Index Vakbarát Hírportál

Így nézhet ki az izraeli hadsereg szárazföldi támadása

2023. október 17., kedd 05:52

Nemrégiben az izraeli védelmi miniszter a Gázai övezet határán látogatta meg a felvonult erőket. Rövid nyilatkozatában egyértelművé tette, a hadművelet nyomán Gáza már soha többet nem lesz olyan, mint volt korábban. A Hamász akciója után a 150 ezres izraeli hadsereg riadóztatta a tartalékosokat, akik közül 300 ezer már be is vonult szolgálati helyére.

Az 1400 áldozattal járó terrorcsapásra válaszul Izrael a Gázai övezet térségének kiterjedt bombázásával válaszolt, amely a gyalogsági benyomulást készítheti elő. Tízemeletes toronyházak omlottak össze kártyavárként, mert azokban lehettek a Hamász-irányítópontok – írták a bombázások után megjelent közleményben izraeli oldalról. A légi akciók eredményeként több mint kétezer palesztin vesztette életét, és több mint ötezren megsérültek, legalábbis a Palesztin Egészségügyi Minisztérium jelentése szerint.

A minisztérium azzal vádolta az izraelieket, hogy szándékosan bombáztak polgári és egészségügyi létesítményeket, mentőalakulatokat és mentőkocsikat. A Politico értesülése szerint Gázában az ügynökség legutóbbi jelentése szerint a víz- és áramszolgáltatás akadozva működik, az egészségügyi ellátás pedig csúcsra járatott. 

Egymillióan próbálnak menekülni

Az előző héten az izraeli hadsereg felszólította a Gáza városban és környékén élőket, hogy a meginduló szárazföldi támadás előtt hagyják el otthonaikat és vonuljanak az övezet déli részére, máskülönben nem garantálható senki testi épsége. Ez több mint egymillió embert érint, és ez majdnem a fele, mint amennyien a már amúgy is túlzsúfolt Gázai övezetben élnek.

Az ENSZ jelentése szerint már az eddigi légi csapások is tömegesen kényszerítették menekülésre a gázaiakat. A helyzetüket nehezíti, hogy a hírek szerint a Hamász sem könnyíti meg a menekülők dolgát. Több mint negyedmillió ember vált földönfutóvá, őket az ENSZ által fenntartott oktatási intézményekben próbálják elszállásolni.

Egy ismert brit–palesztin plasztikai sebész, aki a legnagyobb gázai kórházban nyújt segítséget, azt mondta a The Independentnek: „Itt voltam a 2009-es, a 2012-es, a 2014-es és a 2021-es harcok idején is, de ami most történik, az a legrosszabb, amit eddig láttam.”

Városi harcok és az alagútrendszer

A fegyverzetben és létszámban is gyengébb Hamász valószínűleg a korábbi támadásoknál alkalmazott taktikáit alkalmazza majd, elsősorban a lesből támadást. A több kilométeres alagútrendszert pedig a meglepetésszerű támadások végrehajtásához használhatják, hasonlóan a házilag készített robbanóeszközökhöz.

Azt, hogy miként zajlik majd a szárazföldi erők bevonulása, nagyjából a 2008–09-es és a 2014-es offenzívához lehet hasonlítani. A hadművelet közvetlen megindulása előtt széles sávban bombázzák a bevezetőutat az övezetbe, hogy megtisztítsák a terepet a gyalogság előtt. 2008-ban, amikor azért kellett bevonulni, hogy véget vessenek a Hamász szakadatlan rakétatámadásainak, a hírszerzés 600 célpontot jelölt meg. Ezekből az első napon százat semlegesített a légierő percek alatt. Ezután nyomult be három gyalogos dandár a támogató tüzérséggel a nyomában. 

2014-ben nagyon kemény ellenállást tanúsított a Hamász az akkor bevonuló izraeli erőkkel szemben. Különösen a város egy zsúfolt részén, ahol kis területen mintegy 90 ezren éltek. Itt föld alatti járatokból, sötét sikátorokból váratlanul törtek rá a benyomulókra. A harcok komolyságát mutatja, hogy az ostrom egy pontján nyolc óra alatt 13 katonát veszített az izraeli hadsereg a városi harcokban.

Az izraeli hadvezetés ezúttal már előre jelezte, hogy a korábbiaknál sokkal mélyebben fognak benyomulni. Azonban 2014 óta vélhetően a Hamásznak is volt ideje, hogy helyreállítsa lerombolt vagy sérült védelmi rendszerét, és ahogyan az október 7-i támadás Izrael ellen mutatta: teljesen más taktikát alkalmazott, ami visszaköszönhet majd a súlyos, épületről épületre folyó harcoknál is. 2014-ben a műveletek 2 hétig tartottak, néhány kilométerre nyomultak csak be az övezetbe, azonban ennek eredménye kétezer, többségében civil palesztin halott, a másik oldalon 66 izraeli katona és hat izraeli civil vesztette életét.

Kiszabadítják-e a túszokat?

A korábbi izraeli invázióktól eltérően ezúttal 199 túsz is van a Hamász fogságában, akiket a tíz nappal ezelőtti betöréskor hurcoltak el izraeli területről – nőket, gyerekeket, időseket. Izrael eddig nem adta jelét, hogy tárgyalni akar a Hamásszal a túszok szabadon bocsátásáról, viszont jelezte: a fogvatartottak jelenléte nem fogja lassítani az előrenyomulást Gázában.

Ha viszont az izraeli erők esetleg információhoz jutnak egyes túszok hollétéről, az lehet, hogy mégiscsak megállítja az előretörést. A Hamász jelezte, válogatás nélkül végez a túszokkal, ha az izraeliek előzetes figyelmeztetés nélkül támadnak az övezetben.

A legtöbb áldozatot így is minden bizonnyal a civilek közül követeli majd a háború, hiszen a szárazföldi műveletek még el sem kezdődtek és már most annyi halott van, amennyi a 2014-es, kéthetes háborúban volt. A 2008-as, 22 napos inváziónak 1400 civil áldozata volt. 

(Borítókép: Izraeli katonák járőröznek a Gázai övezet határkerítésének kapujában 2023. október 15-én. Fotó: Yuri Cortez / AFP)

Rovatok