Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrajnai inváziójának kezdetétől fogva nyilvánvaló volt, hogy milyen hatalmas ambíciói vannak a háborúval. A kijevi kormány megdöntésére és Ukrajna felosztására vagy ellenőrzésének átvételére törekedett. Putyin törekvései azonban túlmutattak azon, hogy befolyási övezetet alakítson ki Közép- és Kelet-Európában. 

és amelynek egyik központi döntőbírája Oroszország lesz – írja a Foreign Affairs hasábjain megjelent elemzésében Michael Kimmage, az Egyesült Államok külügyminisztériuma politikai tervezési csoportjának Oroszországért és Ukrajnáért felelős egykori tagja és Hanna Notte, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja Európa, Oroszország és Eurázsia Programjának főmunkatársa.

Putyin még az ukrajnai harctéren bekövetkezett kudarcok után is elkötelezett a brutális, kegyetlen háború mellett. Mindent megtesz Ukrajna elszigeteléséért és elszegényítéséért, hogy olyan nemzetközi rendet teremtsen, amely a Nyugatot háttérbe szorítja, és helyreállítja Oroszországnak a világban elfoglalt helyét, ahogyan ő azt értelmezi. Putyin mindezt a 2007-es müncheni biztonsági konferencián jelentette be, Moszkva elfordulása a Nyugattól a Krím 2014-es annektálása után felgyorsult, és a 2022-es ukrajnai invázióval elérte a töréspontot. Minél tovább tart a háború, annál inkább keresi Putyin a lehetőséget a Nyugat aláásására és kiszorítására.

Oroszország a háború globalizálására irányuló stratégiájának több dimenziója van. Gazdasági kapcsolataiban Moszkva kihasználta a konfliktus iránt közömbös országok opportunizmusát: a Kreml célja, hogy Oroszországot integrálja a nem nyugati kereskedelmi és védelmi hálózatokba.

Diplomáciai szempontból Oroszország és a Nyugat a konfliktust a nemzetközi intézményekbe is beviszi. Akár az ENSZ Biztonsági Tanácsában, akár a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségben, az Oroszország és a Nyugat között valaha létezett modus vivendi szétesett. Azzal, hogy Moszkva a nem nyugati fővárosokban apátiát és frusztrációt táplál a háborúval kapcsolatban, azt reméli, hogy más országok is csatlakoznak hozzá, vagy legalábbis elhatárolódnak a Nyugattól.

Oroszország globális stratégiájának középpontjában az erő és a félelem áll. A Kreml tudatosan szítja a nukleáris katasztrófától való félelmet, és a globális nyomásgyakorlási pontok feletti ellenőrzésre törekszik. Európa gáz- és energiaexporton keresztül történő nyomásgyakorlásra tett kísérlete talán kudarcot vallott, de a Kremlnek más eszközök is a rendelkezésére állnak, amelyek közül az egyik a globális élelmiszer-ellátást érinti. Azzal, hogy Oroszország 2023 júliusában kilépett a fekete-tengeri gabonakezdeményezésből, miután hónapokig ezzel fenyegetőzött, emelte a tétet. A Törökország és az ENSZ által közvetített megállapodás biztosította az ukrán gabona exportját a háború alatt. A megállapodásból való kilépés óta Oroszország megpróbált de facto blokádot bevezetni a teljes ukrán kézben lévő, fekete-tengeri kikötőbe tartó és onnan induló polgári hajóforgalomra. Az ukrán szállítmányok akadályozása érdekében kikötőket, gabonatároló létesítményeket és más Duna menti helyszíneket támadott meg. Ezzel Oroszország azt reméli, hogy hosszú távú kényszerítő befolyást szerez Ukrajnára, miközben elhúzódó fegyveres harcot folytat az ország leigázása érdekében.

