Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter szerbül szólalt fel Vucsics belgrádi nagygyűlésén

2023. május 26., péntek 20:05

A remény Szerbiája elnevezéssel rendezték meg Belgrádban az államfő támogatására összehívott nagygyűlést, amelyen beszédet mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tömegrendezvényt beárnyékolja, hogy Alekszandar Vucsics elnök kora délután a harci készültség legmagasabb fokozatát rendelte el azok után, hogy a koszovói biztonsági erők körülzártak több szerb önkormányzati épületet.

Minden idők legtömegesebb szerbiai rendezvényeként harangozták be a parlament előtti nagygyűlést – írta a belgrádi Politika, és ezt közvetve a Nova portál is megerősítette, amely arról számolt be, hogy több mint 3500 buszon szállították a becslések szerint 170 ezer résztvevőt a fővárosba. Noha a rendezvény nem pártjellegű, részt vesznek rajta a Vucsics vezette kormánypárt koalíciós partnerének, a Vajdasági Magyar Szövetségnek a hívei is.

A magyar Békemenethez hasonló gyűlést beárnyékolta, hogy az államfő kora délután a legmagasabb harci készültséget rendelte el.

A koszovói biztonsági erők ugyanis a délelőtt folyamán körülzártak több szerb önkormányzatot. A helyiek összecsaptak a könnygázt bevető rendőrökkel, sőt lövések is eldördültek. A Koszovóban élő szerbek több helyen úttorlaszokat állítottak fel. Vucsics a szerb katonák mozgósításával reagált.

A péntek esti nagygyűlés az eredeti tervek szerint válasz lett volna azokra a sorozatos szerbiai megmozdulásokra, amelyeken tízezrek követelték a szerb államfő, Alekszandar Vucsics távozását. Az évek során többször belengette, hogy megválik pártelnöki tisztségéről, erre azonban mindeddig nem került sor.

A belgrádi nagygyűlésen köztársasági elnökként, és nem a Szerb Haladó Párt vezetőjeként fordul a nemzethez, bár pártja hívott meg minden „jó szándékú embert Szerbia történetének legnagyobb találkozójára”.

Alekszandar Vucsics korábban bejelentette, hogy államfőként új megoldásokat és párbeszédet ajánl fel a másként gondolkodóknak. Úgy fogalmazott: nem ellentiltakozást szerveznek, hiszen ez az egyedüli mára beharangozott tömegrendezvény Szerbiában.

„Önöknek nagyszerű elnökük van”

A helyszínre utazott Szijjártó Péter is, aki Ivica Dacic szerb külügyminiszter után szólalt fel – ráadásul ékes szerb nyelven. Felidézte, hogy egy olyan nemzetet képvisel, amely „testvéri népként tekint a szerbekre. Ez nem mindig volt így. A közös történelem számos megpróbáltatás elé állított minket, sokszor ellenségként tekintettünk egymásra” – mondta Szijjártó Péter, aki szerint a történelmi barátság Alekszandar Vucsics érdeme.

Önöknek nagyszerű elnökük van!

– jelentette ki a külügyminiszter, aki arról is beszélt, hogy Vucsics vezetésével Szerbia úgy bánik a vajdasági magyar közösséggel, hogy az követendő példaként szolgál az egész világ számára, a magyarok pedig hálásak ezért.

„A nemzetközi liberális fősodor azért támadja a magyarokat és a szerbeket, mert kiállnak nemzeti érdekeiért – és ezt azért tudják megtenni, mert erős vezetőik vannak. Azért támadnak minket, mert ragaszkodunk a családi értékekhez, és azért támadnak minket, mert nem hagyjuk, hogy kívülről diktáljanak nekünk” – hangoztatta Szijjártó Péter, aki szerint mindkét országban vannak olyan politikai erők, amelyek külföldi érdekeket szolgálnak. „Az ilyen, idegen érdekeket szolgáló pártokat választásról választásra le kell győzni, és szerencsére ezt megtesszük mindkét országban rendszeresen.”

Mi nem hódolunk be ezeknek a támadásoknak. Kitartunk, tovább építjük az erős Szerbiát, az erős Magyarországot és az erős magyar–szerb barátságot.

„Hajrá, Alekszandar! Hajrá, Szerbia!” – üzente a jól ismert rigmussal Szijjártó Péter.

Vucsics: Nem fogjuk ölbe tett kézzel nézni, ha megtámadják a koszovói szerbeket

A rendezvényen utolsóként szólalt fel Aleksandar Vucsics szerb elnök, aki azok után, hogy arra kérte a tömeget, egyperces néma csönddel emlékezzenek meg a tömegmészárlások áldozatairól, feltette a kérdést:

Mire tanítjuk majd a gyermekeinket? Szeretetre vagy gyűlöletre?

A szerb államfő azonban amellett sem ment el szó nélkül, ami jelenleg Koszovóban zajlik. Szerinte olyan, mintha „várták volna ezt a napot, hogy eljöjjenek Belgrádba, és megtámadják Zubin Potokban, meg Leposavicban az önkormányzati épületeket”. Beszédében hangsúlyozta, hogy most van szükség minden eddiginél nagyobb nemzeti egységre.

A politikus beszédében hangot adott véleményének, miszerint az ellenzéki politikusok csak visszaélnek a tragédiákkal, azonban igazán sem az ország helyzete, sem Koszovó, sem pedig a gyerekek nem érdeklik őket. Az ellenzéknek azt üzente: „Amíg én élek, addig Szerbiának nem lesz átmeneti kormánya”.

Koszovót tekintve a legnehezebb időszak elé nézünk

– mondta az elnök a Szabad Magyar Szó szerint, hozzátéve, hogy „nincs más lehetőségünk, mint hogy harcoljunk a békéért, Szerbia pedig nem fogja ölbe tett kézzel nézni, ha megtámadják a koszovói szerbeket”.

Rovatok