A Washington Post Kijevre hárítja át az ukrán ellentámadás kudarcát. Összeállításunkban megmutatjuk, hogy mi ezzel a gond.
A The Washington Post amerikai lap néhány nappal ezelőtt egy nagyon hosszú, kétrészes anyagot (itt és itt) közölt a nyári ukrán ellentámadásról. Ehhez több mint 30 magas rangú amerikai, európai és ukrán döntéshozóval beszélgettek, illetve több mint 20 katonatiszttel. A The Washington Post cikkének fő üzenete egyértelmű: a Pentagon és a NATO máshogy képzelte el az ukrán ellentámadást, más terveket dolgoztak ki, de az ukrán katonai vezetés a maga útját járta, ami elvezetett végül a nyári ellentámadás kudarcához. A cikkben részletesen szemügyre vesszük az amerikai lap fő megállapításait, majd azt is megmutatjuk, hogy mi ezekkel a legnagyobb probléma, és hol hibázik az amerikai narratíva.
Az idén számos nyugati elemző komolyabb áttörést várt az ukrán ellentámadástól. Az ukrán katonák nagy részét ehhez nyugati országokban készítették fel, miközben nagyobb mennyiségben indult meg a nyugati katonai eszközök szállítása. Kijev kapott többek között nyugati harckocsikat, aknamentesítő eszközöket, rakétatüzérségi rendszereket, páncélozott harckocsikat stb. Mindezzel folytatódott volna az előző év pozitív trendje: az orosz hadsereg rossz teljesítménye mellett 2022 őszén az ukrán haderő sikert sikerre halmozott, és visszavették a korábban elfoglalt területek több mint 40 százalékát. Az ukrán katonai sikerek ráadásul még a nyugati, támadó jellegű haditechnika nélkül történtek, tehát – gondolták sokan – ha még a nyugati harci eszközök is megérkeznek, akkor Ukrajna meg sem áll az Azovi-tengerig.
Májusban az Indexen is részletesen kielemeztük a helyzetet az ukrán ellentámadás előtt: hogy pontosan hol lehetnek a támadás fő irányai: Zaporizzsja, Melitopol, illetve egy másik vonalban Bergyanszk irányába, Bahmut, illetve Herszon felé. Pontosan így történt, az ukrán hadsereg a feltételezett irányok mindegyikén támadott, egy kivétellel: a kahovkai gát június 6-ai, feltételezhetően orosz felrobbantása után a herszoni irány kivitelezhetetlenné vált.
Az ukrán ellentámadást nagyon komoly, hónapokon át tartó tervezés előzte meg, amihez az amerikai és brit tisztikar nyújtott támogatást. A The Washington Post szerint nyolc nagy harci szimulációt szerveztek. Ezek eredménye pedig azt mutatta meg az amerikai lap szerint, hogy az ellentámadás akkor lesz sikeres, ha egyetlen stratégiai irányra fókuszálnak: Zaporizzsjára, és az ezen keresztül elért siker esetén az ukrán hadsereg kijutott volna az Azovi-tengerhez, kettévágva az orosz erőket és utánpótlást.
Az amerikaiak szerint az ukrán ellentámadás kudarcának az egyik fő oka ezért abban keresendő, hogy végül nem volt egy nagy koncentrált támadás az orosz vonalakkal szemben, hanem az ellentámadást több frontszakaszra bontották, megosztva az erőiket.
Ehhez kapcsolódó további kritika, hogy Washington szerint Ukrajnának ott kellett volna hagynia Bahmutot, és a fő támadási irányra kellett volna koncentrálnia. Az ukrán vezetés ugyanakkor ragaszkodott a májusra elveszített városhoz, mert egy sikeres áttörési lehetőséget láttak benne a Wagner-csoport kivonulását követően. Ezért a tapasztalt, harcedzett ukrán egységek egy részét Bahmutnál hagyták, nem csoportosították át délre.
A másik hiba az amerikai lap által megkérdezett tisztviselők szerint az időbeli csúszás volt. Washingtonban meg voltak róla győződve, hogy az ellentámadást mihamarabb el kell kezdeni, még akkor is, ha az ukrán egységek még nem állnak százszázalékos készültségben. Minden egyes eltelt hét az orosz rákészülést segítette.
Április közepétől az egyesült államok próbált hatni Ukrajnára, hogy indítsák el az ellentámadást azonnal. Májusra pedig már kifejezetten aggódtak amiatt, hogy el fogják szalasztani a kedvező időablakot.
Végül az ellentámadás elindult, de nem úgy és nem akkor, ahogyan elképzelték a Pentagonban. Ez pedig feszültségekhez vezetett a The Washington Post szerint az amerikai és az ukrán vezérkar között. A lap szerint volt olyan időszak, amikor az Európában állomásozó amerikai csapatok vezetője heteken keresztül nem tudta elérni az ukrán haderő parancsnokát, Valerij Zaluzsnijt, és így az amerikaiak semmilyen hatást nem tudtak kifejteni a katonai műveletek menetére.