A szerző szerint az Egyesült Államoknak és az Ukrajnát támogató többi országnak el kell kerülnie az Oroszország krónikus hanyatlásával kapcsolatos vágyálmaikat. Nem szabad alábecsülniük Moszkva ambícióinak mértékét. Oroszország nem nagyhatalom, és nem is regionális hatalom a szó klasszikus értelmében, hanem egy saját, zavaros kategóriában létezik: regionális hatalom, jelentős globális hatalommal. Putyin terveinek elhárításához az Egyesült Államoknak és partnereinek hasonlóan globálisan kell gondolkodniuk a háborúról. Ez magában foglalja a szankciók korlátainak felismerését, Oroszország következő nyomásgyakorlási pontjainak megelőző azonosítását, az élelmezésbiztonság fontosságának hangsúlyozását, valamint olyan diplomáciai álláspont kialakítását, amely kevésbé szűken transzatlanti, és szélesebb körben vonzó a nem nyugati országok számára. Oroszország globális eszközeit és eszközeit a háború meghosszabbítására fogja használni. Az Egyesült Államoknak ki kell használnia globális befolyását a háború lerövidítése, az Ukrajna iránti támogatás maximalizálása és Oroszország megfékezése érdekében.

Oroszország világa

Putyin Oroszországa a birodalmi orosz külpolitika és a szovjet nagyhatalmi státusz kettős örökségét örökölte. Oroszország a tizenhetedik század óta az európai államrendszer része volt, az első világháborút megelőző évtizedekben messze nyugatra terjeszkedett, és Ázsiában és a Közel-Keleten is éreztette jelenlétét. A Szovjetunió felkarolta Oroszország birodalmi múltját, és rendkívül aktív volt Afrikában, Latin-Amerikában és a Közel-Keleten, különösen akkor, amikor Nyikita Hruscsov szovjet vezető az 1950-es évek közepén hatalomra került, és a szovjet internacionalizmus új megközelítési módjának szentelte magát. Jevgenyij Primakov, Borisz Jelcin orosz elnök külügyminisztere az 1990-es évek végén azt állította, hogy a világ „többpólusú”, és hogy Oroszország túl nagy, következetes és büszke ahhoz, hogy Washington hegemón törekvései akadályozzák.

Putyin, aki egykor Primakov politikai riválisa volt, hamarosan a volt külügyminiszter és miniszterelnök tanítványa lett. A pénz 2000 után ömlött Oroszországba, lehetővé téve Putyinnak, hogy modernizálja az orosz hadsereget és újjáélessze a Szovjetunió soft powerét. 2015-re Moszkva katonai modernizációja lehetővé tette a közel-keleti hatalom kivetítését, és Oroszország beavatkozott Szíriában Bassár el-Aszad elnök rezsimjének oldalán. A Kreml puha hatalma az alkalmi megfigyelő számára elhanyagolhatónak tűnhetett; Oroszország nem rendelkezett Kína gazdasági erejével, Európa életmódbeli vonzerejével és az Egyesült Államok katonai erejével. Putyin Oroszországa mégis lelkesen ápolta a kapcsolatokat a nem nyugati országokkal, gyakran a Nyugattal szembeni történelmi sérelmekre hivatkozva. Putyin következetesen úgy mutatta be Oroszországot, mint autonóm globális szereplőt és a vakmerő, revizionista Egyesült Államok ellenszerét. Ebben a köntösben igyekszik példaképként megjelenni a nemzetközi status quóval elégedetlen más vezetők számára.

Putyin ukrajnai inváziója lerombolta Oroszország hírnevét Európában és az Egyesült Államokban, és kétségeket ébresztett a rezsim kompetenciájával kapcsolatban. A háború azonban nem szigetelte el Oroszországot a világtól. Ehelyett a háború új fejezetet jelentett Oroszország globális orientációjában. Oroszország a nyugati Góliát Dávidjaként mutatkozott be, és olyan háborús puha hatalmat alakított ki, amely visszhangot kelt. Sok ország úgy látja, hogy a Nyugat az ukrajnai háborúra összpontosít, kizárva más sürgős kihívásokat. Azt állítják, hogy az Egyesült Államok, miután agresszív háborút vívott Vietnámban és Irakban, elmarad az állítólagos normáktól és elvektől. Egyes kormányok, köztük Brazília, Szíria, Venezuela és Zimbabwe kormányai, a Kreml mondatait ismételgetik a Nyugat Oroszországgal szembeni agresszív és arrogáns politikájáról, és a háborúért a Nyugatot teszik felelőssé. Moszkva ezekre a meglátásokra hivatkozik az ENSZ Biztonsági Tanácsában, az általa összehívott diplomáciai találkozókon (például a tavaly júliusban Szentpéterváron tartott Oroszország–Afrika-csúcstalálkozón), valamint a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát tömörítő BRICS-csoport csúcstalálkozóin, ami hamarosan hat másik országgal bővül. Oroszország újra és újra azzal érvel, hogy Ukrajna és a Nyugat nincs szinkronban a globális többséggel.

