Index Vakbarát Hírportál

Hiába diktátorozta le Joe Biden a kínai vezetőt, most a két ország újranyitja a katonai kommunikációs csatornákat

2023. november 17., péntek 11:52

Nagy lépést tett Kína és az Amerikai Egyesült államok: a korábban Tajvan körüli feszültségek miatt befagyasztott katonai kommunikációs csatornákat újranyitották, de azért mindkét félnek vannak feltételei.

Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok elnöke és Hszi Csin-ping kínai elnök magyar idő szerint szerdán éjjel találkozott egymással egy San Francisco melletti birtokon, ahol csaknem négy órán át tárgyaltak, és többek között megállapodtak a katonai kommunikációs vonalak újranyitásáról is – írja a Kyodonews.

A találkozón megállapodtak egyebek mellett arról is, hogy lépéseket tesznek a transznacionális kihívások, például a kábítószer-ellenes küzdelem terén, hogy elősegítsék a két nagyhatalom közötti bizalom erősítését. A két fél a találkozó után külön-külön tartott sajtótájékoztatót, ahol összegezték az elhangzottakat.

A Biden-adminisztráció egyik magas rangú tisztviselője elmondta, hogy 

Hszi beleegyezett a két ország védelmi hatóságai közötti kommunikációs csatornák megnyitásába,

amelyen keresztül előadhatják aggályaikat, politikai és operatív szinten egyaránt megbeszéléseket folytathat Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter és kínai kollégája, amint kinevezik. 

Tajvan, a puskaporos hordó

A megállapodás azért jelentős, mert lehetővé teszi az amerikai csendes-óceáni erők parancsnokának is, hogy elérje Kínát. 

Az Egyesült Államokat és szövetségeseit aggasztják ugyanis a kínai hajók és vadászgépek manőverei Tajvan körül és Ázsia más részein.

A két ország közötti magas szintű katonai kommunikációt Peking tiltakozásul szakította meg Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház egykori elnökének tavaly augusztusi tajvani látogatását követően.

Peking a szigetországot saját területének tekinti,

Biden azonban leszögezte, hogy Kína nem avatkozhat be a tajvani januári elnökválasztási folyamatba.

Hszi szerint az Egyesült Államok nem támogathatja Tajvan függetlenségét, le kell állítania a sziget fegyverkezési törekvéseit, és támogatnia Kína „békés újraegyesítését” – közölte a kínai külügyminisztérium.

Vetélytárs a „diktátor”

A Biden-adminisztráció Kínát az Egyesült Államok legfőbb versenytársaként és „legjelentősebb geopolitikai kihívásaként” azonosította. 

A megbeszélés után, ahogyan arról az Index is tájékoztatott, a két elnök sajtótájékoztatót tartott, ahol Joe Bident arról kérdezték, hogy júniusi kijelentéséhez hasonlóan továbbra is diktátornak tartja-e a kínai elnököt. Válaszában az amerikai elnök megerősítette állítását. Kína reakciójáról ebben a cikkünkben írtunk. 

Rovatok