Az ukránok az elmúlt több mint másfél évben sikeresen védekeztek, és annak ellenére, hogy a nemzetközi közvélemény a nyáron megindult ellentámadás lassúsága miatt elégedetlenkedett, az események kezdetekor sokan még azt is valószínűtlennek tartották, hogy egyáltalán lesz ellentámadás. Most pedig arról érkeznek hírek, hogy Oroszország Észak-Koreához fordult, hogy Kim Dzsonguntól szerezzen be fegyvereket. Mint azt Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő az Indexnek elmondta, látható az, hogy Oroszország nem készült fel megfelelően erre a háborúra. Az orosz hadsereg minden várakozáson alul teljesített. Miért történhetett ez meg, miért becsülhette ennyire felül a Nyugat az orosz haderő képességeit?

Bár az amerikai és brit hírszerzés sikerrel jelezte előre az invázió megindulását, annak méretéről és lefolyásáról nem voltak pontosak a nyugati információk. Anders Fogh Rasmussen, a NATO volt főtitkára már több mint egy évvel ezelőtt, 2022 júniusában arról beszélt, hogy a közösség „láthatóan túlbecsülte az orosz hadsereg erejét”. Tavaly márciusban a The National Interest című lap azt kérdezte, hogy „amikor a funkcionális haderő kérdése jön szóba, akkor kiderül, hogy Oroszország valóban egy papírtigris?”.

Amint azt Bettina Renz, a Nottinghami Egyetem nemzetközi biztonsággal foglalkozó professzora, az orosz haderő szakértője egy virtuális előadásában elmondta, a probléma gerincét az jelenthette, hogy a nemzetközi közösség a Krím annexiójakor pont az ellenkezőjét tette annak, mint tavaly. Akkor, a sikeres offenzíva okán éppen hogy felülbecsülték az orosz haderő hatékonyságát.

Miért jelent problémát az, hogy nem voltak pontosak ezek az előrejelzések? Azért, mert így nem lehetett pontosan kiszámítani, hogy mikor, és mekkora segítséget kell megadni Ukrajnának ahhoz, hogy ellen tudjon állni a támadásnak. Emellett a Nyugat ezek alapján tudja kiszámolni az események lehetséges végkifejletét, és a többi hasonló jövőbeli számítást is befolyásolják. 

hanem jóval több szempontot kell figyelembe venni. Ez azonban nem olyan egyszerű. 

Mint azt Renz elmondta, néhány nappal a Krím lerohanása előtt a NATO egy konferenciáján a résztvevők arról beszéltek, hogy Oroszország már katonailag nem tartozik a világ élvonalába. Ezután történt meg a félsziget sikeres és gyors elfoglalása. Emellett a szíriai légicsapások is elősegítették azt, hogy a Nyugat ezek után felülbecsülje az orosz haderőt. 

Ezek az adatok azonban nem voltak kellően transzparensek. A szíriai csapások nem mutattak kellően teljes képet ahhoz, hogy abból következtetéseket lehessen levonni. A Krím esetében pedig sok egyéb tényező, például a lakosság összetétele és a bevonuló csapatokhoz való helyi hozzáállás is radikálisan más volt.

Putyin, a megérthetetlen zseni

A Nyugat a félsziget annexiója után orientalizálta Oroszországot, vagyis olyan egzotikus, különleges helynek vélte, amelyet a nyugati észjárással nem lehet megérteni. Ez önmagában önbeteljesítő jóslatként működött. Putyint elkezdték stratégiai zseninek látni, amihez hozzájárult a hibrid hadviselés úgynevezett Geraszimov-doktrinája (erről részletesebben itt olvashat), és az orosz informatikai hadviselés sikerei is. 

Jelen esetben is kiderült az, hogy a nem látható, nem mérhető tényezőknek mekkora szerepük van egy hadsereg erejében és annak külső megítélésében. Azt többé-kevésbé lehetett mérni, hogy Oroszország mennyivel emelte védelmi kiadásait vagy hány új repülőgépet szereztek be, azt azonban, hogy a honvédelmi költségvetés mekkora részét sikkasztották el a rendszer szereplői, a tartalékban álló technika mekkora része üzemképes, és a pilótáknak mennyi repült órája van, azt már kevésbé. A kutatók mentségére legyen mondva, hogy úgy tűnik, hogy ezeknek a faktoroknak a hatásaival maguk az oroszok sem voltak tisztában.

