Három ukrán harci repülőgép lelövéséről számolt be vasárnapi hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium – írja az MTI.
A beszámoló értelmében két Szu–27-est a Herszon területi Velika Olekszandrivka és Novorajszk felett semmisítettek meg, egy MiG–29-est pedig a Dnyipropetrovszk területi Pjatyihatkinál. Ezzel az ukrán fél által a háború folyamán elveszített katonai gépek száma 542-re emelkedett a moszkvai statisztika szerint.
Az orosz légvédelem a „különleges hadművelet” övezetében emellett az elmúlt nap folyamán lelőtte az amerikai HIMARS sorozatvetők 19 rakétáját és 53 ukrán drónt. Gyenyisz Pusilin, a „Donyecki Népköztársaság” vezetője vasárnapi Telegram-bejegyzésében azt írta, hogy a jórészt Oroszországhoz csatolt régió egy részén a masszív ukrán csapások miatt ennek ellenére átmenetileg megszakadt az államellátás és a központi fűtés.
A moszkvai katonai tárca közölte, hogy a légvédelem vasárnap délelőtt az Azovi-tenger fölött megsemmisített két, földi célpontok támadására átalakított Sz–200-as rakétát, valamint éjszaka és a nap első felében öt orosz régió – a moszkvai, a tulai, a kalugai, a brjanszki és a szmolenszki – légterében 24 harci drónt. Tulában egy repülő szerkezet lakóházba csapódott, aminek következtében egy ember megsebesült, három lakás ablakai pedig betörtek.
A vasárnapi moszkvai hadijelentés szerint egyébként az orosz erők négy frontszakaszon kilenc támadást vertek vissza, és az érintkezési vonal mentén mintegy 450 ukrán katona esett el vagy sebesült meg. A legtöbb támadást, hármat Kupjanszknál kísérelt meg az ukrán fél, a legnagyobb emberveszteséget, mintegy 200 főt pedig a Donyeck környékén vívott harcokban szenvedte el.
Szombat este az oroszok támadó drónokkal mértek csapást Ukrajnára, amelyeket Zaporizzsja és Dnyipro régiók határán észleltek – írja az Ukrajinszka Pravda.
Későbbi jelentések szerint a támadó drónok csoportjai Poltava régió felé repültek, Ukrajna számos részén pedig légiriadót rendeltek el.
Helyi idő szerint 0:03 perckor hirdettek légiriadót Kijevben, miután az orosz drónok az ukrán főváros felé vették az irányt. Az embereket arra kérték, hogy vonuljanak fedezékbe, és ne mozduljanak el onnan, amíg a veszély el nem hárul.
Péntekről szombatra virradóra az ukrán főváros legalább három kerületét érte dróntámadás. Az oroszok iráni tervezésű Shahed kamikaze drónokat használtak, amelyek kora hajnalban csapódtak be Kijev különböző kerületeiben, majd a napfelkeltekor újabb hullámok érkeztek. A jelentések szerint ez volt a háború eddigi legnagyobb dróncsapása.
Az orosz légvédelmi erők több Moszkva felé tartó drónt lőttek le – számolt be a TASZSZ orosz állami hírügynökség. Az Ukrajinszka Pravda szerint összesen 21 drónt észleltek Oroszországban az éjjel.
A főváros polgármestere, Szergej Szobjanin szerint tömeges dróntámadás érte Oroszországot, a légvédelmi erők Naro-Fominsk közelében és Odintsovo városrészben lőtték le a Moszkva felé repülő drónokat.
Megjegyezte, hogy a szétlőtt drónok roncsai nem okoztak sérülést, és az infrastruktúrát sem rongálták meg.
Péntekről szombatra virradóra az ukrán főváros legalább három kerületét érte dróntámadás. Az oroszok iráni tervezésű Shahed kamikaze drónokat használtak, amelyek kora hajnalban csapódtak be Kijev különböző kerületeiben, majd napfelkeltekor újabb hullámok érkeztek. A jelentések szerint ez volt a háború eddigi legnagyobb dróncsapása.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!