Index Vakbarát Hírportál

Kína már az állampolgárait is bevonná a kémkedés elleni küzdelmébe

2023. augusztus 3., csütörtök 18:36

A kínai kormány a védelem mellett jutalomban is részesítené azokat, akik gyanús tevékenységeket jelentenek be. Washington szerint Peking ezzel átlépett egy határt.

Az Egyesült Államok szerdán aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Kína a legfrissebb jelentések szerint arra kérte állampolgárait, hogy csatlakozzanak az ország kémelhárítási munkáihoz – tudósít róla a Reuters.

Az amerikai titkosszolgálatok elmondása szerint ezentúl szorosan figyelemmel fogja kísérni a Peking által kiterjesztett „kémtörvény” végrehajtását. A felhívás hétfőn jelent meg az országban a rendkívül népszerű, nagyjából egymilliárd követővel rendelkező WeChat nevű közösségi oldalon, amelyen

a kínai Állambiztonsági Minisztérium kedden arra kérte állampolgárait, hogy csatlakozzanak a kémkedés elleni küzdelemhez.

Az egyébként hírszerzésért és kémelhárításért felelős minisztérium ennek céljából kiterjedt hálózatot hozna létre az országon belül. A kommunista állam az állampolgároknak jutalmat és védelmet kínál fel abban az esetben, ha gyanús tevékenységet jelentenek vagy lepleznek le.

Ennek a kémkedés elleni küzdelemnek az előzménye az úgynevezett kínai kémelhárítási törvény, amely júliusban lépett hatályba. A múlt hónapban tető alá hozott jogszabály megtilt bármiféle nemzetbiztonsággal és nemzeti érdekekkel kapcsolatos információ átadását.

Az Egyesült Államok a törvény kapcsán azzal vádolja Kínát, hogy az országban működő külföldi cégeket is megbüntethetik, csupán a hétköznapi tevékenységük miatt is.

Továbbra is nyomon fogjuk követni, hogy a kormány a későbbiekben milyen módon fogja alkalmazni a kémelhárítási törvényét, ugyanis számunkra elég nagy aggodalomra ad okot, hogy Kína ilyen módon kiterjeszti kémkedési hálózatát az állampolgáraira

– fogalmazott Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője egy sajtótájékoztatón.

Kínában az elmúlt időszakban többtucatnyi külföldi és kínai állampolgárt tartóztattak le, és vettek őrizetbe kémkedés gyanújával, köztük a japán Astellas Pharma gyógyszergyár egyik vezetőjét még márciusban, valamint 2020 óta Cseng Lei ausztrál újságírót, akit Kína azzal vádolt meg, hogy államtitkokat adott át egy másik országnak.

Peking elutasítja azokat az amerikai vádakat, miszerint kémhálózatuk különösebb fenyegetést jelentene a nyugati világra.

A két ország közötti rivalizálásról legutóbb ebben a cikkünkben számoltunk be, míg történelmi távlatban itt mutattuk be a két ország közötti kapcsolatokat.

Rovatok