Egy másik fontos tényező az volt, hogy a dicstelen afganisztáni kivonulás után úgy tűnik, hogy a Nyugat a saját erejét volt hajlamos alulbecsülni. Ez látszott abból a meglepetésből, amely az Ukrajnát segítő koalíció gyors felállásakor elhangzott.

Amit azonban tényleg nem láttunk, az az volt, hogy Putyin így, ebben a formában fog nekimenni Ukrajnának. Méghozzá azért, mert

Úgy tűnik, hogy az oroszok is jelentősen túlbecsülték saját haderejük képességeit. És amit a Nyugat tényleg elmért, azok Ukrajna katonai képességei voltak. Egész egyszerűen Ukrajnával korábban a Nyugat nem foglalkozott. Ahogy azt Timothy Snyder történész a Yale egyetemen a háború kitörése után tartott, Ukrajnával foglalkozó kurzusán kifejtette: akkor, 2022 őszi félévében az volt az egyetlen teljes féléves kurzus az egész Egyesült Államokban, amelyet az ukrán történelemnek szenteltek. 

Már régen nem szuperhatalom, de még mindig annak hisszük

Az utóbbi hónapokban azonban a Nyugat bedőlt egy hasonló optikai csalódásnak, mint amilyet az orosz haderő sikerének előrelátásakor elkövetett. A kommentátorok a komolyan kiépített orosz mélységi védelemmel foglalkoztak, miközben az ukrán ellentámadás lassúságát kárhoztatták. Mások arra figyelmeztettek, hogy Moszkva második mozgósítást rendelhet el, és több százezer új katonát vonhat be a harcba. Augusztus végére Ukrajna mégis komoly eredményeket ért el, és a Biden-kormányzat tisztviselői elismerték azt, hogy „számottevő” eredményt sikerült elérni – jegyzi meg a budapesti születésű, de már 1981 óta az Egyesült Államokban élő Bárány Zoltán, a Texasi Egyetem államtudományi tanszékének professzora a Foreign Affairsben. 

Ez a mintázat azonban nem új. Bárány azt emeli ki, hogy már a szovjet időktől kezdve az orosz hadsereget nyugaton rendszeresen felülértékelték. Ez részben a megbízható információk hiányának volt köszönhető. Bár Oroszország (és előtte a Szovjetunió) számos háborúban harcolt, kevés példa volt arra, hogy Moszkva határozott és jól felfegyverzett ellenséggel nézett volna szembe, az orosz propaganda és a Kreml elnyomása pedig hatékonyan korlátozta a független elemzést Oroszországon belül.

Egy másik tényező azonban még fontosabb lehet: Oroszország erejének felmérésekor az amerikai és más nyugati szakértők hajlamosak voltak a fegyverrendszerek – tankok, repülőgépek és rakéták – és a nyers emberi erő mennyiségi értékelésére összpontosítani, nem pedig azokra a minőségi és pszichológiai jellemzőkre, amelyek gyakran meghatározzák egy hadsereg teljesítményét a csatatéren.

Valójában az orosz erők számos minőségi mutatóban rendkívüli módon alulteljesítettek. Moszkva nem rendelkezik olyan magasan képzett tisztikarral, amely a világ legjobb hadseregei számára nélkülözhetetlen. A sorkatonai rendszer egyenlőtlenül van bevezetve, abban felülreprezentáltak az országban élő távoli kisebbségek, a katonák morálja alacsony. A legképzettebb fiatalok közül sokan igyekeztek elkerülni a szolgálatot, vagy elmenekültek az országból. Oroszország autokratikus rendszere és az elterjedt korrupció miatt pedig nem csak a pénz tűnt el, hanem az innovációban és az alkalmazkodóképességben is lemaradtak.  

Azt tehát egyértelműen nem jelenthetjük ki, hogy az orosz hadsereg „papírtigris” volna, a világ legkomolyabb haderőihez képest azonban erős lemaradásban van. Azonban, ha egy fenyegető hadsereget vizsgálunk, még mindig az a kisebb probléma, ha felülmérjük annak képességeit. Ezek után ugyanis felmerülhet annak a lehetősége, hogy a mostani tapasztalatok alapján a szakértők  átesnek a ló túloldalára .

(Borítókép: Egy megsemmisült orosz harckocsi Ukrajnában 2022. október 13-án. Fotó: Wolfgang Schwan / Anadolu Agency / Getty Images)