Index Vakbarát Hírportál

Az Európai Unió szerint Észak-Korea rakétakilövése a nemzetközi békét veszélyezteti

2023. június 1., csütörtök 06:22

Veszélyezteti a nemzetközi és regionális békét és biztonságot, hogy Phenjan rakétakilövést hajt végre folyamatosan és teljes mértékben figyelmen kívül hagyva az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai szerinti kötelezettségeit − jelentette ki az Európai Unió külügyi szolgálatának (EEAS) szóvivője szerdán.

Az Európai Unió külügyi szolgálata arra reagált, hogy május 31-én hajnalban Észak-Korea megkísérelt pályára állítani egy katonai felderítő műholdat. A műhold nem sokkal a fellövés után a Sárga-tengerbe zuhant a Koreai-félsziget nyugati partjainál − közölte az MTI. 

A közlemény szerint az Európai Unió elítéli az Észak-Korea által szerdán megkísérelt ballisztikus katonai technológiával végrehajtott rakétakilövést.

Rendkívül fontos, hogy az ENSZ valamennyi tagja, különösen az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai felszólaljanak, és hangsúlyozzák, hogy az ilyen műveleteket sohasem fogják elfogadni

− fogalmaztak.

Az Európai Unió felszólítja Észak-Koreát, hogy hagyjon fel minden feszültséget keltő intézkedéssel, és ehelyett válassza a párbeszéd útját − tették hozzá.

Észak-Korea a héten erősítette meg, hogy május 31. és június 11. között műhold fellövését tervezi, a bejelentés ellen Japán és Dél-Korea mellett az Egyesült Államok is tiltakozott. A KCNA észak-koreai állami hírügynökség szerdán jelentette, hogy a katonai felderítő műhold aznapi fellövése után nem sokkal az eszköz a Koreai-félsziget nyugati partjainál a Sárga-tengerbe zuhant. A kudarc okát vizsgálják.

Rovatok