Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mahmúd Abbász lemondta a Biden elnökkel tervezett találkozót a gázai kórházat ért csapást követően – közölte egy magas rangú palesztin tisztségviselő. 

    Abbász a tervek szerint II. Abdalláh jordániai királyhoz és Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökhöz csatlakozott volna a szerdán a jordániai Ammánban tartandó csúcstalálkozón.

    A magas rangú tisztviselő szerint Abbász azért mondta le a találkozót, hogy így tiltakozzon egy gázai kórházat ért állítólagos izraeli légicsapás ellen, amely a Hamász egészségügyi tisztviselői szerint több mint 500 ember halálát okozta.

    A lemondást hivatalosan nem jelentették még be.

  •  A BBC megszólaltatta az Izraeli Védelmi Erők (IDF) sajtóirodáját arról, hogy a palesztin hatóságok szerint izraeli légicsapás érte az észak-gázai al-Ahli kórházat. A palesztin hatóságok szerint közel ötszáz halálos áldozata van az incidensnek.

    Egy kórház rendkívül érzékeny objektum, és nem az IDF célpontja. Az IDF vizsgálja a robbanás forrását, és mint mindig, most is a pontosságot és a megbízhatóságot helyezi előtérbe. Mindenkit arra kérünk, hogy óvatosan járjon el, amikor egy terrorszervezetről szóló, nem ellenőrzött állításokról számol be

    – fogalmazott az izraeli erők meg nem nevezett szóvivője.

    Az IDF műveleti rendszereinek elemzése azt jelzi, hogy a gázai terroristák rakétát lőttek ki, amely a gázai al-Ahli kórház közvetlen közelében haladt el a találat időpontjában. A kezünkben lévő, több forrásból származó értesülések szerint az Iszlám Dzsihád a felelős a sikertelen rakétakilövésért, amely a gázai kórházat találta el

     – közölte az IDF.

  • Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője arról ír, hogy a szervezet határozottan elítéli az észak-gázai al-Ahli kórház elleni csapást. A palesztin hatóságok szerint közel ötszáz halálos áldozata van a támadásnak.

    Az első jelentések több száz halálos áldozatról és sebesültről szólnak. A civilek és az egészségügyi ellátás azonnali védelmére, valamint az evakuálási parancs visszavonására szólítunk fel

    – írta az X-en Gebrejeszusz.

  • Egyiptom „a leghatározottabban” elítélte a gázai kórház elleni izraeli légicsapást [a másik fél által meg nem erősített – a szerk.], amely több száz palesztin halálát okozta, mondván, hogy a nemzetközi közösségnek sürgősen be kell avatkoznia az ilyen jogsértések megállítása érdekében.

    Trudeau kanadai miniszterelnök szerint törvénytelen egy kórház megtámadása. Trudeau szerint a Gázából érkező hírek lesújtók.

    Ez szörnyű és elfogadhatatlan

    – fogalmazott a kanadai miniszterelnök. 

  • Legalább hat ember meghalt a Gázai övezet al-Maghazi menekülttáborában egy iskolát ért légicsapásban – közölte az ENSZ. Többtucatnyian megsebesültek, és úgy vélik, hogy a halálos áldozatok száma emelkedni fog.

    Felháborító, ez ismét a civil életek égbekiáltó semmibevételéről tanúskodik. A civilek Gázában már sehol sincsenek biztonságban, még az UNRWA létesítményeiben sem

    – közölte az ENSZ Közel-keleti Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala (UNRWA), hozzátéve, hogy legalább 4000 ember keresett menedéket ebben az óvóhellyé alakított iskolában. 

  • A Hamász hajlandó egy órán belül elengedni az összes civil túszt, ha az izraeli hadsereg felhagy  a Gázai övezet bombázásával – mondta a terrorista szervezet egy magas rangú tisztviselője az NBC Newsnak.

    Izrael szerint legalább 199 embert tart fogva a Hamász terrorista csoport. 

    A Hamász tisztségviselője szerint a túszokat akár egy órán belül szabadon engedhetik, amennyiben Izrael teljesíti a feltételeket. Hozzátette: jelenleg nincs biztonságos hely a túszok szabadon bocsátására.

    A túszul ejtett izraeli katonák szabadon bocsátásáért cserébe a Hamász tisztségviselője szerint Izraelnek szabadon kell engednie az izraeli börtönökben fogva tartott összes palesztint.

    A Hamász-tisztviselő azt is állította, hogy az Egyesült Államok és Izrael már ismeri a civil túszok szabadon bocsátására vonatkozó feltételeit, mert a militáns csoport több arab ország vezetőjével folytatott beszélgetése során felfedte azokat.

