Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas tűz: felrobbantottak egy benzinkutat, közben az izraeli hadsereg behatolt Gázába

2023. október 26., csütörtök 08:58 | aznap frissítve

Egy benzinkutat érhetett csapás szerda éjjel Gázaváros közepén, ahol hatalmas tűz ütött ki. Mindeközben az éjjel az izraeli hadsereg egy korlátozott célú akcióban behatolt a Gázai övezet északi részére.

Már éjfél után írtak először arról a közösségi médiában, hogy légitámadások történtek a városban, és ezeknek az egyik célpontja egy benzinkút volt. Többek közt az al-Dzsazíra is felvételt közölt erről. 

A helyiek – köztük az al-Dzsazíra tudósítója is – azt írták, hogy Izrael hajtott végre légicsapásokat a térségben, de az izraeli hadsereg mindezt egyelőre nem erősítette meg. A tudósító szerint a Tal al-Hawa negyedben csaptak fel a lángok nagy területen, és mindezt több kilométerről is jól lehetet látni. 

Hajnalban szintén olyan felvételeket posztoltak még a városról, amelyen nagy füstfelhő volt látható Gáza felett.

Sérültekről egyelőre nem érkezett jelentés, sem az állítólag légicsapásokkal, sem a tűzzel összefüggésben.

Az izraeli hadsereg több mint 250 célpontot bombázott Gázában 

Frissítés: az izraeli hadsereg (IDF) csütörtök délelőtt közölte, hogy az elmúlt 24 órában több mint 250 célpontot bombázott le a Gázai övezetben, és egy videó is közzétettek erről, amelyen számos robbanás látható.

A közleményük szerint a Hamász köthető infrastrukturális létesítményeket, parancsnoki központokat, alagutakat, és rakéták kilövésére használt helyeket bombáztak le. Közlésük szerint ez utóbbiakat a „civil területek szívében helyezték el, és többször is lőtték őket onnan rakétákkal a háború kezdete óta. 

A légicsapások mellett a hadiflotta az övezet déli felén lévő Kan Juniszra lőtt ki rakétákat. A hadsereg szerint ott olyan rakétaindításra használt helyeket semmisítettek meg, amelyek mecsetek és óvodák közelében voltak, ami szerintük „újabb bizonyítéka annak, hogy a Hamász terrorcélokra használja a civil helyszíneket” .

Az izraeli hadsereg ismét behatolt Gázába egy rajtaütés keretében

Két héttel ezelőtt pénteken az izraeli hadsereg már végrehajtott egy rajtaütést Gázában.

Most pedig ismét behatoltak az övezetbe, amiről egy videót is megosztottak. Az izraeli erők Merkava IV-es harckocsikkal, valamint Caterpillar D9 katonai buldózerekkel és Puma páncélozott járművekkel hatoltak át az övezet határkerítésén. A buldózerekkel igyekeztek megtisztítani a terepet, előkészítve azt a nagyobb invázió előtt. 

A The Times of Israel szerint az izraeli hadsereg (DF) közölte, hogy a rajtaütés célpontjai a Hamász fegyveresei, a tankelhárító rakéták indítóhelyei, valamint a Hamász infrastruktúrája volt, amelyek ellen több sikeres csapást is végrehajtottak. Mint a lap írta,

a jelek szerint ez volt október 7. óta az eddigi legnagyobb méretű izraeli behatolás a Gázai övezetbe. 

Az izraeli hadsereg (IDF) azt közölte, hogy a rajtaütéssel a határ menti területeket készítik elő „a háború következő szakaszára”. A rajtaütés után a katonák visszavonultak – közölték.  

A Gáza elleni műveletről Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök beszélt szerda este. Mint mondta, készülnek a szárazföldi invázióra.

Rovatok