Index Vakbarát Hírportál

Erdogan Tesla-gyárat kért Elon Musktól Törökországba

2023. szeptember 18., hétfő 14:14

Recep Tayyip Erdogan török elnök arra kérte Elon Muskot, hogy építsen Tesla-gyárat Törökországban – közölte hétfőn az ország kommunikációs igazgatósága.

Az igazgatóság közleménye szerint Elon Musk azt mondta, hogy már sok török beszállító működik együtt a Teslával, és hogy Törökország az első számú célpont a következő gyár megépítéséhez. A Tesla egyelőre nem reagált hivatalosan a hírre.

Erdogan és Musk a New York-i ENSZ-épület közelében lévő felhőkarcolóban, a Turkish House-ban tartott találkozón tárgyaltak a török állami tulajdonú Anadolu hírügynökség jelentése szerint.

Recep Tayyip Erdogan a találkozón elmondta, hogy Törökország nyitott a mesterséges intelligenciával és a Starlinkkel, Musk SpaceX műholdas internetes vállalkozásával kapcsolatos együttműködésre – írja a kommunikációs igazgatóság. A SpaceX együtt kíván működni a török hatóságokkal, hogy megszerezze a szükséges engedélyt a Starlink műholdas szolgáltatások törökországi terjesztéséhez.

Erdogan állítólag meghívta Muskot, hogy vegyen részt a török Teknofest repülőgép- és technológiai fesztiválon Izmirben szeptember végén; Musk pedig szívélyesen elfogadta a meghívást – írja a Reuters.

Rovatok