Index Vakbarát Hírportál

Német alkancellár: Itt nem lesz antiszemita tüntetés, a szervezőket ki is toloncolhatjuk!

2023. november 2., csütörtök 14:34

Robert Habeck szerint a Berlinben és más német nagyvárosokban lezajlott kiterjedt iszlamista tüntetések elfogadhatatlanok, és kemény rendőrségi fellépést vonnak maguk után.

A zöldpárti politikus esti, majdnem 10 perces megszólalását az X-en (korábban Twitter) tette közzé, és ebben nagyon kemény hangot ütött meg. Komolyan bírálta az országban jelen lévő muzulmán szervezeteket, miközben aggodalmának adott hangot a Németországban egyre erőteljesebb antiszemitizmus miatt, és megígérte, keményen lecsapnak azokra, akik antiszemita cselekményeket követnek el, például nyilvánosan izraeli zászlót égetnek – foglalta össze a politikus beszédét a Politico.

Habeck azt mondta, ezeknek a tetteknek a következményeit mindenkinek vállalnia kell. 

A német állampolgár ilyen tettért bíróság előtt fog felelni. Aki nem német, az viszont a németországi tartózkodását teszi kockára, mert akinek nincs tartózkodási engedélye és okot szolgáltat az eljárásra, azt kiutasítjuk!"

Az alkancellár beszólt a németországi muszlim szervezeteknek is, állítván, nem nagyon erőltették a kiállást az antiszemitizmus és a palesztin terrorszervezet, a Hamász által Izraelben elkövetett bűncselekmények elítélése kapcsán. A többség inkább hezitált és kivárt – tette hozzá Habeck, majd megerősítette, Németországban elfogadhatatlan a vallási türelmetlenség, utalva az ország történelmi felelősségére, amit a II. világháború után vállalt a zsidó közösség védelme érdekében.

Az alkancellár úgy vélte, történelmi kötelességük, hogy biztosítsák, hogy szabadon és biztonságban éljenek a német zsidó közösség tagjai. Azért, hogy soha ne kelljen félniük vallási hovatartozásuk miatt, de úgy tűnik ez a félelem lopakodva visszatér.

Betiltották a Hamászt és egy palesztin hálózatot

Ma egyébként a német belügyminiszter kiadott egy rendeletet, amelyben betiltja a Hamász mint szervezet és a Samidoun nemzetközi palesztin hálózat német részlegének működését Németországban. A palesztin szervezetet egyben fel is oszlatták. Nancy Faeser közleményében azt állítja, a Hamász esetében teljes egészében betiltotta egy olyan terrorista szervezet tevékenységét, amely Izrael államot akarja elpusztítani.

A Samidoun, amely egy nemzetközi hálózat, a bebörtönzött palesztinok álcája mögé bújva terjeszt antiszemita propagandát. Ennek keretében támogatott és elismert számos terrorista csoportot, köztük a Hamászt is. 

Az alkancellár félelmét az Európában egyre jobban terjedő antiszemita megmozdulások kapcsán jól mutatja ami Franciaországban is történik, ahol jelenleg a legnagyobb lélekszámú európai zsidó közösség található. Az antiszemita megmozdulások, tüntetések különösen azután szaporodtak meg, hogy Izrael elkezdte a gázai övezet bombázását, és elindultak a szárazföldi hadműveletek.

(Borítókép: Demonstrálók egy palesztinbarát tüntetésen vesznek részt 2023. október 28-án. Fotó: Roberto Pfeil / Getty Images)

Rovatok