Nyomás alatt

Oroszország egy saját maga által teremtett örök háború csapdájába esve növeli a globális nyomást a kritikus területeken. Orosz külpolitikai szakértők és médiapropagandisták egyaránt arra célozgatnak, hogy nukleáris katasztrófára kerülhet sor, ha a Nyugat nem hátrál meg Ukrajna ügyében. Ezek a fenyegetések Nyugaton és világszerte elhangzottak, megerősítve azt a (néhányak által vallott) meggyőződést, hogy Oroszországot nem szabad túl erősen megszorongatni, és követeléseit nem szabad elutasítani. Oroszország jelentősen visszavett a Nyugattal való együttműködésből az olyan sürgető globális kihívások terén, mint a nukleáris fegyverzetellenőrzés és a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása, miközben az ENSZ-ben is egyre obstruktívabbá vált, ahol az együttműködés váratlanul erőteljes volt a 2022. februári ukrajnai inváziót követő hónapokban. Oroszország a közelmúltban aláásta azokat a multilaterális megállapodásokat, amelyeket egykor tolerált, például a Szíriába irányuló, határokon átnyúló segélyezést megkönnyítő mechanizmust. Oroszországnak nincs kedve a globális problémák Nyugattal közös kezelésére. Eközben Putyin egyoldalúan a Nyugatnak tulajdonítja a multilateralizmus hanyatlását.

Ha a korábbi nyomásgyakorlási módszerek nem hoznak eredményt, Oroszország újakat kezd el alkalmazni.

Ez nem más, mint Ukrajna nemzetközi piacokhoz való hozzáférésének megakadályozása és egy fontos globális fojtópont feletti ellenőrzés megszerzése. Oroszország megtámadta az ukrán gabonaterminálokat Románia közelében. Ez a Kreml azon hiábavaló kísérleteit követi, amelyekkel tavaly télen az ukrán energetikai infrastruktúrát ért támadások révén próbálta meg rontani Ukrajna gazdasági erejét. Oroszországnak az ukrán gabonakínálat elleni támadásai hatással vannak a globális élelmiszerárakra, és Oroszország, mint az egyik legnagyobb globális alternatíva, ebből profitál.

Az egyezményből való kilépéssel Oroszország a puszta nyereségen túlmutató célokat követ. Az Ukrajnában való előnyszerzés és a nyugati befolyás visszaszorításának kettős céljával Moszkva az élelmiszer-ellátás kulcsfontosságú globális szereplőjeként lép fel. Miután Oroszország hatalmas szenvedést hozott az ukrán népre, a gabonaellátás elleni támadásai kiterjesztik a szenvedés határait a világ minden tájára, és ez a szenvedés valódi geopolitikai befolyást jelent. Ez a magatartás egy újabb ok arra, hogy az Egyesült Államok és más országok – olyan államok, amelyek élelmiszer-termelők, vagy az orosz gabonával szemben életképes alternatívákkal rendelkeznek – fellépjenek Oroszország Ukrajna elleni brutális háborúja ellen – véli a szerző. 

Az élelmiszer-ellátás orosz ellenőrzése drámai következményekkel jár. A szűkösség felhajtja a gabona és más élelmiszerek árát, ami inflációt generál a globális piacokon. A növekvő infláció csökkenti a hivatalban lévő kormányok támogatottságát, miközben növeli az ellenzéki pártok és mozgalmak népszerűségét. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban az infláció mérséklődik, Európa még mindig küzd ezzel a kihívással, ami egybeesik a szélsőjobboldali pártok felemelkedésével az egész kontinensen. 

