Index Vakbarát Hírportál

Agyonlövik, aki visszafordul Bahmutnál

2023. május 4., csütörtök 18:05

Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint a százezret is meghaladja az ukrajnai háború áldozatanainak száma. A szakember szerint az orosz hadsereg II. világháborús harcmodort alkalmaz Bahmut ostrománál.

„Összességében meghaladhatja a 100 ezret az orosz–ukrán háború halálos áldozatainak száma, ám a pontos veszteségeket valószínűleg soha nem fogjuk megtudni” – mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az Inforádiónak.

A szakember a kelet-ukrajnai Bahmut elleni ostromáról azt mondta, hogy az Oroszországi Föderáció hadereje 2022 júniusa, vagyis tizenegy hónapja próbálja bevenni a várost, és ez csak az arcvonal egy része. A település elleni küzdelem novembertől vált különösen hevessé, miután az oroszok kivonták erőiket Herszonból, részint ide átcsoportosítva. Kaiser elmondta, hogy az első vonalban hosszú időn keresztül a Wagner csoport kényszertoborzott zsoldosai kapták a főszerepet.

Az NKE docense azt mondta, hogy

az oroszok Bahmutnál alkalmazott módszere már az első és második világháborúban is bevett volt, vagyis hogy záró osztagok vannak a rohamozó csapatok mögött, és aki visszafordul, azt agyonlövik.

Mindkét oldalon jelentősek a veszteségek

„Az, hogy bő 15 hónap alatt meghalt 50 ezer orosz, jól jelzi, hogy ennek a háborúnak az intenzitás azért más” – fogalmazott Kaiser Ferenc. Az NKE docense szerint ez annak fényébén is jelentős szám, hogy az Egyesült Államok 15 ezer katonát vesztett Irak elfoglalása során. 

Ukrán oldalon hasonlók lehetnek a halálos veszteségek, ebbe azonban a polgári áldozatok is beletartoznak. „Azzal együtt, hogy a legtöbb helyen, ahol heves harcok zajlottak, lásd például Mariupol, továbbra sem ismert, hogy pontosan mennyi civil veszíthette életét, igyekeznek eltüntetni a bizonyítékokat” – fogalmazott Kaiser Ferenc.

Az NKE docense azt mondta, hogy hallani százezres ukrán veszteségről, de ő az 50 ezer körülit tartja reálisnak, amiből 30 ezer katona, 20 ezer pedig civil lehet.

Rovatok