A háború után Izraelnek kétállami megoldásra lesz szüksége, amelyet a jelenlegi kormányfő nem tud megvalósítani. Az izraeli politika nagy túlélőjének jövője rendkívül ingatagnak tűnik, és egyre erősebbek azok a hangok, amelyek nem szeretnék hatalomban látni a miniszterelnököt – elemzés a The Guardian, a Financial Times, a The Wall Street Journal és a Reuters alapján.
Ellenfelei már több mint egy évtizede követelik Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök– lemondását, és ennek okaiból nincs hiány: az egyenlőtlenségek növekvő szintje, az izraeli lakásválság, a populizmusra való hajlam, a többszörös korrupciós botrányok, amelyek miatt még mindig bírósági eljárás zajlik ellene. És persze legutóbb az igazságügyi „reformra” tett kísérletek.
Azonban a Hamász október 7-i támadása után Izrael nagy politikai túlélőjének jövője különösen ingatagnak tűnik, még az újabb gázai háború közepette is.
Netanjahu a védelmi minisztere, Joav Gallant és Benny Gant ellenzéki vezető mellett jelent meg első sajtótájékoztatójukon, amely alatt dekoncentráltnak tűnt, rosszul mondta egy ima szavait, majd korán távozott, miután kritikus kérdéseket kapott az újságíróktól – írja elemzésében a The Guardian.
Ezután nem sokkal az X-en, a korábban Twitter néven ismert közösségimédia-platformon közzétett egy ingerült üzenetet, amelyben az Izraeli Védelmi Erőkre (IDF) hárította a felelősséget az október 7-i biztonsági és hírszerzési kudarcokért.
A hazug állításokkal ellentétben: Netanjahu miniszterelnököt semmilyen körülmények között és semmilyen szakaszban nem figyelmeztették a Hamász háborús szándékára. Minden védelmi tisztviselő, beleértve a katonai hírszerzés és a Shin Bet biztonsági szolgálat vezetőit is, úgy vélte, hogy a Hamász már nem jelent veszélyt. Ez volt az az értékelés, amelyet a háború kitöréséig újra és újra a miniszterelnök és a kabinet elé terjesztett valamennyi védelmi tisztviselő, valamint a hírszerzés
– állt a posztban.
Ez az állítás nem volt teljesen igaz, és Netanjahu kísérlete, hogy tábornokait tegye felőssé, a nyilvánosságban durván visszaütött. Másnap ő – vagy valaki az irodájában – törölte a tweetet, és bocsánatot kért, de inkább annak közzétételéért, mint magáért a tartalmáért. Ez a poszt volt az egyetlen, amiért Netanjahu bocsánatot kért az elmúlt három hétben, amióta Izrael az elmúlt 50 év legsúlyosabb válságát éli át.
A hatszoros miniszterelnök Netanjahu az elmúlt 14 év nagy részében túljárt riválisai eszén, hogy az izraeli politika csúcsán maradhasson. Ezt úgy érte el, hogy úgy pozícionálta magát, mint a biztonság és a gazdasági sikerek letéteményese – az az ember, akire az izraeliek számíthattak az ország katonai erejének fenntartásában és az arab államokkal való megegyezésben, miközben elősegítette a gazdasági növekedést, és felügyelte a virágzó technológiai szektort.
Ezt a képet azonban súlyosan megingatta az a mészárlás, amely leleplezte, hogy Izrael felkészületlen egy, a saját területét érő támadásra és az azt követő konfliktusra, amely súlyosan rontotta a gazdaság kilátásait – írja a Financial Times.
A közvélemény Netanjahuval szembeni csalódottságát nagyrészt az okozza, hogy a miniszterelnök kategorikusan elutasította, hogy bocsánatot kérjen azért, hogy Izrael nem látta előre vagy nem tudta megakadályozni az október 7-i támadást. A Maariv című lap múlt hónap végén megjelent felmérése szerint az izraeliek 80 százaléka azt akarta, hogy vállalja a felelősséget a támadást megelőző hírszerzési és biztonsági mulasztásokért.
Ezt következetesen elmulasztotta megtenni, és csak annyit mondott, hogy a háború után mindenkinek kemény kérdéseket tesznek fel,
és ebbe én is beletartozom.
Miközben a Likud eddig összezárt a kormányfő mögött, a miniszterelnök jelenlegi viselkedése miatt úgy tűnik, a választók elfordulnak a párttól. Egy másik, október 14-én készült felmérés azt mutatta, hogy ha most tartanának választásokat, az ellenzéki pártok elsöprő győzelmet aratnának a kormányzó jobboldali koalíció felett.
A megkérdezettek mindössze 29 százaléka mondta, hogy Netanjahut preferálja miniszterelnökként, ami meredek csökkenés a háború előtthöz képest. 48 százalékuk Benny Gantzot, a jobbközép Nemzeti Egység csoportosulás vezetőjét, Izrael ötfős háborús kabinetjének tagját választotta.
Netanjahu még soha nem volt ilyen mélyponton
– mondta Tamar Hermann, az Izraeli Demokrácia Intézet vezető kutatója.
