Index Vakbarát Hírportál

Vlagyimir Putyin szövetségesének kiiktatásával veheti át a hatalmat Belaruszban

2023. május 17., szerda 09:43

Borisz Tizenhauzen politológus szerint Aljakszandr Lukasenka halála után a helyi lakosok támogatásával rendszerváltás kezdődik Belaruszban, ezt a forgatókönyvet pedig a Kreml is támogathatja.

A világnak fel kell készülnie arra, hogy Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök hamarosan „eltűnhet”, Vlagyimir Putyin ugyanis soha nem szokott elszalasztani egy ilyen lehetőséget – vélekedett Borisz Tizenhauzen politológus.

Szerinte a belorusz elnöknek komoly egészségügyi gondjai vannak, ami már jóval a győzelem napi felvonulás előtt kezdődhetett. Tizenhauzen hozzátette, hogy most minden fordulatra fel kell készülni.

Nem biztos, hogy érkezik valaki, aki képes lesz leváltani Lukasenkát, ebben az esetben viszont a belorusz emberek rendszerváltást kezdeményezhetnek. Úgy tűnik, ezzel a lehetőséggel Putyin is számolt

– idézi a politológust az ukrán Focus.

Ugyan Lukasenka továbbra is hallgat az orosz elnökre és betegen is igyekszik teljesíteni kéréseit, azonban érdemes felkészülni minden eshetőségre – jegyzi meg a portál.

Biztos vagyok benne, hogy Putyin kész csapatokat vezényelni Belaruszba, hogy Lukasenka halála után katonáival átvegye a hatalmat. Érdemes ezen elgondolkozni, Lukasenka egészségügyi állapota miatt ugyanis egyre nagyobb rá az esély

– teszi hozzá Borisz Tizenhauzen.

Kórházba kerülhetett Lukasenka

Mint ismert, több forrás szerint is Lukasenkát kórházban ápolták, miután múlt heti moszkvai látogatása alkalmával rosszul lett, majd kihagyta a közös ebédet Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Az államfő egészségi állapotával összefüggő pletykák azután erősödtek fel még jobban, hogy május 14-én a politikus 29 év óta először maradt távol a belorusz zászlóavatási ünnepségtől.

Hétfőn aztán ismét megjelent a nyilvánosság előtt a belorusz elnök, miután  látogatást tett a belorusz légierő és légvédelem központi parancsnoki pontján, ahol a katonák tájékoztatták a légvédelem megszervezésével és felügyeletével kapcsolatos feladatok teljesítéséről.

Csak semmi fellengzős jelentéstétel. Nézzük, mi történik országunk körül

– fogalmazott szűkszavúan a megbeszélésen.

Rovatok