Index Vakbarát Hírportál

A Magyarországra szállított hadifoglyokról beszélt Szijjártó Péter

2023. június 20., kedd 05:59

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn részt vett az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének vitáján Strasbourgban, melynek során az ukrán képviselő, Jurij Kamelcsuk is kérdezte a külügyminisztert. A tárcavezető a Magyarországra szállított hadifoglyokról is szót ejtett.

Kamelcsuk felszólalását azzal kezdte, hogy elmondta: 1956-ban több mint 2600 magyart öltek meg és közel 20 ezer sebesült meg Magyarországon három nap alatt a szovjet hadsereg miatt. Talán ugyanerre a forgatókönyvre számítottak Kijevben is. Ukrajna a védőernyője az európai demokráciának. Ukrajna része az európai értékeknek, és mindig megvédi azokat – tette hozzá.

Miért blokkolta Budapest a soron következő átutalását az Európai Békekeret Ukrajna katonai megsegítésére szánt forrásnak? Miért próbálja Magyarország blokkolni az oroszellenes szankciókat?. Mennyi orosz vagyont zároltak Magyarországon, és mikor tervezték átadni Ukrajnának az újjáépítésére? Hol van a magyar reakció az Ukrajna elleni környezeti katasztrófára Kahovkában? Ki kezdte a háborút Ukrajnában? Ki a felelős az ukrán civilek haláláért? És utolsóként, 11 ukrán honvéd, akiket hadifogolyként tartott fogva egy terrorista ország, Moszkva, tényleg Magyarország területén vannak? Hogyan történhetett ez valójában, és mikor térnek haza a családjukhoz?

– kérdezte az ukrán képviselő Szijjártó Pétertől.

Nem jött segítség

A tárcavezető erre azt felelte: 1956-ban a szovjet Vörös Hadsereg lerohanta Magyarországot, és „akkoriban az egész nyugati világ azt nézte, hogy mi történik Budapesten és Magyarországon”.

„Mindenféle támogatást ígértek, a Szabad Európa Rádió a médiatörténelmünk eddigi legnagyobb álhírét terjesztette, hogy az amerikaiak a sarkon vannak, hogy segítsenek nekünk. Senki nem jött segíteni, így akkor az én hazám 1990-ig kommunista megszállás alatt maradt. És az egész európai kontinensnek nagyon kényelmes volt ez a helyzet. 1990-ig semmiféle támogatást nem kaptunk, semmilyen hangot nem hallottunk, hogy Magyarország egy szabad és szuverén ország legyen a többi kelet-európai társországgal együtt” – jegyezte meg Szijjártó Péter.

A politikus ezután hangsúlyozta, hogy Magyarország eddig egyetlen szankciós csomagot sem vétózott meg az Európai Unióban.

Ugyanakkor a magyar kormány világossá tette, hogy mivel a magyar emberek nem felelősek ezért a háborúért, nem hagyjuk, hogy a magyar emberek fizessék meg ennek a háborúnak az árát. Amikor az energiaellátás biztonságáról van szó, akkor soha nem járulnánk hozzá olyan szankciókhoz, amelyek ezt veszélyeztetnék. Az energiaellátás kérdése egy tiszta fizikai kérdés, és semmi köze a politikai ízléshez – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter ezután felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrán Antikorrupciós Ügynökség a legnagyobb magyar bankot felvette a háború nemzetközi szponzorainak listájára, mint fogalmazott, négy hazugság alapján.

„Tudják, hogy milyen kockázatot jelent, amikor egy ország első számú bankja, amely több mint hárommillió magyar ember számláját vezeti, felkerül egy ilyen listára abszolút tisztességtelen és hamis módon? Az egyetlen dolog, amit kértünk az ukrán hatóságoktól, azért, hogy át tudjuk engedni az Európai Unióban az EPF-re vonatkozó javaslatot, hogy vegyék le ezt a bankot erről a listáról, ahol semmi keresnivalója sincs. És az Önök hatóságai ezt a nagyon egyszerű kérést nem hallgatták meg” – mondta a tárcavezető.

Szabadon mozoghatnak Magyarországon a hadifoglyok

Szijjártó Péter arra kérte Ukrajnát, hogy segítsen Magyarországnak, és vegye le az első számú magyar bankot a vonatkozó listáról, ami nagyon igazságtalanul szerepel rajta, és akkor szívesen visszatérünk erre a kérdésre.

A hadifoglyokra vonatkozó kérdésre pedig a következő választ adta:

Szerintem jó hír, hogy szabadok és voltak egyeztetések egyházi és vallási szervezetek között, ahol a magyar állam abszolút nem volt érintett. Ezen megállapodás alapján engedték szabadon ezeket az embereket, és ők szabad emberek, szabadon mozoghatnak Magyarországon, azt csinálnak, amit akarnak, ha kapcsolatba szeretnének lépni az ukrán hatóságokkal, akkor szabadon megtehetik, ezt garantálni tudom Önnek.

Rovatok