Index Vakbarát Hírportál

„Ha a McDonald’sban dolgozol, akkor zaklatni fognak”

2023. július 18., kedd 13:22

A McDonald’s éttermeiben dolgozó több mint száz jelenlegi és volt brit alkalmazott állítása szerint a szexuális zaklatás, a megfélemlítés és a rasszizmus toxikus kultúrája jellemző a gyorsétteremláncra.

A dolgozókat, akik közül néhányan csupán 17 évesek, szinte rutinszerűen tapogatják és zaklatják − derül ki a BBC riportjából. A brit egyenlőségi felügyelet azt mondta, hogy „aggódik” a csatorna megállapításai miatt, és új e-mail-forródrótot indít, ahol az érintettek bejelentést tehetnek. A McDonald’s azt mondta, hogy „nem cselekedett időben”, és „mindenkitől elnézést kér”.

BBC februárban kezdte vizsgálni a McDonald’snál uralkodó munkakörülményeket, miután a vállalat jogilag kötelező érvényű megállapodást írt alá az Egyenlőségi és Emberi Jogi Bizottsággal (EHRC), amiben vállalta, hogy megvédi alkalmazottait a szexuális zaklatástól. Akkor a McDonalds ragaszkodott ahhoz, hogy ezen a területen már komoly eredményeket ért el. A vizsgálat azonban egészen más képet tárt fel.

Öt hónapon keresztül beszéltek a McDonalds munkavállalóival, hogy megkérdezzék őket az ott szerzett tapasztalataikról. 31 esetben beszéltek szexuális erőszakról, 78 esetben pedig szexuális zaklatásról. Emellett 18, rasszizmusra vonatkozó állítás hangzott el, míg hatan homofóbiára vonatkozó állításokat tettek.

Többek között a következő állítások hangzottak el:

Több munkavállaló elmondta, hogy az Egyesült Királyságban található éttermek vezetői felelősek voltak a zaklatásokért és a támadásokért. Számos esetben volt rá példa, hogy vezetők a beosztottjaikkal létesítettek szexuális kapcsolatot, ami egyébként a cég szabályzata szerint tilos. 

A fiatal nők elmondták, hogy folyamatosan úgy érezték, hogy a külsejük alapján ítélik meg őket.

Egy jelenlegi dolgozó azt mondta, hogy férfi kollégái „friss húsnak” tekintették, amikor kezdő volt egy nottinghami étteremben. Más női dolgozók elmondták, hogy a vezetők arra kényszerítették őket, hogy olyan egyenruhát viseljenek, amely túl szűk volt számukra.

Ez az elvárás

„A McDonaldsnál van egy mondás: cicik a kasszán − ez azt jelenti, hogy a fiúk a konyhában, lányok a pultnál dolgoznak. Az a cél, hogy vonzó embereket tegyenek előre” − mondta Lucy, aki 22 éves, és Norwichban dolgozott.

Ez az elvárás. Ha a McDonald’sban dolgozol, akkor zaklatnak

− tette hozzá Emily, aki most 20 éves. Tavaly hagyott ott egy brightoni éttermet, miután egy hatvanas éveiben járó férfi kolléga szexuális célzásokat tett neki, miközben a haját simogatta.

A McDonald’s az Egyesült Királyság egyik legnagyobb magánszektorbeli munkaadója. A gyorsétterem-óriás több mint 170 ezer embert foglalkoztat 1450 étteremben.

Alkalmazottai egyben az országban a legfiatalabbak, háromnegyedük 16 és 25 év közötti. Sokaknak ez az első munkahelyük.

A legtöbb munkavállaló nem közvetlenül a vállalat alkalmazásában áll, mivel a McDonalds franchise-rendszert alkalmaz, ami azt jelenti, hogy az egyes üzemeltetők engedélyt kapnak az üzletek működtetésére és a személyzet alkalmazására.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok