Index Vakbarát Hírportál

Egy gázszivárgásban meghalt 16 ember Dél-Afrikában

2023. július 6., csütörtök 09:28

Legalább 16 ember, köztük három gyermek meghalt egy mérgező nitrátgázszivárgás miatt, amelyet illegális bányászok használnak aranyfeldolgozásra egy szorosan egymás mellé telepített fémkunyhókból álló településen − közölte a dél-afrikai rendőrség és a helyi hatóságok szerdán késő este.

A mentőszolgálatok kezdetben azt közölték, hogy akár 24 ember is meghalhatott a Johannesburg keleti külvárosában, Boksburgban található Angelo településen. A rendőrség és Gauteng tartomány miniszterelnöke, Panyaza Lesufi később azonban azt mondta, hogy a holttestek újraszámlálása után a halálos áldozatok számát 16-ban állapították meg − írta meg az Associated Press hírügynökség. 

Egyáltalán nem szép jelenet. Fájdalmas, érzelmileg megterhelő és tragikus

− idézték a híradások Lesufit, aki ellátogatott a helyszínre.

A mentőcsapatok mélyen az éjszakába nyúlóan kutatták át a területet további áldozatok után. Az áldozatok holttestei órákkal azután, hogy este 8 óra körül jelentették a szivárgást, a földön feküdtek, miközben a mentőszolgálatok várták, hogy a helyszínelők és a patológusok megérkezzenek a helyszínre. A holttestek hajnali 3 órakor még mindig ott voltak.

Senkit sem tudunk megmozdítani. A holttestek még mindig ott fekszenek a földön

− mondta William Ntladi, a mentőszolgálat szóvivője.

Nitrátgáz okozta a tragédiát

Ntladi szerint a szerdai halálesetet nitrátgáz okozta, amely egy kunyhóban tartott gázpalackból szivárgott ki. Elmondta, hogy a tartály kiürült a szivárgásban, és a csapatok megkezdhették a száz méterre húzódó terület átvizsgálását, hogy további áldozatok után kutassanak.

A nyomozók a kunyhók közötti szűk sikátorokban kutattak, amelyek a közvilágítás hiánya miatt sötétbe borultak − ez gyakori helyzet a dél-afrikai városokban és az azok környékén található, mélyen elszegényedett informális településeken. Hat rendőrautó, egy páncélozott jármű és egy mentőautó állt Angelo telep bejáratánál.

Ntladi elmondta, hogy a hatóságok információi szerint a szivárgást okozó palackot illegális bányászok használták arra, hogy az aranyat elválasszák a földtől és a kőzetből.

Lesufi, Gauteng miniszterelnöke videókat tweetelt egy kunyhó poros belsejéről, ahol legalább négy gázcilindert lehet látni fémállványokon. A videón az is látható, hogy a szivárgásért felelős palack a földön fekszik a kunyhó bejárata mellett.

A hatóságok nem közölték, hogy a gázszivárgásért felelősnek vélt illegális bányászok az áldozatok között vannak-e.

Komoly problémát jelent az illegális bányászat az országban 

Az illegális bányászat elterjedt a Johannesburg környéki aranyban gazdag területeken, ahol a bányászok lezárt és használaton kívüli bányákba mennek be, hogy megmaradt lelőhelyek után kutassanak.

Egy törvényszéki nyomozót láttak a helyszínen, aki egy kisgyermek holttestét takaróval takarta le. Egy másik holttestet fehér ruhával letakarva lehetett látni, amelyből egy cipő állt ki. A holttest a területet lezáró sárga rendőrségi szalag alatt feküdt.

Erről erős idegzetű olvasóink itt nézhetnek meg egy videót

A rendőrség szerint a három meghalt gyermek 1, 6 és 15 éves volt. Két embert kórházba szállítottak kezelésre.

Boksburg az a város, ahol 41 ember halt meg, miután karácsony este egy cseppfolyósított gázt szállító teherautó beszorult egy híd alá és felrobbant.

Gyakoriak a halálos áldozatok

A bányászatban a föld alatt is gyakoriak a halálos áldozatok, és a dél-afrikai kormány bányászatért felelős minisztériuma nemrégiben bejelentette, hogy a Dél-Afrika középső részén található Welkom városában egy használaton kívüli bányában történt gázrobbanás következtében feltehetően legalább 31 illegális bányász vesztette életét. A robbanás oka metángáz volt − közölte a bányászati minisztérium.

A szerdai tragédia valószínűleg tovább szította a haragot az illegális bányászokkal szemben, akik gyakran a szomszédos országokból érkező illegális bevándorlók, szervezett bandákban tevékenykednek, és akiket azzal vádolnak, hogy bűnözést hoznak a környékre.

Az illegális bányászok elleni erőszak tavaly tört ki, és napokig tombolt egy Johannesburgtól nyugatra fekvő területen, miután egy 80 fős csoportot − akik közül néhányról azt hitték, hogy illegális bányászok − azzal vádoltak, hogy csoportosan megerőszakoltak nyolc nőt, akik egy használaton kívüli bányában egy tévéfelvételen dolgoztak.

Rovatok