Index Vakbarát Hírportál

Joe Biden eltávolításáról tárgyaltak, eközben kitört a balhé a republikánus pártban

2023. szeptember 28., csütörtök 21:43

Éles viták közepette zajlott csütörtökön az első parlamenti meghallgatás a Joe Biden amerikai elnök elmozdítására vonatkozó alkotmányos vádeljárás (impeachment) megindítását megelőző vizsgálatban – számolt be az MTI.

Mint korábban megírtuk, Kevin McCarthy, az amerikai képviselőház republikánus házelnöke bő két hete közölte: utasítást adott a képviselőház bizottságainak arra, hogy indítsák meg a bizalmatlansági eljárást (impeachment) Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke ellen.

Ebben az ügyben tartották meg csütörtökön az első meghallgatást, amelyen a republikánusok súlyos vádakkal illették a demokrata párti elnököt. James Comer, az amerikai képviselőház felügyeleti bizottságának republikánus elnöke szerint Biden „visszaélt közhivatalával családja pénzügyi előnye érdekében”.

Biden elnök éveken át hazudott az amerikai népnek arról, hogy tudott-e családja korrupt üzelmeiről, illetve ebben való részvételéről

– állította Comer, aki szerint Barack Obama alelnökeként (2009–2017) Biden „családja külföldi üzleti céljainak” kedvező kapcsolatot épített ki, s ezek között „külföldi oligarchák” is voltak, akik „dollármilliókat küldtek Biden családjának”.

A demokraták határozottan visszautasították ezeket a vádakat. Jamie Raskin, a bizottság vezető demokrata párti tagja azzal vágott vissza, hogy a republikánusoknak nincs „semmiféle bizonyítékuk”, hogy az elnök szabálytalanságot követett volna el. Azt vetette az ellenzék szemére, hogy mindössze Donald Trump volt republikánus párti elnök unszolására törekednek a Joe Biden elmozdítására vonatkozó alkotmányos vádeljárás lefolytatására. 

Raskin szerint a republikánusok közt is több tucat képviselő akad, akik ellenzik mindezt, mert – mint fogalmazott – egy abszurd eljárásról van szó. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a meghallgatásra mindössze napokkal az államgépezet fenyegető megbénulása előtt került sor. Hangsúlyozta, hogy azok a republikánusok, akik ellenzik a megállapodást a szövetségi intézmények működésének átmeneti finanszírozásáról, „az amerikaiak jólétét kockáztatják”.

A Fehér Ház válaszul kilencszer is elküldte ugyanazt a közleményt

A The Guardian arról számolt be, hogy a Fehér Ház a fejleményekre válaszképp egy közleményt küldött ki újságíróknak, amelyben azt írták, hogy a törvényhozóknak sokkal sürgősebb ügyekkel kellene foglalkozniuk, mint ezzel a meghallgatással.

60 óra és 55 perc múlva a kormányzat leáll a szélsőséges republikánus törvényhozók kaotikussága és kormányzásra való képtelensége miatt. A következmények nagyon súlyosak lesznek az amerikai népre nézve – elveszített munkahelyek, a katonáknak fizetés nélkül kell dolgozniuk, veszélybe kerül a fentanil elleni küzdelem, az élelmiszersegélyek és más dolgok is. Ettől semminek nem szabad elvonnia a figyelmet.

A Fehér Ház ezzel arra utalt, hogy az amerikai törvényhozásban továbbra sem született döntés a költségvetéssel kapcsolatban, amelytől egy sor kérdés függ, beleértve azt is, hogy mekkora összeggel tudják folytatni Ukrajna támogatását Oroszország ellen.

A The Guardian szerint ezt a közleményt a Fehér Ház nem kevesebb, mint 9 alkalommal küldte el nekik. A különbség csak annyi volt a közlemények közt, hogy átírták az időpontot: a legutóbbiban úgy fogalmaztak, hogy már csak „57 óra és 55 perc” maradt a kormányzati leállás elkerüléséhez.

Közben kitört a balhé a republikánusok soraiban: Matt Gaetz nekiment Kevin McCarthynak

A helyzetet tovább fokozza, hogy a CNN mindeközben arról számolt be: csütörtökön egy másik – zárt – ülést is tartottak a republikánusok, éppen a Fehér Ház által említett költségvetési problémával kapcsolatban. 

Az ülésen azonban egy ettől teljesen független téma is felvetődött akkor, amikor Matt Gaetz floridai képviselő betámadta Kevin MCCarthyt.

Gaetz azzal vádolta meg McCarthyt, hogy ő és szövetségesei konzervatív influenszereket fizetnek azért, hogy az ő rossz hírnevét keltsék közösségi médiás posztokban. A CNN szerint ez a pletyka az utóbbi időben kapott lábra, szintén a közösségi médiában, de McCarthy hivatala egyszer már cáfolta ezt.

McCarthy most személyesen is válaszolt Gaetznek, és a CNN forrása szerint azt mondta:

nem pazarolna sem időt, sem pénzt az ő személyére. 

Egy másik forrás szerint azt is hozzátette: nem tudja, hogy Gaetz mivel tölti az idejét, de ő maga 5 millió dollár adott a pártnak annak érdekében, hogy a képviselőházban megőrizzék a többségüket.  Egy harmadik forrás szerint a képviselőt több republikánus politikus is becsmérelte a felszólalása után: volt, aki állítólag „szemétládának” nevezte, és volt, aki azzal reagált a felszólalására, hogy „kapja be”. 

Azt, hogy az ülésen valóban felkérdezte McCartyt, utóbb Matt Gaetz a CNN-nek is megerősítette, és azt is, hogy McCarthy azt válaszolta, hogy nem pazarolna időt erre. Amerikai idő szerint csütörtökön késő este dönthetnek arról, hogy végül milyen álláspontra jutnak  a költségvetési vitában.

Rovatok