  • A Sky News értesülései szerint Rishi Sunak brit miniszterelnök csütörtökön Izraelbe látogat. A látogatás része lehet egy szélesebb körű, Jordániát és Egyiptomot is érintő látogatásnak a Közel-Keleten.

    A brit miniszterelnök látogatása Joe Biden amerikai elnök körútját követheti.

    Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Olaf Scholz német kancellár már tárgyalt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel Tel-Avivban.

  • A halálos áldozatok száma elérte az 500-at az al-Ahli baptista kórház elleni (hivatalosan meg nem erősített – a szerk.) izraeli légicsapásban – közölte a gázai egészségügyi minisztérium szóvivője.

    Az izraeli hadsereg szóvivője szerint az incidens oka nem ismert, és a hadsereg vizsgálja a részleteket.

    A Hamász szerint a kórházi áldozatok többsége betegekből, gyermekekből és nőkből áll.

    Mahmúd Abbász palesztin elnök háromnapos gyászt hirdetett az al-Ahli Arab Baptista Kórház elleni halálos csapást követően.

  • A  londoni palesztin nagykövet, Husam Zomlot szerint a gázai helyzet olyan, mint egy horrorfilm. 

    Zomlot szerint a gázai embereknek borzalmas döntéseket kell hozniuk arról, hogy maradjanak-e otthonukban, hogyan adagolják a vizet és az élelmet, és hogy folytassák-e az olyan létfontosságú orvosi kezeléseket, mint például a dialízis.

    Tényleg elképzelhetetlen, ami történik

    – mondta a BBC-nek.

  • Egy izraeli tisztviselő a Reutersnek azt mondta, hogy a Hamász felszámolására irányuló hadjárat hónapokig vagy évekig is eltarthat.

    Hozzátették, hogy minden gázai célpontot a legmagasabb katonai szinten hagynak jóvá, és a csapások nagy részét lefújták a civil áldozatok elkerülése érdekében.

  • A Terrorelhárítási Központban ülésezett a Terrorellenes Koordinációs Bizottság: az izraeli–palesztin konfliktus és az Európában végrehajtott terrorcselekmények indokolták a tanácskozást.

    A Terrorelhárítási Központ főigazgatója, Hajdu János összehívta a Terrorellenes Koordinációs Bizottságot, az állandó tagok és meghívottak részvételével teljes ülést tartottak kedden a Terrorelhárítási Központban (TEK).

    A bizottság álláspontja szerint a rendvédelmi szervek műveleti, valamint partnerszolgálati együttműködése keretében a terrorizmusra és a terrorcselekményekre vonatkozó információk alapján nem indokolt a 2016. március 29. óta Magyarország területén hatályban lévő 3-as (közepes) terrorfokozat megváltoztatása, így annak hatályban tartásáratett javaslatota belügyminiszternek.

  • Japán 10 millió dolláros humanitárius segélyt nyújt a Gázai övezetben élő civileknek, a távol-keleti ország külügyminiszteri szintű telefonbeszélgetést folytatott Iránnal.

    Továbbra is diplomáciai erőfeszítéseket fogunk tenni annak érdekében, hogy a szükséges segélyek, mint például az élelmiszer, a víz, az orvosi és egészségügyi szolgáltatások eljussanak az ártatlan civilekhez és a palesztin menekültekhez

    – mondta a japán külügyminiszter egy sajtótájékoztatón, miközben megismételte, hogy Japán elítéli a Hamászt terrortámadását. 

    Japán az Iránnal folytatott párbeszéd során a feszültség csökkentéséért tett erőfeszítéseket. 

  • Londoni pénzügyi elemzők szerint már az előzetes és részleges mérőszámok is arra vallanak, hogy Izrael és a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet háborúja miatt megrendült a globális üzleti bizalom.

    Az egyik legtekintélyesebb, londoni központú gazdasági-pénzügyi elemzőműhely, az Oxford Economics kedden ismertetett legújabb globális kockázati felmérése szerint a vizsgálatba bevont üzleti vállalkozások gyengébb világgazdasági növekedésre számítanak, mint az egy hónappal ezelőtti hasonló kutatás idején, és úgy érzékelik, hogy erősödtek a recessziós kockázatok.

    A ház ismertetése szerint ezt mutatja, hogy az általa kidolgozott globális üzleti bizalmi mérőszám (Global Business Sentiment Index) a szeptemberi felmérésben kimutatott 98,0-ról októberben 97,6-re csökkent.