Sok háborús vezetőtől eltérően Netanjahu nehezen képes maga mellé állítani a közvéleményt. Az izraeliek őt hibáztatták a gyászbeszédekben; minisztereit kiüldözték a kórházakból, és olyan képek jelentek meg, amelyeken vért szimbolizáló vörös festékkel kenték össze a Likud székházát.
A The Wall Street Journalnak nyilatkozó Likud-tagok kerülték a miniszterelnök nyilvános bírálatát, mondván, hogy az országnak először a Hamász legyőzésére kell összpontosítania, mielőtt azt boncolgatnák, hogy ki a felelős.
Egy magas rangú Likud-tisztviselő szerint Netanjahu sorsa attól függ, hogyan alakul a Hamász elleni háború, de nem valószínű, hogy túléli a párt vezetőjeként és így miniszterelnökként sem.
Számára ez a játék vége. Nagyon kevés embert találna, aki mást mondana
– mondta a lapnak egy tisztviselő.
Netanjahu menni fog. Csakúgy, mint a legfelsőbb katonai, hírszerzési és GSS- (hírszerző szolgálati) tisztviselők. Mert kudarcot vallottak
– írta az Izrael Hayom című napilap a héten megjelent vezércikkében.
A Reuters szerint a vele szemben korrupciós vádakkal indított eljárás miatt a Legfelsőbb Bíróság hatáskörének korlátozására tett szándéka már így is csorbát ejtett rajta, ami miatt hónapokig izraeliek százezrei vonultak az utcákra.
Miközben Izrael azon dolgozik, hogy katonailag legyőzze a Hamászt, hosszú távú stratégiájának meghatározásán is ötletelnie kell. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök alkalmatlan arra, hogy ennek a folyamatnak bármelyik részét irányítsa – sem a Hamász legyőzésére irányuló háborút, sem a tartósabb béke biztosítására irányuló erőfeszítéseket. Izraelnek egy nagyobb politikai jövőképet kell előtérbe helyeznie, nemcsak a környező országokkal való feszültségek csökkentése és a régió erőszakba borításának elkerülése, hanem saját maga érdekében is: hogy biztosítsa jövőjét a zsidó nép demokratikus nemzetállamaként, és hogy megőrizze a szabadság és az igazságosság alapvető értékeit, amelyeket az Egyesült Államokkal közösen vall – írja a Foreign Affairs hasábjain megjelent közös cikkében Ami Ayalon, az izraeli haditengerészet volt parancsnoka és Gilead Shed, volt izraeli vezérkari főnök és Orni Petruschka egykori izraeli technológiai vállalkozó.
Miután Ariel Saron izraeli miniszterelnök 2005-ben egyoldalúan kivonult a Gázai övezetből, utódja, Ehud Olmert – aki 2006 és 2009 között volt hivatalban – megpróbált együttműködni a Palesztin Hatósággal egy olyan békemegállapodás megkötése érdekében, amely a Gázai övezetre is kiterjed. Nem sokkal azután azonban, hogy Olmert átvette a hatalmat, Benjamin Netanjahu, egy vakmerő és cinikus vezető
a Hamász pozícióinak megerősítésére törekedett Gázában.
Azt a szerencsétlen elképzelést támogatta, hogy a Hamász uralma Gázában alapvetően jó Izraelnek: Izrael érdekeit jobban szolgálja a palesztin széthúzás – Gáza elszakadt Ciszjordániától, ahol a mérsékeltebb Palesztin Hatóság van hatalmon –, mint a palesztinok politikai egysége.
Számos izraeli kritikus rámutatott az ellentmondásra Netanjahu 2009 júniusában a tel-avivi Bar-Ilan Egyetemen elmondott kulcsfontosságú beszéde – amelyben támogatta a kétállami megoldást – és az ezt követő tettei között, amelyek megerősítették azt a felfogást, hogy Izraelnek nincs legitim palesztin tárgyalópartnere, és támogatták az izraeli telepesek ciszjordániai kúszó annexióját. Netanjahu megengedte Katarnak, hogy finanszírozza a Hamászt, és több mint ezer Hamász-foglyot engedett szabadon egy elfogott izraeli katonáért, Gilad Shalitért cserébe; az elmúlt 12 évben Netanjahu megakadályozta az olyan szervezetek, mint a Világbank Gáza rehabilitációjára irányuló erőfeszítéseit, mivel ezek az erőfeszítések a Palesztin Hatóság bevonásával jártak.
Netanjahu úgy vélte, hogy a Ciszjordánia és a Gázai övezet közötti politikai kapcsolatok megszakítása akadályozna minden olyan békefolyamatot, amely két állam létrehozásához vezethetne.
Ezt a folyamatot aláásni kívánó törekvését egy még magasabb rendű cél vezérelte: egy szuverén palesztin állam létrejöttének és a Szentföld felosztásának megakadályozása.
