Index Vakbarát Hírportál

Az orosz légicsapást követően két drón is NATO-tagország területén csapódhatott be

2023. szeptember 4., hétfő 08:17

Az Orosz Föderáció éjszaka újabb dróntámadást intézett Odessza régió ellen. A pilóta nélküli repülőgépek (UAV) kárt tettek a polgári infrastruktúrában, az áldozatokra vonatkozó információk tisztázása jelenleg még folyamatban van. Ez volt egymás után a második éjszaka, hogy az oroszok ukrán kikötőket támadtak. Később kiderült, hogy Odessza mellett Dnyipropetrovszkot is találatok értek. Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő tájékoztatása szerint a támadás már nem csak Ukrajnát, de a szomszédos országokat, köztük a NATO-tagállamokat is veszélyezteti.

Mit tudunk eddig az ukrán kikötőket ért orosz támadásokról?

Oroszország éjszaka újabb hatalmas dróntámadást intézett Odessza ellen, leginkább Kilija és Izmail körzetét vették célba. Ez volt egymás után a második éjszaka, amikor dróntámadás érte az ukrán kikötőket. Az ukrán hatóságok hétfőn kora hajnalban arra figyelmeztették Izmail lakosait, hogy maradjanak az óvóhelyeken.

Natalija Humenyuk, a dél-ukrajnai védelmi erők sajtóközpontjának vezetője elmondta, hogy a polgári infrastruktúrát is veszélyezteti a támadás.

A drónok többségét a légvédelmi erők megsemmisítették. Találat érte a polgári infrastruktúrát, több épület is megrongálódott, az áldozatokra vonatkozó információk pedig jelenleg még tisztázás alatt állnak

– idézi az Unian Humenyukot.

Humenyuk hangsúlyozta, hogy a drónok útvonala ugyanaz volt, mint az előző, vasárnapi támadás alkalmával. A szóvivő megjegyezte, hogy az oroszoknak elegendő erőforrása van ahhoz, hogy az ilyen támadásokat akár egymás után is megismételjék.

A riadó több mint három órán át tartott. A támadás több hullámban történt. Szinte teljes egészében leutánozták az egy nappal korábbi taktikát. Lehetett rá számítani, hogy támadást intéznek Odessza ellen, ugyanis ez a régió nem hódolt be, nem adta meg magát és nem hagyta abba tevékenységét a gabonamegállapodás megszűnése után sem

– tette hozzá. 

Az Ukrajinszka Pravda és az Unian is úgy tudja, hogy a Duna-menti polgári infrastruktúrát ért éjszakai dróntámadásban 17 Shahed típusú orosz kamikazedrónt lőtt le az ukrán légvédelem. Izmail járás több településén raktár- és ipari épületek, ipari vállalkozások mezőgazdasági gépei, berendezései rongálódtak meg.

Az ukrán 24tv arról ír, Oroszország mintegy 32 Shahed drónnal támadta meg Ukrajnát, ezek közül 23-at semlegesítettek az ukránok, de két régiót, Odesszát és Dnyipropetrovszkot is találatok értek. 

A dnyipropetrovszki városi vezetés tájékoztatása szerint hat drónt semmisítettek meg, azt azonban nem tudták megakadályozni, hogy találat érje az infrastruktúrát. Az ukrán portál információi szerint se sérültje, se halálos áldozata nincs a támadásnak.

A NATO-tagállamok biztonságára is veszélyt jelent a dróntámadás

Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő közösségi oldalán számolt be róla, hogy orosz dróntámadás érte Ukrajna több kikötőjét is.

Hangsúlyozta, hogy a fenyegetés most már nemcsak Ukrajna, hanem a szomszédos országok, köztük a NATO-tagállamok biztonságára is óriási veszélyt jelent.

Egyúttal felszólította szövetségeseiket, hogy gyorsítsák fel a további modern rakéta- és légvédelmi rendszerek, valamint harci repülőgépek Ukrajnának történő biztosítását, ami fokozza Ukrajna és a szomszédos országok infrastruktúrájának védelmét.

A Sky News arról ír, a román védelmi minisztérium cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint orosz drónok estek volna a területére. Ez ellentmond az ukrán külügyminisztérium korábbi nyilatkozatának és Oleh Nyikolenko szavainak.

A Reuters korábban szintén arról írt, hogy két orosz drón zuhant le a Duna romániai oldalán.

Vasárnapi odesszai dróntámadás

Mint ismert, Ukrajna vasárnap azt állította, hogy 22 orosz drónt semmisített meg a déli Odessza régióban, miközben Moszkva közölte, hogy a NATO-tag Romániával határos Reni dunai kikötőjét találta el.

Az iráni gyártmányú támadó drónok közül 25-öt indítottak, és 22-t közülük a légierő erői és eszközei az ukrán védelmi erők más komponenseinek légvédelmével együttműködve megsemmisítettek.

Az ukrán ügyészség szerint azonban a drónok közül néhány a Duna menti területen csapódott be, és legalább két ember megsebesült.

Zelenszkij a védelmi miniszter leváltását tervezi

Mint arról már az Index is beszámolt, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy eltávolítaná Olekszij Reznyikov védelmi minisztert posztjáról, a helyére pedig az Állami Vagyonkezelő Alap vezetőjét, Rusztem Umjerov kinevezését javasolja. Erről az ukrán parlament még a héten döntést hozhat.

Reznyikov 2021 novembere óta tölti be a védelmi miniszteri tisztséget, miután korábban más kormányzati tisztségeket is betöltött – volt például miniszterelnök-helyettes is. Zelenszkij szerint a minisztériumnak új megközelítési módokra, valamint a katonasággal és a társadalom egészével való együttműködés más formáira van szüksége.

Reznyikov végül nem várta meg a döntést, és még hétfő délelőtt lemondott tisztségéről.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök döntése értelmében benyújtottam lemondásomat az ukrán parlamentnek. Készen állok a bejelentésre. Megvédjük országunkat

írta Reznyikov az X-en (korábban Twitter).

Az Index hétfőn is figyelemmel kíséri a háború legfontosabb eseményeit. Percről percre frissülő cikkünket ide kattintva tudja elolvasni.

Rovatok