Index Vakbarát Hírportál

Durván 40 ezer forintot kell leszurkolnia annak, aki luxuskörülmények között akar találkozni Orbán Viktorral

2023. október 21., szombat 09:12 | aznap frissítve

November 22-én szerda délelőtt 11 órakor Zürichben tart beszédet Orbán Viktor. Az esemény végén fogadás is lesz, a beugró ára a rendezványre 90 svájci frank, azaz mintegy 36 ezer forint. A hírt, miszerint Orbán Viktor a jelzett időpontban beszédet mond Svájcban, Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke is megerősítette.

Egy újsághirdetésből derült ki, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök Svájcban tart beszédet november 22-én. Az egyoldalas reklámanyag – amire a Magyar Hang egyik olvasója hívta fel a lap figyelmét – szerint a kormányfő magyarul szól a hallgatósághoz, utána pedig egy panelbeszélgetésre is sor kerül, amit a Die Weltwoche főszerkesztője moderál.

A részvétel regisztrációhoz kötött és csak korlátozott számú helyet tudnak biztosítani azok számára, akik kíváncsiak Orbán Viktor szavaira.

Hogy miről beszél majd a magyar miniszterelnök, azt most még nem lehet tudni, az viszont biztos, hogy egy ötcsillagos, kastélyra hajazó zürichi luxushotel lesz a helyszín.

Orbán Viktor a Die Weltwoche meghívására érkezik Svájcba. A statisztikák szerint a heti 45 ezres példányszámban fogyó magazin főszerkesztője, Roger Köppel nagy rajongója a magyar kormányfőnek, amit nem is titkol, teszi hozzá a Magyar Hang.

A Fidesz elnöke márciusban tekintélyes terjedelmű interjút adott a Die Weltwoche című svájci hetilapnak, amelyben többek között beszélt az orosz–ukrán háborúról, a béketeremtésről, Donald Trumpról, valamint a genderideológiában rejlő veszélyekről. Elképzelhető, hogy a főszerkesztő akkor hívta meg Svájcba a politikust.

Orbán Viktor ezen a héten Ázsiába utazott, ahol Kína és Oroszország elnökével is találkozott. Mint azt megírtuk, Magyarország miniszterelnöke kedden kétoldalú tárgyalást folytatott Vlagyimir Putyinnal.

A két vezető egyeztetett a magyar–orosz együttműködésről a gáz- és olajszállítások, valamint a nukleáris energia területén. Orbán Viktor a megbeszélésen a béke fontosságát hangsúlyozta.

AKorrespondent beszámolója szerint Vlagyimir Putyin a pekingi megbeszélésen kijelentette, hogy Oroszország és Magyarország kapcsolatai „megmaradnak és fejlődnek”. A magyar miniszterelnök pedig azt mondta, hogy Budapest „soha nem akart konfrontálódni Oroszországgal, ellenkezőleg, Magyarország célja a kapcsolatok kiépítése és bővítése volt, és ez sikerült”.

Rovatok