Index Vakbarát Hírportál

Új-zélandi visszakozás: a kormány mégsem korlátozza a dohánytermékek forgalmazását

2023. december 2., szombat 15:51

A jövő nemzedékeinek védelmében a szigetország tavaly korlátozta a dohánytermékek értékesítését azzal a szándékkal, hogy idővel végleg betiltsa a káros szenvedélyt. Az új kormány azonban költségvetési hiányra hivatkozva visszalép a tilalom bevezetésétől.

Az új-zélandi parlament tavaly decemberben fogadta el a törvényt, amelynek értelmében többé nem vásárolhatnak dohányterméket azok, akik 2009-ben vagy azután születtek. A szabálysértőket akár 150 ezer új-zélandi dolláros, napi árfolyamon csaknem 32 millió forintos bírsággal sújthatják.

Új-Zélandon a következő nemzedék és az azt követők tagjai törvényesen már soha életükben nem vásárolhatnak dohányterméket – jelentette be bizakodón egy évvel a törvény elfogadása előtt, még 2021-ben a wellingtoni kormány.

Az egészségügyi miniszter helyettese közölte: a 2027-ben hatályba lépő előírással összhangban a 14 évesek vagy fiatalabbak már soha életükben nem vehetnek dohányterméket az országban.

„Biztosak akarunk lenni abban, hogy a fiatalok soha nem szoknak rá a dohányzásra, ezért bűncselekmény lesz számukra dohányterméket eladni vagy hozzáférhetővé tenni” – közölte Ayesha Verall. Az új törvény alapján csak rendkívül alacsony nikotintartalmú termékek kerülhetnek majd forgalomba, és a trafikok számát is csökkentik.

A dohányzás a megelőzhető halálesetek vezető oka Új-Zélandon.

A nemzetközi viszonylatban elsőként alkalmazott szigorú politika célja az volt, hogy megakadályozza a fiatal nemzedékek szenvedélyének kialakulását – emlékeztetett a BBC.

Az új-zélandi pálfordulás nem változtat a hasonló brit politikán

A váratlan fordulatot élesen bírálják az egészségügyi szakértők.

„Döbbenet és undor” – mondta érzéseiről első felindulásában a dohányzás elleni küzdelem kutatója és az Otago Egyetem közegészségügyi szakértője.

„Az új-zélandi egészségügy megrendült szemlélője a kormány tervezett lépésének, és hátraarcra szólítja fel a kabinetet” – hangoztatta Richard Edwards professzor.

A kulcsfontosságú reformot támogató, kutatási modelleken alapuló, tavaly elfogadott jogszabályról világviszonylatban is elismerően nyilatkoztak.

A modellezés számításai szerint a füstmentes törvény akár ötezer életet menthetett volna meg évente.

Az új-zélandi törvények inspirálták az Egyesült Királyság kormányát szeptemberben arra, hogy hasonló dohányzási tilalmat lengessen be a fiatal nemzedékek érdekében. A Downing Street szóvivője szerint Rishi Sunak miniszterelnök álláspontja változatlan maradt Új-Zéland pálfordulása után.

A kis koalíciós partner követelése

Az új-zélandi smokefree, azaz füstmentes intézkedések közegészségügyi szándékát sokan dicsérték, az érintett trafikosok és a sarki boltok tulajdonosai azonban az állami támogatás ellenére is bírálták a szabályozást.

A tilalom után létrejönne a feketepiac – érveltek egyes törvényhozók, köztük Chris Luxon új miniszterelnök. Ennek ellenére Nemzeti Pártja, amely a szavazatok 38 százalékát szerezte meg az októberi választásokon, nem kampányolt a dohányzásellenes törvénnyel.

A radikális változást, miszerint az új kormány hatályon kívül helyezi a korlátozó szabályozást, a pénzügyminiszter jelentette be.

A koalíció populista tagja, a New Zealand First ragaszkodott a törvény megszüntetéséhez – magyarázkodott Nicola Willis.

A választási győzelem ellenére a jobbközép Nemzeti Párt hetekig kereste koalíciós szövetségeseit. A kormány – másfél hónap elteltével – csak a napokban alakult meg, és első intézkedései egyikeként a dohányzáskorlátozási törvény eltörlését jelentette be.

A választások előtt ezt csak a New Zealand First követelte, amely végül 6 százalékos támogatottsággal került a törvényhozásba.

Egy tavaly készült modell kimutatta, hogy a dohányfüstmentes politika két évtized alatt 1,3 milliárd új-zélandi dollár, napi árfolyamon csaknem 276 milliárd forint megtakarítást eredményezett volna az 5,1 millió lakosú ország költségvetésében.

Az eltelt egy évben egyébként nyolcvanezren tették le a cigarettát Új-Zélandon, ahol a lakosság 8 százaléka dohányzik.

Magyarországon a férfiak 27, a nők 20 százaléka gyújt rá naponta.

(Borítókép: Auckland 2003. október 14-én. Fotó: Phil Walter / Getty Images)

Rovatok