A XVIII. századi Franciaországban és a XXI. századi Szíriában, ahol a polgárháborút aszály előzte meg, ez volt a forradalmi harag forrása. Az olyan bevándorlóáradatok, mint amilyeneket Európa 2015-ben tapasztalt, gyorsan átvihetik az instabilitást a világ egyik részéből a másikba – Oroszország és Belarusz már régóta kihasználja a migrációt geopolitikai céljai érdekében. Oroszországnak a globális gabonakészletek manipulálása minden bizonnyal Európát és az Egyesült Államokat célozza, ahol egyértelmű korreláció van a migrációt ellenző és az Ukrajnát nem szívesen támogató politikai szereplők között.

Putyin célja nem az, hogy egy adott területet sebezhetővé tegyen. Inkább az a célja, hogy elősegítse a globális függőséget Oroszország politikai döntéseitől. A globális befolyás ezen elemei többet számítanak Putyinnak, mint jó hírneve Afrikában vagy a Közel-Keleten, ahol Moszkva kivonulása a fekete-tengeri gabonakezdeményezésből sok országot megdöbbentett.

Hosszú háború

A szerző szerint Ukrajna hatékony támogatása olyan politikai képzelőerőt igényel, amely túlmutat Európán. Ukrajna jóléte globális hálózatoktól függ, amelyeket Oroszország – a hadszíntéren korlátokkal szembesülve – igyekszik megzavarni és megkárosítani. A Kreml végső célja világos: az ukrán gazdaság, társadalom és állam megfojtása minden szükséges eszközzel. Az erkölcsi aggályok nem fogják visszatartani Putyint. Ehelyett elengedhetetlen Ukrajna globális gazdaságba való integrálódásának megőrzése, amelyet Oroszország szándékosan próbál leépíteni.

Az Egyesült Államok legközvetlenebb kihívása az élelmezésbiztonság. Míg az energia geopolitikai jelentőségét már régóta elismerik, és az amerikai kormányzatot az energiával kapcsolatos vészhelyzetek kezelésére kalibrálták, fontos, hogy az élelmezésbiztonság terén is hasonló ügynökségközi mechanizmusokba fektessenek be. Ezek az erőfeszítések – amelyek segítenek az olyan országoknak, mint Ukrajna, megvédeni kereskedelmi gabonaiparukat, élelmiszert szállítani oda, ahol arra sürgősen szükség van, és növelni a globális piacokon elérhető gabonát – sokkal hatékonyabban gyűjthetnék össze a világ támogatását Ukrajna mögött, mint a nemzetközi rendről vagy az ENSZ Alapokmány érdeméről szóló elvont viták.

Az elmúlt két évtizedben Moszkva külpolitikai döntései gyakran meglepték az amerikai döntéshozókat, legyen szó Georgia 2008-as megszállásáról, a Krím annektálásáról vagy a 2016-os amerikai elnökválasztásba való beavatkozásról.

A szerző álláspontja szerint Washingtonnak most már meg kell értenie, hogy Moszkva hosszú háborúra készül, mind Ukrajna, mind a nemzetközi rend ellen, és hogy a hatalom és befolyás globális eszközeit fogja felhasználni Ukrajna és a Nyugat megkárosítására. Oroszország lépéseinek hatásai nem lesznek jelentéktelenek. A Kreml kegyetlensége sem fogja szükségszerűen Oroszország ellen fordítani a nem nyugati országokat. Minél hamarabb értékelik az amerikai döntéshozók az ukrajnai háború globális dimenzióit, annál hamarabb képesek lehetnek arra, hogy meghiúsítsák Oroszország Ukrajnával kapcsolatos terveit.

(Borítókép: Érett kalászok a dél-ukrajnai Odessza környékének árpaföldjén 2022. június 23-án. Fotó: Leszek Szymanski / MTI / PAP)