A szerzők szerint valójában ennek éppen az ellenkezője igaz: a felosztás – az esetleges biztonsági kockázatok ellenére – elengedhetetlen Izrael identitásának és a zsidó nép demokratikus államának megőrzéséhez. Az egyállami megoldás nem képes megvédeni a zsidó államot. Egy demokratikus Izraelben, amely magában foglalná Ciszjordániát és a Gázai övezetet, a zsidók a lakosság valamivel kevesebb mint 50 százalékát tennék ki. De a status quo fenntartásával Izrael eltávolodik demokratikus értékeitől. A ciszjordániai izraeli telepesek olyan jogokat élveznek, amelyek messze felülmúlják a palesztinok jogait, és két külön jogrendszer szabályozza a zsidók és a palesztinok életét, míg Gáza gettósítva van, repülőtér nélkül, és szárazföldi és tengeri kikötőit Izrael szinte teljesen elzárta.
Nem sokkal Netanjahu 2009-es hatalomra kerülése előtt a Dahaf Intézet felmérése szerint az izraeliek 78 százaléka támogatta, hogy ezt a tarthatatlan helyzetet kétállami megoldással oldják meg. De ahelyett, hogy szembenézett volna a kétállami béketervvel, Netanjahu arra kényszerítette az izraelieket, hogy szerepet játsszanak egy bohózattá fajult stratégiai színjátékban. Az izraeliek sok éven át tűrték, hogy a Hamász folyamatosan rakétákkal lövi városaikat és falvaikat. Kevés más ország tűrne el egy ilyen helyzetet. Netanjahu arra kérte az izraelieket, hogy bízzanak a technológiában, például az Egyesült Államokkal közösen kifejlesztett Vaskupola rakétaelhárító rendszerben, hogy minimalizálják a rakétatűz okozta károkat.
A Genfi Kezdeményezés 2023. szeptemberi felmérése szerint az izraeliek 42 százaléka támogatta a kétállami megoldást. Ez a koncepcióba vetett hit némi erózióját jelenti Netanjahu hatalomra kerülése óta. Tekintettel azonban arra, hogy Netanjahu milyen agresszívan próbálta elfojtani a kétállami megoldás minden lehetőségét, sokatmondó, hogy még mindig jóval több izraeli mondta azt, hogy ezt részesíti előnyben bármely más lehetséges kimenetel helyett.
A Hamász egy eszme: az az eszme, hogy a zsidókat erőszakkal végleg el kell távolítani a Közel-Keletről. Ez az eszme sok palesztin számára vonzó lesz mindaddig, amíg nincs meg a valódi béke lehetősége, amelyhez reményeket fűzhetnének. Ez egy olyan eszme, amelyet soha nem lehet fegyverrel legyőzni. A szerzők szerint egy jobb ötletnek, egy vonzóbb ötletnek kell születnie – egy olyan ötletnek, amely nem feltételezi, hogy a zsidók és az arabok egy zéróösszegű játszmába vannak bezárva a Közel-Keleten, hanem mindkét fél számára egy win-win forgatókönyvet kínál, amelyben mindkét fél nyerhet.
Amíg Netanjahu miniszterelnök marad, Joe Biden amerikai elnöknek meg kell győződnie arról, hogy megértette, hogy az Egyesült Államok nem adott neki biankó csekket arra, hogy azt tegyen Gázában, amit csak akar. A szerzők szerint Bidennek hangsúlyoznia kell, hogy az Egyesült Államok a kétállami békefolyamatot tekinti elengedhetetlenül szükségesnek, és erre a jövőképre már utalt is. A palesztinok úgy érezték, hogy a közelmúltbeli izraeli–szaúdi közeledés miatt cserben hagyták őket, és ezt az érzést korrigálni kell. Az amerikai és izraeli vezetők által követett, bármilyen hasonló jövőbeli megállapodásnak egyértelműen foglalkoznia kell a palesztinok problémáival, és kötelező, folyamatos és teljesítményértékelésen alapuló folyamatokat kell tartalmaznia a Ciszjordániából való izraeli kivonulásra és a Gázai övezet rehabilitációjára.
Ha a palesztinok számára horizontot – konkrét menetrendet – biztosítunk egy olyan saját állam létrehozására, amelyben gyakorolhatják nemzeti törekvéseiket, önrendelkezést gyakorolhatnak, és megszállás nélkül élhetnek, az nemcsak a palesztinoknak, hanem a nemzetközi közösségnek és Izrael arab szomszédainak is pozitív üzenetet fog küldeni – írja a lap. De miközben Izrael most egy nehéz és bonyolult katonai kampányt folytat, az izraelieknek egy másik állítást is el kell fogadniuk: hogy az ellenség a Hamász, nem pedig a palesztin nép. Ehhez egy új, észszerűen viselkedő kormányra lesz szükség Izraelben.
(Borítókép: Több ezer palesztin és támogatóik gyűltek össze Rotterdamban Izrael kormányának elítélése és a palesztin néppel való szolidaritás kifejezése érdekében Rotterdamban 2023. október 22-én. Fotó: Romy Arroyo Fernandez / NurPhoto / Getty Images)