Horvátország további ötmillió eurót adományoz Kijevnek az ország aknamentesítésére – jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő szerdán, a Zágrábban zajló, Ukrajna aknamentesítését segítő kétnapos nemzetközi adományozási konferencia megnyitóján.
Plenkovic elmondta:
a kormány csütörtöki ülésén dönt hivatalosan a támogatásról, amellyel a rendezvény házigazdájaként hozzájárul ahhoz, hogy a háborúban álló országot megtisztítsák a robbanószerkezetektől.
Emlékeztetett: Horvátországnak van tapasztalata az aknamentesítésben, „mert Ukrajnához hasonlóan agresszió áldozata volt”, a folyamat pedig évtizedek óta tart, ezért Kijevnek is fel kell készülnie arra, hogy ez hosszú időt vesz igénybe.
Jelezte, hogy a becslések szerint Ukrajna 30 százaléka szennyezett aknákkal. Hatmillió ember van veszélyben a robbanószerkezetek miatt, 250-en már meghaltak és 500-an megsebesültek a robbanások következtében – hangsúlyozta.
Köszöntjük olvasóinkat!
Kezdődik az Index szerdai élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. A keddi percről percre tudósításunk legfontosabb hírei a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!