Legalább 19 orosz tengerész megsebesült, 33 pedig eltűnt, miután az ukránok csapást mértek a „Novocserkaszk” partraszálló hajóra az ideiglenesen megszállt Feodoszia kikötője közelében – közölte az Ukrajinszka Pravda.
A lap szerint a december 26-án éjjel történt támadás idején 77 tengerész tartózkodott a hajón. Az eltűntek mellett 19 tengerész megsérült.
Szergej Akszenov, a Krím Oroszország által kinevezett vezetője korábban egy halott és négy sebesült civilről számolt be.
A Szabad Európa Rádió orosz kiadása korábban már beszámolt róla, hogy a hajón a támadás idején tengerészek tartózkodtak. A csatorna szerint legalább két tiszt lehetett a hajón a támadás idején.
Jevhenyij Holovaha ukrán szociológus a Radio Szvobodának azt nyilatkozta: Valerij Zaluzsnij ukrán főparancsnok „olyan az ukránok számára, mint egy tyúkanyó”.
A társadalomtudóst egy közelmúltbeli felmérésről kérdezték, amely szerint az ukránok 72 százaléka negatívan reagálna arra, ha a főparancsnokot leváltanák (például Zaluzsnij és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök konfliktusa miatt). Holovaha erre azt mondta: Zaluzsnijt mint katonai személyt, az ukránok a győzelmekkel kötötték össze.
Mint mondta, ez (politikusként) Zelenszkijre is igaz, de amikor Ukrajna az első győzelmeit aratta a háborúban, akkor mindenhonnan az ukrán főparancsnok nyilatkozatait lehetett hallani az ukrán sajtóban. Szerinte ezáltal Zaluzsnij ahhoz hasonló módon „vésődött be” az ukránoknak, ahogy a kikelt fiókáknak szokott a tyúkanyó.
Tehát ez a személy [Zaluzsnij] olyanná vált számukra, mint egy tyúkanyó
– fogalmazott, megjegyezve: ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ukránok ismerik is a főparancsnokot, de az tény, hogy bíznak benne. Ezért Zelenszkijnek nagyon nehéz lenne elhitetnie az ukrán társadalommal, hogy rossz katona és le kell váltani.
Az ukrán légierő keleti parancsnoksága közölte, hogy két rakétát lelőttek a Dnyipropetrovszki terület fellett – írta a The Kyiv Independent.
A légierő szerint két darab Kh–59-es rakétát lőttek le. Károkról és sérültekről nem számoltak be, de az esti órákban még légiriadó volt érvényben.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szerdai élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!