    Ez a visszaesés jórészt felemésztette azt a növekedést, amelyet az index a globális bankszektort 2023 korábbi szakaszaiban megterhelő feszültségek enyhülése óta elért.

    A cég hangsúlyozza, hogy az új globális üzleti hangulatfelmérést október 11-én, vagyis néhány nappal a Hamász Izrael elleni terrortámadása után indította, és október végéig folytatja. Az Oxford Economics szerint azonban az eddig beérkezett adatok első hulláma is azt jelzi, hogy a globális üzleti szektor hangulatára már hatással vannak a közel-keleti fejlemények.

  • Négy ember meghalt  egy izraeli csapásban Dél-Libanonban. A csapás Alma Al-Shaab falu közelében történt.

    A helyi hatóságok további részleteket nem közöltek a történtekről. 

  • Olaf Scholz német kancellár Tel-Avivban találkozott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel.

    Az izraeli utam látogatás a barátoknál. Németország szilárdan Izrael mellett áll. Ezt követően Egyiptomba utazom, hogy találkozzam esz-Szíszi elnökkel. A Gázai övezet civil lakosságának védelméről és az eszkaláció elkerüléséről lesz szó

    – írta az X-en a német kancellár.

  • 344 embert még mindig kórházban ápolnak a Hamász múlt heti terrortámadását követően – közölte az izraeli egészségügyi minisztérium. 

    A minisztérium ma reggeli közleményében azt írta, hogy 82 ember állapota súlyos, 194 emberé közepesen súlyos, 68 emberé pedig enyhe.

    A terrortámadásokkal összefüggésben összesen 4229 embert szállítottak kórházba Izraelben.

  • Tzachi Hanegbi, az izraeli Nemzetbiztonsági Tanács vezetője szerint a Gázában fogva tartott közel 200 túsz ügye Izrael számára kiemelt prioritás a humanitárius segítségnyújtásról folytatott tárgyalások során.

    Az újságíróknak tartott sajtótájékoztatón Hanegbi azt mondta, hogy

    a foglyok problémája minden humanitárius segélyről szóló megbeszélés központi kérdése Azt azonban nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy folynak-e tárgyalások a túszok szabadon bocsátásáról.

    Hanegbi szerint a Hamász megpróbálja megakadályozni a gázai lakosokat abban, hogy dél felé evakuálják őket, mivel emberi pajzsként akarja őket használni.

  • Iráni források azt mondták az Al Jazeera hírügynökségnek, hogy Joe Biden amerikai elnök kormánya négy záradékból álló üzenetet küldött Irán ENSZ-képviselőjének, és azt követelte Teherántól, hűtse le a kedélyeket.

    A források szerint az Egyesült Államok katonai akciót helyezett kilátásba Iránnal szemben. 

    A jelentés szerint a figyelmeztetésben az állt, hogy ha Irán belép a konfliktusba, akkor közvetlen amerikai fellépéssel fog szembesülni.

  • „Az izraeli hadsereg nem csak szárazföldi hadműveletben gondolkodik, mindenki szárazföldi offenzíváról beszél, de más is megtörténhet” – közölte Richard Hecht, az izraeli hadsereg szóvivője.

    Izrael a gázai szárazföldi bevonuláson kívül más lehetőségeket is mérlegel a háború következő szakaszaiban

    – mondta Hecht részletek elárulása nélkül. A katonai szakértők szerint a sűrűn lakott Gázai övezetben a szárazföldi offenzíva súlyos harcokat és jelentős veszteségeket okozna mindkét oldalon.

    A Walla portálnak nyilatkozó, meg nem nevezett izraeli katonai források bírálták a halasztást, azzal érveltek, hogy minden újabb óra a hadsereg ellen játszik, mert lehetővé teszi a Hamasz felkészülését az összecsapásokra.

  • Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) hírszerzési főnöke vállalta a felelősséget azokért a hibákért, amelyek ahhoz vezettek, hogy a Hamász október 7-én nagyszabású terrortámadást tudott végrehajtani Izrael ellen. 

    Aharon Haliva vezérőrnagy a katonáknak írt levelében azt írta:

    A parancsnokságom alá tartozó Katonai Hírszerzési Igazgatóság nem tudott figyelmeztetni a Hamász által végrehajtott terrortámadásra. Legfontosabb küldetésünkben kudarcot vallottunk, és a Katonai Hírszerzési Igazgatóság vezetőjeként teljes felelősséget vállalok ezért a kudarcért.

    Haliva hozzátette, hogy mélyreható és átfogó vizsgálatot fognak lefolytatni, de az IDF-nek most már csak az a feladata, hogy visszavágjon és győzzön.

