Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a szerbiai iskolai vérengzés egyik sebesültje

2023. május 15., hétfő 16:13

Belehalt sebeibe hétfőn az a diáklány, akit tizenkét nappal ezelőtt egy belgrádi iskolai ámokfutáskor lőtt fejbe a 13 éves elkövető.

A szerbiai egészségügyi minisztérium közleménye szerint a 13 éves lányt május 3-án súlyos fejsebesüléssel szállították kórházba, a lövés a koponyáját érte. Több műtétet is elvégeztek rajta, de az állapota végig válságos volt, hétfőn pedig belehalt sebeibe – olvasható a közleményben.

Mészárlás egy belgrádi iskolában

Május 3-án egy 13 éves fiú az iskolájában megölte nyolc társát és az iskolaőrt, valamint egy tanárt, és további hat diákot megsebesített, köztük volt a most elhunyt kislány is.

A fiú pszichiátriai megfigyelés alá került.

Az esetet követően a szerb kormány több intézkedést is kilátásba helyezett, ezek között szerepel, hogy az ország minden iskolájában állandó rendőri felügyeletet vezetnek be, és megkezdik a büntetőjogi felelősségre vonhatóság alsó korhatárának a 14-ről 12 évre való csökkentését. Ez utóbbi azért merült fel, mert a gyilkos hetedikes diák még nem töltötte be a 14. életévét, így a szerb törvények értelmében nem büntethető.

Lövöldözés volt Mladenovacon is

Az iskolai ámokfutás másnapján egy 20 éves férfi gépkarabéllyal lelőtt nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén. A férfi beismerte tettét, azt mondta, meg akarta félemlíteni a környéken élőket.

A múlt héten kétszer is utcára vonultak szerbiai tiltakozók az államfő és a kormány távozását követelve. A több tízezer tüntető szerint az ország vezetése nem reagált megfelelő módon az iskolai és az utcai ámokfutásra. A szervezők követelései között szerepelt, hogy sürgősen szabjanak gátat az erőszak népszerűsítésének a médiában és a közösségi térben, váltsák le a médiahatóság tagjait, tiltsák be a gyűlöletet és erőszakot népszerűsítő nyomtatott sajtótermékeket, és vonják meg az országos sugárzási jogot azoktól a televízióktól, amelyek az erőszakot népszerűsítik. Követelték emellett minden erőszakos tartalom betiltását a televízióban.

A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, a médiával közölt adatok szerint Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut.

Rovatok