Index Vakbarát Hírportál

Megtámadhatták a német szélsőjobb vezetőjét egy kampánygyűlésen

2023. október 5., csütörtök 07:47

Az AfD vezetőjét, Tino Chrupallát egy választási kampánygyűlésről szállították kórházba. Egyelőre nem világos, hogy pontosan mi történt. Az AfD „bántalmazási incidensről” beszél, míg a rendőrség csak annyit erősített meg, hogy a politikus „orvosi ellátásban” részesült és hogy a bűnügyi osztály vizsgálódik.

Az AfD egyik ingolstadti választási gyűlésén fizikai incidens történt a párt szövetségi vezetője, Tino Chrupalla ellen a párt szerint. Chrupallát ezért kórházba szállították – közölte szerdán az AfD szövetségi irodája.

Szerdán késő este a rendőr-főkapitányság közölte, hogy Chrupallának „orvosi ellátást kellett kapnia a színfalak mögött”, mielőtt megkezdte volna beszédét. „A politikust ezt követően kórházba szállították, bár ekkor még nem látszott egyértelmű sérülés” – áll a közleményben.

Szerdán késő este egy szóvivő a Deutsche Presse-Agenturnak azt mondta:

Tino chrupallát a klinikán megfigyelés alatt tartják.

A körülményekhez képest stabil az állapota és a következő éjszakán intenzív orvosi felügyelet alatt áll – közölte a WELT.

A rendőrség szóvivője elmondta: ki akarják vizsgálni, hogy harmadik személyek is felelősek lehetnek-e az incidensért. Támadásra utaló jelek azonban nem voltak a nyomozás jelenlegi állása szerint. Azokat a látogatókat, akik a kampányrendezvényen fényképeket vagy videókat készítettek, arra kéri a rendőrség, hogy bocsássák azokat a rendőrség rendelkezésére.

A bajor AfD tartományi választási csúcsjelöltje, Katrin Ebner-Steiner a helyszínen volt Ingolstadtban, de ő maga nem látta az esetleges támadást.

Rovatok