  • Október 7. óta mintegy 3000 ember vesztette életét a Gázai övezetben – közölte a palesztin egészségügyi minisztérium.

    A sebesültek száma 12 500.

    Ciszjordániában 61 palesztin halt meg, és több mint 1250-en megsebesültek – írja a BBC.

  • Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint sürgősen be kell jutnia Gázába, hogy segélyt és orvosi ellátmányt szállíthasson az övezetbe.

    A 2800 megölt palesztin mintegy fele nő és gyermek volt – közölték a WHO tisztviselői a Reuters hírügynökség által ismertetett tájékoztatójukon.

    További 11 ezren sérültek meg Gázában azóta, hogy Izrael háborút indított a Hamász terrorszervezet ellen. A tisztviselők szerint 115 támadás ért egészségügyi létesítményeket, és a gázai kórházak többsége nem működik, víz és áram is alig van.

    A kiszáradás és a vízzel terjedő betegségek miatt nagy az aggodalom, tekintettel a víz- és csatornaszolgáltatások összeomlására. Az emberek meghalnak víz nélkül – áll az ENSZ jelentésében.

  • A Reuters részletesen beszámolt arról, hogy mi várható Joe Biden amerikai elnök közel-keleti diplomáciai útján. Biden várhatóan szerda este érkezik meg Tel-Avivba, ahol Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel és más izraeli vezetőkkel folytat megbeszélést. Antony Blinken amerikai külügyminiszter az október 7-i Hamász-támadás óta már kétszer utazott Izraelbe.

    Biden ezután várhatóan a jordániai Ammánba repül, ahol a Gázának nyújtandó humanitárius segítség felgyorsításáról folytat megbeszéléseket, valamint találkozik Abdullah jordániai királlyal és Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel, továbbá Mahmúd Abbász palesztin elnökkel.

    Korábban Abdullah jordániai király azt mondta, országa számára vörös vonal a palesztin lakosság Egyiptomba és Jordániába történő áttelepítse.

  • Budapesten nincs és nem is lesz helye a terrorizmust, így az izraeli vérontásért felelős Hamászt támogató bármiféle demonstrációnak – közölte a főpolgármester a Facebook-oldalán. Karácsony Gergely bejegyzéséből kiderül, hogy hétfőn egyeztettek Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitánnyal, és megerősítették, hogy ez közös álláspontjuk.

    Ez nem vitakérdés, nem mérlegelés kérdése, ez meggyőződés. Budapest nemet mond a terrorra, nemet mond a terrort bármilyen módon relativizálni akaróknak is

    – fogalmazott a főpolgármester.

  • Olaf Scholz német kancellár megérkezett Izraelbe.

    A német kancellárt Eli Cohen izraeli külügyminiszter fogadta a tel-avivi kifutópályán.

  • Yoav Gallant izraeli védelmi miniszter szerint a Hamász terrorcsoport tagjai vagy megadják magukat vagy meghalnak.

    A repülőgépeink mindenhová eljutnak. Minden rakétánknak van pontos célpontja. El fogjuk érni a Hamász minden egyes tagját. Megadják magukat vagy meghalnak. Harmadik lehetőség nincs. Kiírtjuk a Hamászt és minden képességétől megfosztjuk

    – mondta Gallant az Izraeli Légierő F–35-ös flottájába tartozó pilótáknak és technikusoknak a Nevatim légibázison.

  • Izraeli légicsapás végzett a Hamász magas rangú fegyveres parancsnokával, Ayman Nofallal Gázában.

    Nofal az  Al-Kasszam Brigádok magas rangú katonai tanácsának tagja, a fegyveres szárnyban a Gázai övezet középső részéért felelt.

    Ayman Nofal a Hamász legmagasabb rangú parancsnoka azok közül, akik eddig a Gázai övezetet ért izraeli bombázásokban életüket vesztették.

  • António Guterres ENSZ-főtitkár várhatóan Egyiptomba utazik, mivel romlik a gázai humanitárius helyzet – jelentette a Financial Times az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva.

    A jelentés szerint Guterres várhatóan már szerdán Kairóba érkezik, és találkozik tisztviselőkkel, köztük Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel.

  • Három izraeli katona és egy civil is megsebesült Libanonból kilőtt páncéltörő rakéták miatt.

    Két páncéltörő rakétát lőttek ki kedden Libanonból Izraelre, amelyek Metula városába csapódtak be 

    – közölte az IDF.

    A sebesültek állapota a közlemény szerint kielégítő. 

Rovatok