Óvóhelyre kellett menekíteni a köztársasági elnököt szerda délután. Novák Katalin egyik közvetlen munkatársa utóbb nyilatkozott is az Indexnek az esetről.
Novák Katalin az Instagramon posztolt a történtekről.
Óvóhelyen – légiriadó Kijevben
– írta a posztban.
Ukrán sajtóhírek szerint szerda délután, magyar idő szerint 15.50 körül kezdtek el légiriadókat kiadni Ukrajna területein. Először délen, a mikolajivi területen rendelték el, majd ez nem sokkal később (magyar idő szerint 16 óra körül) Kijevben is megtörtént.
Ukrajna digitális térképe szerint a kijevi figyelmeztetést azóta már visszavonták. Ezt megerősítik a közösségi médiában terjedő információk: ezek szerint az ukrán fővárosban magyar idő szerint 17 óra körül vonták vissza a figyelmeztetést.
Mint megírtuk, Novák Katalin kedden érkezett Ukrajnába. Először Kárpátalján tett látogatást, onnan ment tovább Kijevbe.
Lapunknak sikerült elérnie Novák Katalin egyik közvetlen munkatársát. Mint mondta, nagy volt a riadalom, de senki sem sérült meg. Azt is hozzátette az Indexnek, hogy
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK EGY ÓRÁT TARTÓZKODOTT EGY, A KIJEVI KORMÁNYZATI NEGYEDBEN LÉVŐ ÓVÓHELYEN.
Vele volt stábja és a TEK munkatársai is, és az időt kihasználva az esti tárgyalásokra készültek. Közlése szerint Novák Katalin és stábjának tagjai magyar idő szerint 17.15 körül jöttek ki a bunkerből.
Azt is megtudtuk, hogy közvetlenül a riadó után Novák Katalin találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A találkozóról később még beszámolunk.
A köztársasági elnök egy 24 órán át elérhető Insta-sztorit is közzétett a történtekről. A videón látszik, amint levonulnak az óvóhelyre, és az is, hogy – az ilyenkor szokásos eljárásrend miatt – a magassarkú cipőjét le kellett vennie, a kezében vitte magával.
Ezen kívül egy másik videórészletet megosztott, amelyen feltételezhetően arról tájékoztatták őket, hogy mire számíthatnak a légiriadó alatt.
A köztársaság elnök Kijevben szerda délután a Krími Platform nevű eseményen vetet részt. Az Ukrajszinka Pravda szerint Novák Katalin felszólalásában arról beszélt: Ukrajna joggal beszél arról, hogy vissza kell foglalni a Krímet.
Egyértelműen ki kell állnunk Ukrajna mellett, és el kell ítélnünk Oroszország jogtalan agresszióját [...] Ukrajnának joga van azt mondania: a háború a Krímben kezdődött, és a Krím visszafoglalásával is kell véget érnie
– fogalmazott.
Hozzáfűzte azt is, hogy Ukrajna „Magyarország támogatását és teljes szolidaritását” is magáénak tudhatja a háborúban. A köztársasági elnök egyes mondatait azóta a Krími Platform Twitter-oldalán is megosztották.
Ezen kívül találkozott Novák Katalin délután egy magyar pénzből működtetett óvodában is járt, és találkozott Dmitro Lubinyec ukrán ombudsmannal is, akinek az utóbbi időben volt némi vitája Magyarországgal.
„A háború nem veheti el a gyerekek jövőjét! Kijevben szólaltam fel a Krími Platform ülésén, többek között az ukrán, a portugál és a litván elnökökkel együtt” – írta Novák Katalin egy Facebook-posztban.
„Újabb alkalom, hogy a békét szorgalmazzam. Egy háborúban gyerekek a legvédtelenebbek. A háború nem veheti el a gyerekek jövőjét. Ezért is van mielőbb szükség békére” – tette hozzá.
Azóta meg is jelent egy videó a közösségi médiában, amelyen Novák Katalin és Volodimir Zelenszkij találkozója látható.
Az ukrán elnök egy Twitter-posztban azt írta: örült annak, hogy vendégül láthatta a magyar köztársasági elnököt.
Beszéltünk Ukrajna EU- és NATO-tagságáról, és arról is, hogy miként fejleszthetnénk a kétoldalú kapcsolatainkat
– tette hozzá.
Nem sokkal később Novák Katalin is posztolt a találkozóról. A köztársasági elnök azt írta, hogy több dologban is megállapodtak:
Az ukrajnai háború fejleményeit szerdán is percről percre közvetítjük ebben a cikkünkben.