Az ellentámadás kudarcai után a Pentagonban egyre inkább nőtt az elégedetlenség az ukrán katonai vezetés irányába. A The Washington Post szerint ekkor volt arra is példa, hogy az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának korábbi vezetője, Mark Milley (aki idén szeptember 30-ig töltötte be ezt a pozíciót) kérdőre vonta Zaluzsnijt, hogy mit csinálnak a fronton. Augusztusban amerikai katonai vezetők találkoztak az ukrán katonai parancsnokkal Lengyelország és Ukrajna határán, ahol továbbra is erőltették, hogy Kijev fókuszáljon egyetlen irányra, ahol minden elérhető erőt be kellene vetnie. Zaluzsnij erre azt válaszolta, hogy Oroszország túlságosan erős védelmet tudott felépíteni, sokkal több az aknamező, mint amire számítottak, és hiányzik a légi fedezet.
Az amerikai lap által leírtak eloszlatják azt az elsősorban oroszbarát portálokon keresztül terjesztett narratívát, miszerint Ukrajnát és az ukrán hadsereget kézi vezérléssel Washingtonból irányítanák. A The Washington Post által felvázolt háttérfolyamatok vitákat és belső feszültségeket mutatnak Ukrajna és az őt támogató nyugati szövetségesek között.
Bár van ráció abban, amit az amerikai tisztviselők a The Washington Postban állítanak, ez a kétrészes cikk mégis inkább tűnik önmosdatásnak, mint valódi stratégiai analízisnek. Miután az ukrán ellentámadás nagyobb mennyiségű nyugati haditechnika segítségével nem ért el eredményeket, Washington megpróbál kihátrálni ebből a negatív helyzetből, és minden felelősséget kizárólag Ukrajnára és az ukrán katonai vezetésre hárít. De nézzük meg, hogy mi a baj a legfontosabb amerikai állításokkal.
1. A Pentagon szerint egy nagy, fókuszált támadásra lett volna szükség minden elérhető, felkészített erő bevetésével. Az ellentámadás több részre bontása kudarchoz vezetett.
Az ukrán katonai vezetés azzal érvelt, hogy az oroszok a tüzérségi eszközök és a lőszerek tekintetében előnyben vannak, ezért nagyon kockázatos lett volna, és nagy veszteségekkel járt volna, amennyiben az ukrán csapatokat egy helyre, koncentráltan helyezik el. A nagy, egy pontra fókuszált támadást nem lehetett volna végrehajtani nagyobb csapatkoncentráció nélkül, ami könnyű célpontot jelentett volna Moszkva számára. Ugyanakkor az erőkoncentráció Oroszország dolgát is megkönnyítette volna, hiszen a több mint ezer kilométeres frontvonalon csak egyetlen pontra kellett volna fókuszálni.
Zaluzsnij ellenben úgy gondolta, hogy Ukrajna számára stratégiai előnyt jelent a hosszú frontszakasz. Az ukrán hátországból megfelelő vasúti összeköttetések és logisztika révén könnyebb az utánpótlás, miközben az orosz haderő sokkal nehezebben tudja intézni az utánpótlásait a több mint ezer kilométer hosszú frontvonalon. Ebben Ukrajna segítségére voltak még a nyugati rakétatüzérségi rendszerek is: Oroszország emiatt kénytelen volt sokkal hátrébb vonni a logisztikai csomópontjait. Így az ukrán katonai vezetés szerint a különböző, egymástól távolabb álló frontszakaszokon lévő támadás az orosz haderőt gyengíti.
Továbbá a jól kiépített orosz védelemmel szembeni frontális támadásban az ukrán vezetés hatalmas emberveszteségeket látott, amiket próbálták elkerülni. Washingtonban ellenben úgy vélekedtek, egy határozott frontális támadás nélkül – hosszú távon – sokkal több ember fog meghalni az elhúzódó harcok miatt, mert a konfliktus attríciós háború fázisába jut.
Az ellentámadás első négy napja után kiderült, hogy olyan erős az orosz védelem, és olyan nagyok az ukrán ember- és haditechnikai veszteségek, hogy Zaluzsnij végül minden amerikai, frontális támadásról szóló tervet félretett, és taktikát váltott. Az ellentámadás elején a nyugati aknamentesítő technika 60 százaléka a The Washington Post szerint megsemmisült vagy javításra szorult. Az ukrán erők innentől kisebb, tízfős gyalogsági csapatokban támadtak, ami jelentősen lassította az ellentámadás sebességét, de jobban kímélte a haditechnika és a katonák életét. Az aknamentesítő eszközök helyett végül utászok végezték az aknamentesítést az alkonyat beállta után.
2. Az Egyesült Államok szerint a másik hiba a késlekedés volt: ha az eredetileg kidolgozott tervek szerint április közepén támadnak, akkor több esély lett volna a sikerre.
