Index Vakbarát Hírportál

Emmanuel Macron abban reménykedik, hogy hasznot húzhat az új francia miniszterelnök népszerűségéből

2024. január 16., kedd 06:45

Emmanuel Macronnak szüksége volt egy olyan személyre, aki új dinamikát visz a francia politikába és friss lendülettel vezeti az országot.

Mint az Index is megírta, Élisabeth Borne lemondása után Emmanuel Macron francia elnök a 34 éves Gabriel Attalt nevezte ki Franciaország miniszterelnöki posztjára.

Attal az eddigi legfiatalabb miniszterelnöke a franciáknak és nyíltan vállalja homoszexualitását is. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint kiemelkedően népszerű az emberek körében – mondta az Infostartnak Gát Ákos Bence, a Mathias Corvinus Collegium brüsszeli irodájának európai ügyekért felelős vezetője. Hozzátette: Macron nem véletlenül őt választotta, kinevezésével a saját népszerűsége növekedésében is reménykedhet.

Gát Ákos Bence azt is megjegyezte, hogy Franciaországban nem számít ritkának ha a miniszterelnökök akár rövid időn belül is váltják egymást. Macron mostani választásával szakított az eddigi „hagyományával”, mivel általában egy kevésbé ismert és népszerű embert nevezett ki a posztra.

Gabriel Attal már megválasztása előtt is népszerű volt a franciák körében, aki ennek megfelelően vezeti is a francia politikusok népszerűségi indexét.

Gát Ákos Bence szerint „Macron belátta, szüksége van maga mellé egy politikailag agilis, tehetséges emberre, hogy új dinamikát vigyen a francia politikába. Attal önálló politikai potenciállal rendelkezik, ugyanakkor karakterében meglehetősen hasonlít Macronra, és minden bizonnyal lojális lesz hozzá, mert Macron elnökségi ideje alatt ívelt gyorsan felfelé a politikai pályája.”

Rovatok