Index Vakbarát Hírportál

Nézeteltérés a NATO-csúcs előtt, London és Washington mást gondol a kazettás bombákról

2023. július 10., hétfő 16:22

Rövid megbeszélést tartott hétfőn Londonban Joe Biden amerikai elnök és Rishi Sunak brit kormányfő. Sunak hivatalának tájékoztatása szerint a találkozón szóba került az Ukrajnának szánt amerikai kazettás bombák kérdése – amelyben nézeteltérés van Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között –, valamint Svédország NATO-csatlakozása. Biden délután látogatást tett III. Károly királynál a windsori kastélyban.

Az amerikai elnököt, akinek repülőgépe, az Air Force One hétfőre virradó éjjel szállt le a londoni Stansted repülőtéren, Rishi Sunak a Downing Streeten fogadta. A negyvenperces találkozón az amerikai elnök „sziklaszilárdnak” minősítette Nagy-Britannia és az Egyesült Államok viszonyát. Pedig a két szövetséges ország között nem sokkal az amerikai elnök londoni érkezése előtt ritkán tapasztalható feszültség alakult ki.

Ennek közvetlen előzményeként a Fehér Ház pénteken újabb katonai segélyt jelentett be Ukrajna számára, és a csomagban ezúttal kazettás bombák is szerepelnek.

A kazettás bomba olyan fegyver, amely a levegőben szétrobbanva magából sok apró, akár több száz lőszert lök ki széles területen, a hatalmas pusztítása mellett borzalmas, fájdalmas halált okozva az ellenséges katonáknak.

Ezért az ENSZ 2008-ban betiltotta az ilyen típusú fegyverek használatát, és az erről szóló egyezményhez 123 ország csatlakozott – köztük Nagy-Britannia –, az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna azonban nem.

Az amerikai döntés után Rishi Sunak kijelentette, Nagy-Britannia a kazettás bombák tilalmáról szóló egyezmény aláírójaként „nem szorgalmazza” ezeknek a fegyvereknek a használatát.

Ukrajna hosszú távú védelme

A Downing Street szóvivője Biden és Sunak kétoldalú megbeszéléséről tartott hétfő délutáni tájékoztatóján úgy fogalmazott, „mindkét ország maga hozza meg döntéseit”, és az Egyesült Államok „más álláspontot” képvisel a kazettás bombák ügyében, mint Nagy-Britannia. A szóvivő felidézte Rishi Sunak hétvégi kijelentését arról, hogy London részese a kazettás fegyvertípusok tilalmáról szóló ENSZ-konvenciónak.

A Downing Street illetékese szerint Sunak és Biden a hétfői kétoldalú megbeszélésen megvitatta a brit kormányra a kazettás fegyverek gyártását és használatát tiltó konvenció kapcsán háruló kötelezettségeket, illetve azt, hogy London ebből következően „nem szorgalmazza” az ilyen fegyverek használatát. A brit miniszterelnök szóvivője kiemelte:

Kitartunk az egyezményből eredő kötelezettségeink mellett és azon álláspontunk mellett is, hogy nem szorgalmazzuk a (kazettás fegyverek) használatát.

A Downing Street a kétoldalú találkozóról ismertetett beszámolójában kiemelte: Joe Biden és Rishi Sunak egyetértett annak szükségességében, hogy Svédország „gyors ütemben” teljes jogú NATO-taggá váljon. Az amerikai elnök és a brit kormányfő fontosnak nevezte, hogy a partnerországok adják meg Ukrajnának az Oroszországgal vívott háború megnyeréséhez és az igazságos, tartós béke megteremtéséhez szükséges támogatást,

és vállaljanak kötelezettséget Ukrajna hosszú távú védelmére.

Joe Biden és Rishi Sunak az elmúlt öt hónapban ötször találkozott egymással különböző nemzetközi rendezvényeken, de az amerikai elnök hivatali idejének kezdete óta most először tett hivatalos látogatást a Downing Streeten.

Biden és Sunak még a héten újból találkozik, mivel mindketten részt vesznek a kedden kezdődő vilniusi NATO-csúcstalálkozón.

Joe Biden hétfő délután felkereste III. Károly királyt a brit uralkodók legnagyobb és legősibb rezidenciáján, a London nyugati határán fekvő windsori kastélyban, ahol katonai tiszteletadással fogadták. Az udvar tájékoztatása szerint a király és az amerikai elnök hétfői megbeszélésének napirendjén elsődleges helyre kerültek a környezetvédelmi kérdések.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Joe Biden nem volt jelen a brit uralkodó május 6-i koronázásán, amelyet a londoni Westminster apátságban, az angol-brit monarchia ősi koronázó templomában tartottak – képviseletében felesége, Jill Biden vett részt a ceremónián. De a Downing Street és a Fehér Ház már korábban jelezte, hogy az amerikai elnök következő európai látogatásán mindenképpen felkeresi III. Károly királyt – összegezte az MTI.

Az orosz–ukrán háborúról szóló hétfői hírfolyamunk ide kattintva érhető el.

(Borítókép:  Rishi Sunak brit miniszterelnök (b) kikíséri Joe Biden amerikai elnököt a brit kormányfői rezidencián tartott találkozójuk végén Londonban 2023. július 10-én. Fotó:  MTI / EPA / Andy Rain)

Rovatok