Index Vakbarát Hírportál

Kiengedték a kórházból Ferenc pápát

2023. június 16., péntek 09:41

Ferenc pápa rövidesen visszatérhet a Vatikánba, miután pénteken kiengedték a kórházból Rómában, ahol a sérve miatt műtötték. A 86 éves egyházfő két év alatt harmadik alkalommal került kórházba.

A The New York Times beszámolója szerint Ferenc pápa pénteken 8 óra 45 perc körül hagyta el a Policlinico A. Gemelli kórházat, kilenc nappal azután, hogy a sebészek hasi műtétet hajtottak végre rajta.

Ahogyan az Indexen megírtuk, a műtét három órán keresztül zajlott, és egy rendkívül fájdalmas bélelzáródást – egy korábbi műtét váratlan mellékhatását – hozták helyre vele.

Ferenc pápa pénteken mosolyogva, kerekesszékben hagyta el a kórházat rajongókkal és újságírókkal körbevéve. Mielőtt beült volna a rá váró autóba, kezet fogott az őt operáló sebésszel, és integetett a tömegnek.

A RAI egyik riportere elmondta, hogy megkérdezte a szentatyát állapotáról, mire ő azt válaszolta neki:

Még élek.

Az orvosok figyelmeztették Ferenc pápát, hogy a következő hetekben kerülnie kell a megerőltetést, hogy sebei megfelelően gyógyuljanak. Az egyházfő a tervek szerint augusztus 2. és 6. között Portugáliába, majd augusztus 31. és szeptember 4. között Mongóliába látogat.

Ferenc pápa áprilisban Magyarországra látogatott, ahol három napot töltött.

Rovatok