Index Vakbarát Hírportál

A Capitolium elleni ostrom újabb résztvevőire csapott le az FBI

2024. január 6., szombat 19:51

Az amerikai szövetségi hatóságok a 2021. január 6-i zavargások – a Capitolium ostroma – harmadik évfordulóján, szombaton tartóztattak le három olyan embert, akit az eseményekben játszott törvényellenes szerepe miatt köröztek.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) emberei Floridában, egy vidéki farmon találták meg a Pollock testvérpárt és társukat, Joseph Hutchinsont.

Jonathan Daniel Pollock ellen 2021-ben emeltek vádat egyebek között azért, mert erőszakosan lépett fel egy rendőrrel szemben a szövetségi parlament épületénél. A férfi nem jelent meg bírósági idézésre, és azóta keresték, 30 ezer dolláros nyomravezetői díjat tűzte ki a fejére. Testvére, Olivia Pollock, valamint Joseph Hutchinson tavaly óta volt szökésben, amikor elmulasztották a megjelenést a bíróságon – adta hírül az MTI.

A 2021. január 6-i súlyos incidensek után az Egyesült Államok történetének legkiterjedtebb nyomozati, ügyészi és bírósági eljárását indították el az igazságügyi hatóságok.

Szövetségi bűncselekmény miatt eddig 1230 vádemelés történt, és még mintegy 80 törvénysértő ember kilétét próbálják megállapítani.

Változatlanul folyik a nyomozás azok megtalálására, akik a zavargás idején csőbombákat helyeztek el mind a Demokrata, mind a Republikánus Párt országos szervezetének székházánál.

Hétszáznál is több embert ítélt el a bíróság

Az 1230 vádemelésből eddig 750 esetben hozott ítéletet a bíróság, csaknem kétharmaduk esetében hosszabb-rövidebb letöltendő börtönbüntetést kiszabva. A vádlottak közül 730-an ismerték el bűnösségüket.

A legsúlyosabb ítéletet, 22 évi börtönt Enrique Tarriónak, a Proud Boys radikális szervezet vezetőjének ügyében mondta ki a bíróság, amely államellenes összeesküvésben találta bűnösnek a férfit. A rendkívül ritkán előforduló tényállással a zavargások megszervezőinek tartott két szervezet vezetőit vádolták meg.

A 2021. január 6-án történt zavargások alatt a tiltakozók összecsaptak a rendőrökkel, valamint erőszakkal behatoltak az épületbe, és ott károkat okoztak. A történtek megítélése azóta politikai vita tárgya az Egyesült Államokban.

A zavargások miatt zárták ki Trumpot a választási kampányból Coloradóban

Donald Trumpot Colorado állam legfelsőbb bírósága – amelybe a demokrata párti kormányzó nevezte ki a tagokat – nemrég elzárta bármilyen közhivatal betöltésének lehetőségétől, és Maine állam demokrata párti közigazgatási vezetője is így határozott, annak a véleményének adva hangot, hogy a volt elnök bűnrészes a zendülésben.

A döntések ellen Donald Trump jogászai fellebbeztek. A szövetségi Legfelsőbb Bíróság pénteken közölte, hogy gyorsított eljárásban vizsgálja felül a Colorado államban hozott határozatot, ami azt jelenti, hogy Donald Trump indulásáról a 2024-es választáson az Egyesült Államok legfőbb jogi fóruma dönt majd.

Az előválasztásokra készülő republikánusok azzal vádolják a demokratákat, hogy a verseny szűkítésével meg akarják fosztani az amerikai embereket attól, hogy szabadon megválaszthassák, kit szeretnének az ország elnökeként látni.

Rovatok