkatonai szervezet, az RSF egyik bázisa is, amelyet folyamatosan támadtak.
A családom csak most csepegteti nekem, hogy valójában folyamatos életveszélyben voltunk, hiszen ez volt Kartúm egyik olyan kerülete, ahol tényleg nagyon durva volt a helyzet
– osztotta meg Alexandra, akinek elmondása szerint nagyon sokat segített Markó Ferenc Szudán-szakértő, az International Crisis Group kutatója, aki elmagyarázta neki, milyen lövedéket hallanak, és hova bújjanak előle.
WhatsAppon leírtam a hangokat neki, ezek alapján próbáltuk kitalálni, mivel lőnek, meg hol vagyunk a legnagyobb biztonságban a házban. Végigjártam az összes lakást, beazonosítottuk, hogy melyik lakás melyik szeglete a legveszélyesebb esetleges támadás szempontjából
– vázolta, hozzátéve: az épületbe, ahol lakott, szerencsére csak egy golyó csapódott be, és senki sem sérült meg. Egyik kollégájával viszont egy ablakon berepülő golyó végzett, ahogy több más helyi lakossal is.
A lakók nagyon féltek a katonáktól, akik mindennap a házuk előtt sétáltak el. Az RSF ellenőrzése alá vette az utcájukat, akiktől azért féltek, nehogy meggyilkolják, megerőszakolják őket lakásukban.
Jöttek a hírek arról, hogy az RSF tagjai megerőszakolják a nőket, kifosztják az épületeket. Éjszaka attól féltünk, hogy a pincében támadnak meg minket, de a bombák miatt meg nagyon kockázatos volt az épület felső szintjein lenni. Este nem kapcsoltunk fel semmilyen lámpát, még zseblámpát sem, nehogy látni lehessen, hogy mozgás van az épületben
– árulta el Veidner Alexandra.
Elmondása szerint voltak, akik fegyvert vettek elő, hogy megvédik magukat, ha bemennek a katonák, de nem volt rá reális esély, hogy bárki megtudja védeni magát vagy a családját egy ilyen szituációban. „Akikkel beszéltünk, elmondták, hogy nagyon kedvesnek és együttműködőnek kell lenni velük, mert talán akkor van esélyünk megúszni. A lehető legrosszabb, ha civilek akarnak fegyverrel fellépni katonák ellen, abból csak tragédia lehet. Ezek elég stresszes helyzetek voltak” – mesélte.
A cég, ahol a nő dolgozott, nem tudott segíteni a menekülésben, de még csak magyar külképviselet sincs az országban, így a családját kérte, hogy szóljanak a magyar külügyminisztériumnak.
Végül csak a kairói magyar képviselettel létesített kapcsolatot, mert az volt a legközelebb az országhoz. Ezt követte az etiópiai magyar képviselettel, a külügyminisztériummal, a TEK-kel, a kartúmi EU-delegációval és a francia követséggel közös gondolkodás, hogyan lehetne kimenekíteni az ott rekedt magyarokat. De a harcok nem csitultak továbbra sem.
Nekem az volt a holtpont, amikor már majdnem lemerült a telefonom. Egészen addig tartottam magam, mert túl akartam élni az egészet. De akkor nagyon elkezdtem pánikolni, hogy velem mi lesz, ráadásul addigra már a szomszédok többségét kimenekítette a követségük. Az épületben én és egy olasz család voltunk az utolsók
– árulta el Alexandra.
Az országban egyedüliként a francia nagykövetség volt képes arra, hogy embereket szállítson, biztonságos helyen szállásoljon el. Alexandrát végül egy civil ruhás francia katona szabadította ki, akiben nagyon bízott, és aki nagyon tapasztaltnak tűnt.
Fegyver nélkül, de páncélozott, francia zászlós autóval jött. A zászlós autó elvileg olyan szerepet tölt be, mint egy humanitárius folyosó, ennek ellenére fegyveresek egy csoportja, akikről nem tudjuk, hogy kik voltak, próbált leszorítani minket az útról, és elkezdtek ránk lőni, de sikerült elszabadulni előlük. Ez viszont vészhelyzetet teremtett a követségen is, meg kellett állnunk, és megvárni az erősítést, de utána biztonságban megérkeztem a francia követségre
– mondta arról az esetről, amelyről korábban itt számoltunk be.
Alexandrának végül sikerült épségben hazatérnie, de nagyon aggódik az ottani kollégái miatt, akiktől egyelőre semmilyen jelzést nem kapott. Abban bízik, hogy csak a telefonjukat nem képesek tölteni, és nem történt velük nagyobb baj.
(Borítókép: Füst gomolyog a szudáni főváros, Kartúm egyik negyedében 2023. április 19-én. Fotó: MTI / AP / Marvan Ali)