Index Vakbarát Hírportál

Európa fegyverkezni kezdett, meghirdettek egy 500 millió eurós programot

2024. január 12., péntek 17:25

Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Alap (EIF) közösen hirdettek meg egy összesen 175 millió eurós programot, amellyel a fegyvergyártás fellendítését kívánják támogatni. Arra számítanak, hogy a lépésre a magánbefektetők is reagálnak, és velük együtt nagyjából 500 millió euróval tudják támogatni a fegyvergyártó vállalatokat.

A lassan két éve kitört orosz–ukrán háború világított rá, hogy az európai kontinens jócskán lemaradt a fegyverkezésben. Azóta több európai szereplő is lépett annak érdekében, hogy fokozzák a fegyvergyártást a kontinensen.

Az Európai Bizottság és az EIF pénteken bejelentett beruházásösztönző programjában – ami a Defence Equity Facility, vagyis Védelmi Tőkefinanszírozási Eszköz nevet kapta – az Európai Védelmi Alapból 100 millió eurót, az EIF keretéből pedig 75 millió eurót szánnak a következő négy évben a védelmi ipari fejlesztésekre, innovációkra.

A program célja elsősorban az, hogy a magánbefektetők érdeklődését felkeltsék a szektor iránt, ezáltal számítanak arra, hogy az ő segítségükkel nagyjából 500 millió euró összértékben sikerül támogatni a védelmi szektor vállalatait. 

Az Európai Bizottság közleményében azt írták, hogy a kezdeményezéssel alapvetően kettős felhasználású (vagyis katonai és civil) eszközök kifejlesztését támogatják azért, hogy növeljék az Unió biztonságát a tavaly nyáron elfogadott InvestEU-programmal összhangban. Azt is megjegyezték, hogy a mostani kezdeményezés szorosabbra fűzi az Európai Bizottság és az EIF együttműködését az űrkutatási-védelmi beruházások terén, és a program összhangban van azzal is, amit az Európai Tanács 2023 decemberi csúcstalálkozójának zárónyilatkozatában írtak arról, hogy meg kell erősíteni az Unió védelempolitikáját.

Azt, hogy mennyire visszaesett a fegyvergyártás a kontinensen, lakmuszpapírként jelzi például annak az egymillió tüzérségi lövedéknek az ügye, amelynek leszállítását az Unió még tavaly ígérte meg Ukrajnának. Korábban számos alkalommal írtunk arról, hogy a program akadozik (bár a politikusok szerint még teljesíthető a vállalás, ha a tagállamok meghozzák a szükséges áldozatokat).

Az orosz–ukrán háború fejleményeit pénteken is percről percre követjük ebben a cikkünkben.

Rovatok