Index Vakbarát Hírportál

Videón, hogy fogadták Orbán Viktort Párizsban

2023. december 8., péntek 13:44

Csütörtök késő este Orbán Viktor miniszterelnök megérkezett Párizsba, ahol Emmanuel Macron francia elnök kézfogással fogadta a szakadó esőben.

Hétfőn látott napvilágot Orbán Viktor levele, amelyet Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének címzett, arra kérve, hogy az állam- és kormányfői csúcstalálkozón ne kerüljön napirendi pontra Ukrajna EU-csatlakozásának megvitatása.

A francia elnök, Emmanuel Macron még hiszi, hogy egyezségre lehet jutni Orbánnal, ezért munkavacsorára hívta a magyar miniszterelnököt Párizsba. A két vezető a december 14-i és 15-i Európai Tanács ülésének napirendjén szereplő különböző témákat vitatja meg, köztük az Ukrajnának nyújtott európai támogatás aspektusait, a közel-keleti helyzetet, a bővítéssel és az Európai Unió reformjával kapcsolatos kérdéseket. De szóba kerülnek EU-s biztonsági és védelmi ügyek, valamint a 2021–2027-es többéves pénzügyi keret felülvizsgálata is.

Franciaország nagyon fontos partnerünk lehet több kérdésben is, hiszen az Európai Unió változásra, váltásra érett, és ebben remélhetőleg partner lehet maga Macron is. Lehet, hogy más Európát képzelünk el; mi nemzetállamokban hiszünk, míg a francia elnök egy föderális Európában hisz, de biztos vagyok benne, hogy a jövő évre vonatkozólag, például hogy ki vezeti majd az Európai Bizottságot, lesznek olyan kompromisszumok, amelyekben Macron és Orbán Viktor meg tud egyezni

– mondta el a Magyar Nemzetnek Kiss Rajmund, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Diplomáciai Műhelyének vezetője.

A miniszterelnök közösségi oldalán posztolt a csütörtök esti órákban egy közös képet a francia elnökkel, amihez azt írta: „Felkészülés az EU-csúcsra Macron elnökkel Párizsban.”

Rovatok