Index Vakbarát Hírportál

A pulai strandon a nudizmust és a felest, a francia Riviérán a dohányzást tiltják be

2023. november 30., csütörtök 17:51

Viharos vita után a pulai önkormányzat szoros szavazattöbbséggel betiltotta a meztelenkedést és a tömény italok fogyasztását az arénájáról híres adriai város strandjain. A francia kormány a dohányzást tervezi betiltani a fürdőhelyeken.

A horvát városvezetés arra hivatkozott, hogy a szabályozással harmonizálják az önkormányzati előírásokat a tengeri területről szóló törvénnyel, az ellenzék azonban csak mosolygott az érvelésen, hisz a nudizmust Horvátországban semmilyen törvény nem tiltja.

A politikai erőviszonyok alapján végül tizenegy igen, hét nem és két tartózkodó szavazattal fogadták el a Pula tengeri területének rendjéről szóló határozatot, amelynek egyik kitétele a meztelen fürdőzést, egy másik a felesek fogyasztását tiltja a strandokon.

Hogy különbséget tettek-e a naturizmus és a nudizmus között, az a horvát Index tudósításából nem derül ki.

Felteszem a kérdést: milyen gyakorlati ok váltotta ki a nudizmus betiltását, mert a törvény nem tiltja?

– kíváncsiskodott az egyik önkormányzati képviselő, aki arra is emlékeztetett: a város megannyi természetes és szabadstrandján évtizedek óta fürdőruha nélkül mártózhattak meg a tengerben a „szabad testkultúra” hívei. Soha senki nem tette szóvá, a nudisták pedig soha senkinek nem ártottak – mondta a képviselő.

Úgy véli: az önkormányzat a nudizmust kívánja erkölcsileg elfogadhatatlannak minősíteni.

Semmilyen más magyarázatot nem talál arra, hogy megakadályozzák: a turisták úgy élvezzék a napot és a tengert, ahogy az éppen nekik tetszik.

„Elvégre a nudisták soha nem jelentek meg pucéran sem a szervezett, fizetős strandokon, sem a városban” – hangoztatta az önkormányzati képviselő.

Ahol a nudizmus hagyománynak számít

Vitatott döntésnek tartja, hogy sör és bor vedelhető a strandon, egy gin-tonik azonban már nem.

„Monty Python valósággá vált Pulában” – háborgott a tanácsos.

Mások azzal vették védelmükbe az új előírást, hogy az tulajdonképpen csak rendet teremt a városban, nem pedig tilt.

Senki sem ellenzi a toplesst, a nudizmust azonban annál többen

– mondta az egyik városatya, de indoklása kissé sántít. A meztelen kebel kivillantható, ha bugyit visel a hölgy?

Volt, aki egészen gyakorlatiasan állt hozzá a kérdéshez. Az ilyen döntés és tiltás nem fog működni a városban, mert képtelenség kontrollálni a város rengeteg strandját.

Olyan döntést hoztunk, amely nem a józan észen alapul, a gyakorlatban nem fog működni, így nem egészen világos, mire kellett az egész

– mondta, és azzal a társával is vitába szállt, aki civilizációs vívmánynak nevezte a nudizmus tiltását.

Márpedig a nudizmus hagyománynak számít Pula egyes strandjain, és senki sem lesz képes a hagyomány felszámolására – jelezte az isztriai párt képviselője.

„Ki fogja ellenőrizni a strandokon, hogy mit isznak a turisták?” – tette fel végül félénken a lényeges kérdést az egyik önkormányzati tag.

Franciaországban sok helyen betiltják a dohányzást

Franciaországban ezzel szemben a strandokon, és nem csak ott, a dohányzást fogják betiltani. Az országban a becslések szerint évente hetvenötezer haláleset köthető a cigarettázáshoz.

A füstölést betiltják minden strandon, a nyilvános parkokban, az erdőkben és néhány más közterületen is – legalábbis ez olvasható a kormány most bemutatott, átfogó dohányzásellenes tervében.

A dohánytermékek évente hetvenötezer elkerülhető halálesetet okoznak

hangoztatta Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.

A párizsi kormány már a jövő év elején életbe lépteti a jogszabályt, amely alapján bővülnek azok a helyek, ahol dohányzás miatt súlyos bírság szabható ki. Ezzel egyidejűleg törvényen kívül helyezik az egyszer használatos, eldobható e-cigarettát.

A törvényjavaslatról decemberben szavaz a francia parlament.

(Borítókép: Pulai strand. Fotó: Shutterstock)

Rovatok