Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A finn védelmi erők segítséget nyújtanak az ország határőrségének a kerítés felállításában Kuhmo közelében, egy Finnország és Oroszország határához közeli településen – írja a The Kyiv Independent.

    A finn hírügynökség szerint a finn védelmi erőket azért küldték, hogy segítsenek a Vartius határátkelőnél lévő ideiglenes akadályok építésében. A jelentések szerint a szükséges építőanyagok és eszközök már megérkeztek a helyszínre.

    A kérdésre, hogy miért építik a kerítéseket, a finn határőrség a „közrend és a közbiztonság biztosítására” hivatkozott „a mostani zavart helyzetben”, valamint arra, hogy garantálni kell „a legális határforgalom biztonságos lebonyolítását”.

    A finn katonaság állítólag nem nyújt katonai segítséget a határőröknek, mivel „a helyzet ellenőrzés alatt áll”.

  • Az ukrajnai háború vége a fegyverellátástól függ, és attól, hogy Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka megkapja-e a partnereitől kért fegyvereket – jelentette ki David Petraeus tábornok, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség volt igazgatója.

    A tábornok az Atlantic Council nevű rendezvényén megjegyezte, hogy az Egyesült Államok válasza Oroszország teljes körű ukrajnai inváziójára „meglehetősen lenyűgöző” volt, bár néhány döntést Washington gyorsabban is meghozhatott volna. 

    A Nyugat reakciója valóban nagyon jelentős, úgy gondolom, talán még annál is inkább, mint azt Putyin gondolta. És ez egy nagy tanulság, mert valószínűleg a múltbeli cselekedeteink alapján azt hihette, nem reagálunk olyan erőteljesen, mint ahogyan azt tettük

    – mondta Petraeus az Unian ukrán hírügynökség beszámolója szerint.

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Indul az Index élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:

    Tartsanak velünk ezúttal is!

Rovatok