Index Vakbarát Hírportál

Lengyelország tovább kritizálja a németeket, szerintük az oroszokkal lépnek majd szövetségre

2023. október 2., hétfő 08:02

Jaroslaw Kaczynski, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) pártelnöke közölte: továbbra is anyagi jóvátételt akarnak Németországtól a II. világháborús károkért.

A lengyel politikus már tavaly ősszel is arról beszélt, hogy háborús jóvátételt követelnek Németországtól. A németek által okozott kár mértékét egy 2017 óta működő lengyel parlamenti munkacsoport 6,2 ezermilliárd zlotyra (527,8 ezermilliárd forint) becsülte.

Kaczynski most, a lengyel választási kampány hajrájában megismételte a kijelentést, hogy továbbra is anyagi jóvátételt várnak a németektől. „Az Európai Unió tagjai akarunk lenni, de szuverén állam akarunk maradni. Jóvátételt akarunk Németországtól, mert az megengedhetetlen, hogy másoknak fizettek, de a lengyeleknek nem” – mondta a Polskie Radio szerint a hétvégén, Katowicében tartott pártrendezvényen.

Hozzátette: céljuk az, hogy Lengyelország felzárkózzon a nyugat-európai országokhoz, és szerintük ez egy megvalósítható cél, bár néhány szomszédjuk igyekszik őket megakadályozni ebben. Szerinte politikai ellenfele, Donald Tusk volt miniszterelnök, a Polgári Platform (PO) vezetője ezzel szemben a németeket és az oroszokat szolgálná ki. 

Idén januárban derült ki, hogy Kaczynski tavalyi követelésére a német külügyminisztérium azt válaszolta: a háborús jóvátételek kérdését lezártnak tekintik, és nem hajlandóak semmilyen tárgyalásba bocsátkozni ebben a kérdésben.

Figyelmeztetés Zelenszkijnek

Eközben Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök arról beszélt, hogy Németország megbízhatatlan. Figyelmeztette Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt az ENSZ-közgyűlésen tett nyilatkozata miatt. Felszólította, hogy „ne feledkezzen meg” Lengyelország segítségéről.

Most azt gondolja, hogy szoros szövetségben lesz Németországgal. Hadd figyelmeztessem, hogy Németország mindig az oroszokkal fog szövetségre törekedni a közép-európai országok feje fölött

– közölte a lengyel kormányfő.

Hozzátette, hogy nem szabad elfelejtenie az ukrán elnöknek, hogy Lengyelország több millió ukrán embert fogadott be, emellett ők voltak azok, „akik a legtöbbet segítettek, amikor a németek 5000 sisakot akartak küldeni az ostromlott Kijevbe”.

Rovatok