Ezzel a kijelentéssel három nagy probléma van. Az egyik, hogy március-áprilisban még maguk az amerikaiak is elismerték, hogy lassabban történik a beígért eszközök átadása. Kijev nem kapta meg az ellentámadáshoz szükséges eszközöket a leegyeztetett időben, és emiatt nem lehetett volna áprilisban támadni. Az ukrán tisztviselők szerint még az a haditechnika is, amely beérkezett, nem volt megfelelő, használható állapotban: a német Marder harci járművekben nem voltak kommunikációs eszközök, az egyes Leopard tankokhoz pedig nem volt lánctalp.
A másik probléma a Pentagonból április elején történt nagy szivárogtatás volt, amelyből többek között az ukrán haderő felkészülésének hiányosságaira és a nyugati haditervek egy részére is fény derült. Emiatt bizonyos terveket hirtelen kellett megváltoztatni. Egyébként a kiszivárogtatott információk is arról szóltak, hogy a nyugati szállítások és lőszerek még nem értek oda kellő mennyiségben Ukrajnába, ami cáfolja azt a most hangoztatott álláspontot, miszerint április közepén támadni kellett volna.
A harmadik probléma pedig az időjárás.
Egy dolog, hogy mi működik a tervekben és a papíron, de az áprilisi és május eleji időjárás nem hagyott lehetőséget a nagyobb méretű, komolyabb haditechnikát igénylő műveletek lefolytatására. A bő esőzések és a téli időszak után felolvadt hó járhatatlan sártengerré változtatták az ukrán mezőket és szántóföldeket. A támadás erőltetése ilyen viszonyok mellett katasztrofális következményekkel járhatott volna.
Az ukrán ellentámadás sikertelensége után – egyébként mindkét oldalon – elindult egymás hibáztatása. Ennek persze megvannak az okai: Ukrajnában a társadalmat motiválni kell, hiszen hatalmasak voltak a várakozások az ellentámadás kapcsán. Sokan bíztak benne, hogy a sikeres katonai műveletek közel hozzák Ukrajnát a békéhez és a háború végéhez. A belső torzsalkodások helyett az ukrán vezetés külső okokkal próbálta magyarázni a kudarcot.
Az ukrán médiában az elmúlt hetekben leginkább elterjedt álláspont az, hogy az ellentámadás kudarca kizárólag azzal magyarázható, hogy a Nyugat csak késlekedve küldte a támadáshoz szükséges haditechnikát, és azt is korántsem olyan mennyiségben, hogy az elegendő lett volna a sikerhez.
Az Egyesült Államokban pedig ugyancsak magyarázkodni kell: a háború második évében járunk, nem látszik még a vége, az Oroszország elleni szankciók nem működnek (vagy nem működnek úgy, ahogy azt eredetileg elképzelték), mintha a háború eddigi trendje is megtört volna, és a folyamatok most éppen Moszkvának kedveznek. Ráadásul a korábban sokat dicsért nyugati haditechnikáról bebizonyosodott, hogy éles harci helyzetben az ellenfél jól felépített védelmével szemben nem jelent akkora előnyt, mint azt a Nyugat demonstrálni szerette volna. Nem mellesleg pedig az Egyesült Államok a választások évébe lépett, Joe Bidennek pedig minden demonstrálható sikerre és eredményre szüksége lenne, hiszen a felmérések alapján most éppen nem áll annyira jól.
Ezért Washington igyekszik minden felelősséget áttolni Ukrajnára. Azonban ebben egyfajta fölényes civilizációs logika is megmutatkozik: mi jól csináltuk volna, de a modern nyugati fegyverrel az „elmaradott bennszülöttek” nem tudtak mit kezdeni.
Ugyanakkor a The Washinton Post cikkében is van egy érdekes rész: a lap egyes forrásai azt állították, hogy az amerikai hírszerzés már 2023 tavaszán is nagyon óvatos volt az ellentámadás lehetséges sikerét illetően. A hírszerzés 50-50 százalékot adott Kijevnek a siker eléréséhez a fronton, és nagyban a sikeres logisztikától és az átadott lőszerek mennyiségétől tette függővé a kudarcot vagy a sikert. Az amerikai katonai vezetés ugyanakkor nem értett egyet a hírszerzés becsléseivel, és azt állította, hogy a számítások nem veszik figyelembe az új nyugati fegyverek által nyújtott tűzerőt és technikai fölényt. Utólag úgy tűnik, hogy a hírszerzés reálisabban mérte fel a helyzetet, mint a hadsereg.
Az soha nem derül már ki, hogy mennyivel ügyesebben csinálta volna az amerikai haderő, amennyiben azonos feltételekkel és eszközökkel rendelkezik, mint az ukrán katonai vezetés. A papír persze sok mindent elbír, és a kudarcok előhozzák a feszültségeket és az egymással szembeni vádakat is. Általánosságban azonban kijelenthető, hogy a 2023-as év semmilyen változást nem hozott a front állásában, és nem hozta közelebb a békét a háború második évében sem.
(Borítókép: Az Ukrán Nemzeti Gárda katona tagjai aknavetőt lőnek ki az Ukrajna elleni orosz támadás során a kijevi régióban 2023. november 8-án. Fotó: Vladyslav Musiienko / Reuters)