Index Vakbarát Hírportál

Beindult az ukrán hadigépezet, tetőfokára hághat a háború

2023. július 27., csütörtök 17:32

Kijev több ezer jól kiképzett katonát küld a frontvonalra.

A Pentagon két tisztségviselője szerdán közölte, hogy a körülbelül két hónapja tartó ukrán ellentámadásnak

most az ország délkeleti részén indítják meg a legfontosabb mozdulatát.

A lap szerint több ezer katona érkezik a támadás fő irányvonalára. Sokukat a Nyugat képezte ki és szerelte fel, és eddig a hátországban tartották őket tartalékban − írta meg a The New York Times

A tisztviselők névtelenséget kérve beszéltek a hadjárat részleteiről. Az általuk elmondottak egybecsengtek a harctérről érkező jelentésekkel, ahol a déli frontvonal mentén, Zaporizzsja térségében tüzérségi harcokról érkeztek beszámolók.

Igor Konaszenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője pedig „masszív” támadásról és heves harcokról számolt be az ukrán kézen lévő Orikhivtől délre, az Azovi-tengertől mintegy 90 kilométerre északra. Vlagyimir Rogov, a Moszkva által Dél-Ukrajnába kinevezett tisztviselő szerint a támadásban külföldön kiképzett ukrán csapatok vettek részt, akiket mintegy száz páncélozott járművel, köztük német gyártmányú Leopardokkal és amerikai gyártmányú Bradley harcjárművekkel szereltek fel.

Egy másik ottani orosz tisztviselő, Jevgenyij Balickij elmondta, Ukrajna kedd óta 36 kísérletet tett a térség településeinek bombázására. Az orosz állításokat, melyek szerint az ukrán támadásokat visszaverték, a lap nem tudta független forrásból ellenőrizni.

A déli front mentén állomásozó ukrán csapatok szerdán úgy nyilatkoztak, hogy folyamatosan szorítják vissza az orosz csapatokat, azonban az előrehaladásuk fokozatos volt, nagyobb áttörések nélkül. Haladásukat aknamezők lassították, és elmondásuk szerint a legnagyobb akadályt Oroszország tüzérségi zárótüze és légicsapásai jelentették.

Ukrán tisztviselők amerikai kollégáikat arról tájékoztatták, hogy a kibővített ukrán erők megpróbálnak dél felé, az orosz aknamezőkön és erődítéseken keresztül Tokmak városa felé előrenyomulni, és ha sikerrel járnak, akkor tovább indulnak Melitopolba.

A következő hetekben dőlhet el minden

A céljuk az, hogy elvágják az úgynevezett szárazföldi hidat az oroszok által megszállt ukrán területek és a Krím félsziget között, vagy legalábbis elég messzire előrenyomuljanak ahhoz, hogy a stratégiailag fontos félsziget az ukrán tüzérség hatósugarába kerüljön. Oroszország 2014-ben csatolta el önkényesen Ukrajnától a Krímet, és fekete-tengeri flottájának bázisaként, valamint déli erőinek ellátására használja.

Az új hadművelet, ha sikeres lesz, egy héttől három hétig is eltarthat − közölték ukrán tisztviselők Washingtonban.

Az ellentámadás június eleji kezdete óta azonban kevés dolog ment a tervek szerint, és a Fehér Ház és a Pentagon tisztviselői szerdán azt mondták, hogy élénk érdeklődéssel figyelik a megnövekedett hadi aktivitást.

Ez az ukrán ellentámadás nagy tesztje

− fogalmazott egy magas rangú tisztviselő, aki névtelenséget kérve beszélt a belső tanácskozásokról.

Eddig tartalékban voltak a legjobban kiképzett erők 

Jake Sullivan, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója szerdán telefonon beszélt Andrij Jermakkal, az ukrán elnöki hivatal vezetőjével − derül ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalának közleményéből. Ők ketten a helyszínen kialakult helyzetről és „az ukrán területek orosz megszállók elleni felszabadítására tett intézkedésekről” tárgyaltak − közölte a Politico

A Pentagon vezető tisztségviselői az elmúlt hetekben úgy jellemezték Ukrajna stratégiáját, hogy a legjobban kiképzett erőit tartalékban tartja, miközben az ellenséges vonalakat szondázza a gyenge pontok után kutatva. Az Ukrajna által tartalékolt egységek közül sokakat a Nyugat képzett ki fejlett manőverezési taktikákra, és jól páncélozott nyugati harcjárművekkel és személyszállító járművekkel szerelték fel őket.

A tisztviselők azt is elismerték, hogy az ellentámadás lassabban halad, mint azt egyesek remélték, Kijev azonban kivárja az alkalmas pillanatot.

Ez az offenzíva lassú lesz, nehéz lesz, és nagy árat kell érte fizetni. Az ukránoknak sűrű aknamezőkön és akadályokon keresztül kell haladniuk, miközben egy komoly tartalékos erő várakozik, hogy az optimális időben és helyen bevethető legyen

− mondta Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített parancsnokságának elnöke újságíróknak a múlt héten.

Rovatok